Húszezer látogató a Pálinkafesztiválon
Csaknem húszezren látogattak el május 16. és 19. között a VIII. Budapesti Pálinkafesztiválra, ahol a legkedveltebb párlatnak a meggypálinka bizonyult.
A közönség az év meggypálinkáját kedvelte leginkább; a tíz hazai főzde tizenkét prémium meggypálinka házasításának 1500 díszes palackjából csaknem ezer már a helyszínen elfogyott. A pálinkaházak közül a Márton és lányai volt a legnépszerűbb: a többszörös Destillata és Hundest versenyt nyert pálinkaház bonyolította le a legnagyobb forgalmat a négy nap alatt.
Közleményük szerint a fesztivál legnépszerűbb újítása és programja a Rézangyal kurzusa volt, amelyen négy nap alatt majdnem százan próbálhatták ki a pálinkaházasítást. A résztvevők 2,5 decis, saját címkével és névvel ellátott palackban vihették haza egyedi párlatukat.
A zenei programok közül a szervezők számításai szerint a legtöbben Péterfy Bori bulijára voltak kíváncsiak.
Az októberi Budavári Pálinka- és Kolbászfesztivál vendégpárlata a rum lesz, ahol a pálinkák mellett a Karib-térség gasztronómiai különlegességeit lehet majd megkóstolni. A rendezvény az eredeti helyszínén, a budai Várban várja a látogatókat. (MTI)
Ez is érdekelhet

Iron Maiden és Wiz Khalifa jövőre a Volt-on

POSZT: Khell Csörsz és Bujdosó Nóra az év díszlet-, illetve jelmeztervezője

A cseh filmtermés színe-java is szerepel a Titanic Filmfesztiválon

Fishing on Orfű, Sound: Jegyeket, bérleteket tessék!

Megszületett az idei fesztiválidény himnusza

Könyvfesztivál: újdonságok a Pozsonyi Pagonytól

Megkezdődött a Savaria Történelmi Karnevál Szombathelyen

Hey, June! a Müpában: Kaukázus, Boom Boom, Tompos Kátya és mások

Könyvfesztivál: Michel Houellebecq: a szeretet és a gyász a két fő témám

Erőss Zsolt: Magaslataink - posztumusz fotókiállítás Debrecenben

Papp Norbert nyerte el a pünkösdi király címét Ópusztaszeren

Muse, Sigur Rós és Roisín Murphy is lesz szombaton a Szigeten

Motörhead, John Newman és Lilly Wood a VOLT-on

Balatonfüredre költözött tíz napra a Dumaszínház
