BTF: változatos programok a felújított Pesti Vigadóban

Változatos zenei programokkal és egy kiállítással várja vendégeit a felújított Pesti Vigadó a március 21-én kezdődő Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) keretében.

A Vigadó, amely március 14-én, pénteken nyitotta meg újra kapuit, tucatnyi programnak ad otthont a tavaszi fesztivál bő két hete alatt.

A március 23-i nyitókoncerten az Óbudai Danubia Zenekar és a világhírű magyar operaénekesnő, Miklósa Erika tolmácsolásában, Medveczky Ádám, Vashegyi György és Záborszky Kálmán vezénylete alatt csendülnek föl olyan művek, melyeket a hazaszeretet ihletett. A Magyar képek című hangversenyen Liszt, Bartók, Kodály, Dubrovay László és Szokolay Sándor művei hangzanak el.

Március 27-én este a Liszt Ferenc Kamarazenekar látja vendégül a fiatal angol trombitaművészt, Alison Balsomot, akit a brit Gramophone tavalyi szavazásán az év művészének választottak. A műsoron Purcell, Händel, Albinoni és Haydn művei szerepelnek.

Másnap, március 28-án, pénteken az iparművészeté és a zongoráé lesz a főszerep. 15 órakor nyílik meg a Kossuth- és Prima Primissima díjas keramikus, Schrammel Imre életmű-kiállítása, a Vigadó Galéria újranyitás utáni első tárlata. A 80 éves művész “nyers, nagy erejű, természetelvű kerámiaszobrászatát” bemutató kiállítás június 29-ig látogatható – olvasható a BTF ajánlójában (www.btf.hu).

A kiállításmegnyitót követően, 17 órától Aoki Juma japán zongoraművész ad koncertet. Az 1989-ben született muzsikus tavaly elnyerte a Liszt Ferenc Zeneakadémia szapporói szemináriumának fődíját, melynek révén – immár hagyományosan – lehetőséget kapott a Budapesti Tavaszi Fesztiválon való bemutatkozásra. Az ingyenes koncert műsorán Schumann, Takemicu, Szymanowski és Ravel népszerű és nagy technikai igényű művei szerepelnek.

A március 28-i napot Bogányi Gergely zongorakoncertje zárja, melyen a művész Mozart, Liszt, Fauré és Schumann műveiből válogat. A hangversenyen Keller András hegedűn, Komáromi-Nagy Márton zongorán működik közre, és színpadra lép a Keller-kvartett is. Bogányi kamarapartnereinek illusztris sorához ezúttal a hatéves Veér Lili is csatlakozik.

Március 29-én, szombaton délután Zalai Antal ad hegedűkoncertet, este pedig az ukrán származású brácsaművész, Maxim Rysanov lép fel a Vigadó színpadán.

Az 1981-es születésű Zalai Antal generációjának egyik legtehetségesebb hegedűszólistája, akinek tehetségéről Yehudi Menuhin és Isaac Stern is elismerően nyilatkozott. 17 órakor kezdődő koncertjén nemzedékének olyan kiválóságaival lép fel, mint Rohmann Ditta (cselló) és Bársony Péter (brácsa), egy-egy műsorszám erejéig pedig a jövő nagy ígéretei, a 2012-ben New Yorkban, Itzhak Perlman tanítványaként diplomázó Kállai Ernő (hegedű) és a tizenkét esztendős Kovács Alicia (hegedű) is pódiumra lépnek. A műsoron Beethoven, Enescu, Bartók és Brahms művei szerepelnek.

Maxim Rysanov brácsaművészt és karmestert 2008-ban a Classic FM Gramophone az év fiatal előadójának választotta. Jelenleg korunk legjelesebb szólistáival lép fel, és a magyar muzsikusok is jól ismerhetik, hiszen két alkalommal is játszott már a Kaposvári Kamarazenei Fesztiválon. A Vigadóban tartott BTF-koncerten Rysanov partnereként fellép többek között a Kelemen-kvartett csellistája, Kokas Dóra, valamint a tüneményes tehetségű ifjú gordonkaművész, Devich Gergely. A hangversenyen Bach, Beethoven, Tabakova, Prokofjev és Brahms művei hangzanak el.

Március 30-án ismét a vonósoké lesz a főszerep a Vigadóban: Banda Ádám hegedűkoncertje után a Kelemen-kvartett lép fel.

A Zeneakadémia rendkívüli tehetségek osztályában végzett Banda Ádám tavaszi fesztiválon előadott programja a szólódarabtól a duón és trión át az oktettig ível mások mellett Prunyi Ilona (zongora), az Accord Kvartett és Rohmann Ditta (cselló) közreműködésével. A 17 órakor kezdődő koncerten elhangzó művek között Bach, Brahms, Bartók és Sosztakovics kompozíciói szerepelnek.

A Kokas Katalin-Kelemen Barnabás házaspár által 2010-ben alapított Kelemen-kvartett már az első év műhelymunkája után rangos koncerttermekbe és fesztiválokra kapott meghívást, és nemzetközi díjakat is bezsebelt. A kvartett fesztiválkoncertjén Jonathan Cohen (cselló), a közelmúltban alapított Nyári-kvartett, a fiatal operaénekes, Vörös Szilvia, valamint a legifjabb Kelemen-generáció képviselője, Kelemen Hanna működik közre, a hangverseny műsorára Mendelssohn, Respighi, Haydn és Schubert műveit tűzték.

Április első napján az angol énekes kultúra egyik legjelesebb képviselője, a Hilliard Ensemble lép a Vigadó színpadára. Az évente száznál is több fellépést vállaló együttes a legrangosabb fesztiválok visszatérő vendége. A Hilliard Ensemble szoros munkakapcsolatban áll a világhírű észt zeneszerzővel, Arvo Pärttel, akinek két műve a budapesti koncerten is megszólal majd, örmény népdalok és többnyire ismeretlen szerzőjű középkori művek társaságában.

Április 2-án este a kétszeres Kossuth-díjas gordonkaművész, Perényi Miklós, a lausanne-i HEMU zeneakadémia tanszakvezető tanára, Stuller Gyula (hegedű) és a korábban többek között a drezdai Szász Állami Zenekarral, a Berlini Szimfonikus Zenekarral és a salzburgi Mozarteum zenekarával fellépő Rohmann Imre (zongora) ad trióhangversenyt. A három neves zenész, akik rendszeres kamarapartnerei egymásnak, ezúttal Mozart, Debussy és Schubert műveiből válogat.

A Vigadóban tartott utolsó, április 5-i fesztiválkoncerten a csellista Nicolas Altstaedt és a Kossuth-díjas hegedűművész, Kelemen Barnabás duóját hallhatja a közönség. Altstaedt fontos versenygyőzelmeket és díjakat tudhat maga mögött, és szólistaként is neves zenekarokkal lépett már fel. A két zenész Dinyés Soma (csembaló) és Gaál Julianna (hegedű) közreműködésével Bach, Kodály, Vivaldi és Haydn műveivel zárja a tavaszi fesztivál vigadóbeli programjait. (MTI)