Budapesten is megrendezik az Anamesa nemzetközi összművészeti fesztivált
Budapesten is megrendezik április 23-tól három napon át a II. Anamesa Találkozót, amelynek célja, hogy a művészeten keresztül közelebb vigye egymáshoz a társadalom fogyatékkal élő és egészséges tagjait.
A sorozatban helyet kapnak táncbemutatók, színházi előadások, utcai felvonulások és cirkuszprodukciók is, amelyekben Athénból, Bécsből és Magyarországról érkező mozgássérült és egészséges diákok, művészek, szakemberek alkotnak együtt. A felvonulások a belvárosban zajlanak majd, a színházi előadásoknak pedig a Nemzeti Színház és a MOM Kulturális Központ ad otthon – közölték a szervezők. A fesztivál idén Picasso munkássága köré összpontosul.
Az Anamesa Találkozó fővédnöke és támogatója Hozleiter Fanny (Mosolyka) író és Geszti Péter dalszövegíró, énekes, reklámszakember lesz.
Az Anamesa egy francia-magyar-görög kezdeményezés, amelyben a budapesti Gustave Eiffel Francia Gimnázium, az athéni Eugene Delacroix Francia-Görög Gimnázium (LFHED) tagjai, a DK-BEL francia tánctársulat, az Elika francia színházi társulat tagjai és a görög Guitarfor zeneiskola önkéntesei valósítanak meg közösen különböző művészeti performanszokat. A rendezvényt januárban Párizsban is megtartották.
A program célja, hogy felhívják a figyelmet a fogyatékkal élőkre, és a találkozókon az egészségesekkel közösen létrehozott alkotások, előadások segítségével megkönnyítsék számukra a társadalomba, az iskolai életbe való beilleszkedést. (MTI)
Ez is érdekelhet

Tarjáni Folk és Szlovák Napok

Klebelsberg Kuno-hét a Kultúrkúriában

Zene, színház, irodalom és képzőművészet a Boldogkisfalud Feszten

Múzeumok éjszakája: több mint félszáz program Debrecenben

Az Uffizi kiállításával nyílt meg a Budapesti Tavaszi Fesztivál

Az új évezred magyar fotóművészete a Magyar Nemzeti Galériában

Dánia lesz az ELTE TáTK dokumentumfilm-fesztiváljának vendége

Füredi Tavaszi Fesztivál Rodin-nel

Jön a Bloomsday, Szombathely kortárs összművészeti fesztiválja

Tíz egészestés animáció az Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

Háromnapos programsorozattal nyit a Bálna

Fedél nélküliek képzőművészeti alkotásai kiállításon

Ünnepi Könyvhét: számtalan program Szegeden

Az új tokaji fesztiválkatlan is csatlakozik a Zempléni Fesztiválhoz
