Budapest Folk Fest szerdától vasárnapig
Negyedszer rendezik meg a Budapest Folk Festet. Április 17-én szerdától egészen vasárnapig három helyszínen lesznek népzenei programok, köztük rendhagyó prímástalálkozó, cimbalom nap és gála, valamint borbemutató.
A Budapest Folk Fest a Szászcsávási zenekar táncházával indul szerdán este fél 7-kor a Fonó Budai Zeneházban, majd fél óra múlva a Hagyományok Házában második albumának bemutató koncertjét tartja a Rendhagyó Prímástalálkozó – közölték a szervezők az MTI-vel.
A Rendhagyó Prímástalálkozó egy különleges, három éve működő formáció, amelyben a magyar zenei élet kimagasló, különböző műfajokat képviselő egyéniségei muzsikálnak együtt. Közös anyanyelvük a magyar népzene, ez alkotja a produkció gerincét. A tízfős zenekar tagja például a hegedűs Pál István Szalonna és Vizeli Balázs, Dresch Mihály (szaxofon) és Balogh Kálmán (cimbalom). A Prímástalálkozó két énekesnője Herczku Ágnes és Korpás Éva. A formáció első albumát a rangos világzenei szaklap, a brit Songlines 2010 nyarán beválogatta Top of the World listájára, 2011-ben pedig a zenekar megkapta az autentikus népzene kategória Fonogram-díját.
Csütörtökön Csak csajok napot rendeznek a Fonóban, mások mellett Herczku Ágnes és Szalóki Ági fellépésével. Az est folyamán bemutatják Szirmay Zsanett és barátai, fiatal textil- és ruhatervezők minikollekcióját és bórkóstolót is tartanak.
Április 19-én pénteken a cimbalom lesz a középpontban a Fonóban. A hangszer jellegzetesen magyar találmány, de az utóbbi évtizedekben Romániában is nagyon népszerű. Giani Lincan román származású, Hollandiában élő cimbalmos magyar zenészekkel lép színpadra, Marcel Comendant moldáviai születésű, Szlovákiában élő művész a PaCoRa Trióval játszik. A hazai művészeket a magyar világzene elismert szereplője, Balogh Kálmán és a Gypsy Cimbalom Band képviseli, de fellép a tavaly számos elismeréssel díjazott formáció, a Tárkány Művek is.
Szombaton a Fonóban a Söndörgő és a Tükrös együttes, valamint a FolkEmbassy – Népzenei Nagykövetség és erdélyi zenészek muzsikája mellett az év népzenész borát keresik a szervezők a kiállító hazai prémium borászatok kínálatából.
A vasárnapi gálán, április 21-én Lajkó Félix új, Mező című citerás lemezének bemutatóját tartja a frissen megnyitott BMC Zenei Központban. Az est további fellépője a Lukács Miklós-Borbély Mihály duó, David Yengibarian triója és a jereváni dudukművész, Gevorg Dabaghyan.
A 2010 óta évente megrendezett Budapest Folk Fest célja a közép-európai térséget és annak gazdag folkzenei kínálatát bemutatni, egyfajta központtá válni – írták a szervezők. (MTI)