Huszártalálkozó Nyíregyházán

huszarLovas huszárok, bandériumok felvonulását, katonai és tűzoltó-bemutatót is láthat a közönség a szombaton és vasárnap megrendezendő 13. Nyíregyházi Huszártalálkozón.

A szabolcsi megyeszékhelyen huszonkét éve rendszeresen találkoznak a legmagyarabb fegyvernem és a huszárhagyományokat ápoló egyesületek képviselői – mondta Bene János, a szervező Jósa András Múzeum igazgatója az eseményt beharangozó szerdai sajtótájékoztatón. Az első találkozót 1991-ben rendezték meg annak emlékére, hogy 1891-ben épült fel a helyiek által Huszár-telepként, később Guszevként ismert laktanyaegyüttes.

Az 1870-es évektől több huszárszázad állomásozott Nyíregyházán. Az akkori Osztrák-Magyar Monarchia egyik legkorszerűbb és legmodernebb lovassági laktanyájának számító Huszár-telepi kaszárnyába vonult be 1891. november 1-jén a híres császári és királyi 14. huszárezred. A huszárok lassan a város jelképévé és szerves társadalmi részévé váltak, amiről máig számos szobor, utca és emlékhely tanúskodik.

A rendezvénysorozatra meghívták a még élő huszárokat, közülük ketten biztosan itt lesznek a találkozón: a 95 éves Szabó László és Juhász Sándor huszárként járta meg a második világháborút, harcoltak többek között a pripjatyi mocsarakban, Juhász Sándor pedig egy lovasszázaddal a Don-kanyart is megjárta – hangsúlyozta Bene János. Rajtuk kívül a legfiatalabb huszárok is 90 évesek, ezért a szervezők a még élő huszárok mellett azok leszármazottait és rokonait is meghívták az eseménysorozatra.

Mellettük a hagyományőrző bandériumok viszik tovább azt a hagyományos huszárszellemet, amellyel az öreg huszárokat a kétéves szolgálati idő alatt „beoltották” – mondta a múzeumigazgató.

Szombaton délelőtt toborzással és honvédzenekar térzenéjével várják az érdeklődőket a Benczúr téri múzeumépület elé, majd a Széchényi utca-Országzászló tér útvonalon a bandériumok felvonulása következik. A huszárszobornál tartják az ünnepélyes beszédeket és a koszorúzást, az eseményt követően pedig díszmenet, illetve ökumenikus hálaadás következik a helybeli egyházak vezetőinek részvételével.

A program délután a Sóstói Múzeumfaluban folytatódik a bandériumok bemutatkozásával, a bemutatók keretében pedig a rendőrség, a honvédség és a tűzoltók vonulnak ki mai és korabeli eszközökkel, rendőrkutyákkal, harcjárművekkel, tűzoltóautókkal és lajtkocsival, amelyet a huszárlovak fognak behúzni a bemutató színhelyére.

Másnap a Huszár-emlékkertnél tartanak megemlékezést, amelyen Szentgyörgyi Péter, a Magyar Huszár Alapítvány kuratóriumának tagja mond emlékező beszédet.

Székhelyi Tibor, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség elnöke elmondta: az eseményre a mogyoródi, a jászfényszarui, az ózdi, a polgári, a váci, a nyírteleki és a napkori hagyományőrző egyesület tagjai érkeznek összesen mintegy ötven lovassal. (MTI)