A The Prodigy és Axwell Λ Ingrosso is a Volton

Tovább bővült Európa legjobb közepes méretű fesztiválja, vagyis a Telekom VOLT Fesztivál világsztár kínálata: június végén ugyanis Sopronba érkezik a The Prodigy, Axwell Λ Ingrosso, Paul Kalkbrenner, a Gorgon City, a Skillet, a Stereo MC’s, az Alle Farben és a Jan Blomqvist & Band. A gigantikusnak ígérkező koncertkínálathoz már korábban igazolt többek között az Iron Maiden, Wiz Khalifa, a Slayer és Damien Rice is.


A Telekom VOLT Fesztivál 24 éves története során eddig kétszer szerepelt headlinerként és kétszer vonzott teltháznyi tömeget a világ egyik legsikeresebb, legnépszerűbb és legveszettebb brit elektronikus zenei alakulata, a The Prodigy. 2016-ban ezúttal ugyanitt, egy a korábbinál jóval nagyobb küzdőtéren veszi kezelésbe fanatikus magyar rajongótáborát a csapat; garantált, hogy Keith Flint és társai még a korábbi jelenéseket is felülmúló, szédületes és megveszekedett show-val szegezik majd a tömeget a Telekom Nagyszínpad elé, pláne, hogy az örökérvényű slágerek mellett a tavalyi, új lemezük legjobb dalait is magukkal hozzák.

Ma már nem kérdés, hogy a Telekom VOLT Fesztivál nemzetközi szinten is az egyik legeklektikusabb fesztivál, ahol egymás után lépnek szípadra a legkülönbözőbb műfajok ikonikus szereplői. A skandináv elektronikus zenei élet legmenőbb és legfelkapottabb house-kollektívája, a legendás Swedish House Maffia két világsztárjának szuperprodukciója, Axwell Λ Ingrosso minden bizonnyal több tízezres közönség előtt koncertezik majd a Lővérek közepén. Extra-energikus, élénk és ellenállhatatlan electro house zenében utaznak, mindketten megjárták már a világ leghangosabb bulijait és legnagyobb közönséget vonzó elektronikus zenei rendezvényeit. 2014-ben kezdték közös projektjüket, eddig megjelent kislemezeik egytől-egyig hatalmas sikerrel futnak. Kettejük párosa a keverőpultnál összecsapva készül hatalmas, fékezhetetlen, hiperenergikus partyra.

Az idei nyár nem Berlinbe, hanem öt év után ismét Sopronba, a Telekom VOLT Fesztiválra hívja a hazai partikörökben nagy sikert arató Berlin Calling című film sztárját, Paul Kalkbrennert. Az európai techno-kultúra legaktuálisabb és legfelkapottabb DJ-producere filmbeli alteregójával ellentétben sosincs alkotói válságban, hanem épp ellenkezőleg: neve évek óta headlinerként szerepel Németország és Európa legnívósabb elektronikus zenei rendezvényein. Fellépéseire rendre a meghirdetés pillanatában elfogynak a belépők, a legendás berlini technoszcéna legismertebb arca már a tavalyi, 7 című, több országban listavezető új albumával érkezik Magyarországra.

Két neves észak-londoni DJ, elektronikus zenész és producer, Kye Gibbon és Matt Robson-Scott 2012-ben alapított, világszerte népszerű projektje a Gorgon CIty. Erőteljes, impulzív, sokrétű, kiváló vokálokkal kísért, minden buliban bevethető elektronikában utaznak, amely a jungle, a house, a grime, a hip-hop, illetve a garage különleges fúziója. Ugyanaz a kiadó, a Black Butter karolta fel őket, mint a Rudimentalt, akiket nemrég két kontinensen kísértek turnéjukon, slágereikre pedig többek között Annie Mac, Diplo, Eats Everything és MistaJam is rápörgött az utóbbi években. A Telekom VOLT Fesztivál közönsége különleges vizuállal megspékelt live programmal láthatja idén a Gorgon City-t.

Rajongók ezrei várják évek óta, hogy újra hazai színpadon találkozzanak az igazán különleges rockzenét játszó, Skillettel, Amerika nagy múltú, termékeny, különleges rockban utazó bandájával. A memphis-i csapat húsz éve kezdte rocktérítő misszióját: eddig hét nagylemezük jelent meg, ezekből milliókat adtak el, valamint két Grammy-jelöléssel büszkélkednek. Magasztos, felemelő, dinamikus és ellenállhatatlan rockzenéjük a legkülönfélébb zenei stílusok és műfajok iránt elkötelezettek tömegeit is hatalmába keríti. Június végén ők is érkeznek Sopronba.

A Stereo MC’s minden idők egyik legsikeresebb brit hip-hop/elektronikus tánczenei zenekara. Ugyan a sokoldalú kollektíva két meghatározó egyénisége és alapító tagja, a Rob Birch-Nick ‘the Head’ Hallam páros már mindketten elmúltak ötven évesek, de még mindig annyi energia lakozik bennünk, mintha nem huszonöt évvel ezelőtt, hanem még csak tegnap léptek volna ki az utcára, hogy elinduljanak a siker felé. 1992-es, Connected című lemezük az elmúlt 25 év egyik legfontosabb kiadványa, úgyhogy nyugodtan kijelenthető, hogy igazi legendák érkeznek Sopronba.

A német Alle Farben (születési nevén Frans Zimmer) a legendás berlini Kreuzberg negyedből indult hódító útjára 2010-ben. 2012-ben már 30 ezer ember előtt játszott a Tempelhof repülőtéren, azóta gyakorlatilag megállás nélkül turnézik Európában. A She Moves című dallal vezette fel bemutatkozó nagylemezét, a popos, electro-house-os Synesthesia – I Think in Colours 2014 májusában jelent meg, azóta pedig slágerei idehaza és külföldön egyaránt vezetik a listákat.

A Berlinben élő svéd elektronikus zenész, énekes és producer, Jan Blomqvist szettjei és eddig kiadott munkái egyszerre melankolikusak és euforikusak, hűvösen távolságtartóak, ugyanakkor szívet melengetően poposak. Blomqvistot jelenleg a berlini minimal-színtér egyik legtehetségesebb előadójaként jegyzik, legsikeresebb kislemeze, a Time Again két éve jelent meg, de a napokban mutatta be legújabb dalát, a More-t. A Telekom VOLT Fesztiválra a Jan Blomqvist & Band egy élő shw-val készül.

Fotó: europress / eza