Utolsó alkalommal rendezik meg a Bánkitó Fesztivált
Utolsó alkalommal rendezik meg idén a Bánkitó Fesztivált – közölték a szervezők az MTI-vel.
„A Bánkitó a kezdetektől fogva nonprofit vállalkozásként működött: minden évben a teljes nyereséget a következő évi fesztivál megvalósítására fordítottuk. Az elmúlt évek egymást követő válságai azonban egyre inkább ellehetetlenítették ezt a modellt. Civil szervezetként már nem fenntartható az a fesztiválforma, melyet eredetileg létrehoztunk„- fogalmaztak a szervezők a közleményben.
Kiemelték: „a csökkenő bevételek, a megszűnő támogatások és folyamatosan növekvő költségek mellett csak úgy tudnánk tovább működni, ha súlyos kompromisszumokat kötnénk – olyanokat, amelyek szembe mennek az alapértékeinkkel”.
A Bánkitó Fesztivált 16 éve kezdték el szervezni azzal a céllal, hogy teret adjanak a sokszínű kultúrközegnek, az alternatív, élőzenei szcénának és szubkultúráknak, valamint felhívják a figyelmet társadalmi, politikai, emberjogi és civil kérdésekre. Fontosnak érezték, hogy a mainstream zenei fellépők mellett bemutatkozhassanak progresszív, kisebb elérésű előadók is, és hogy a zenei programokkal megegyező súlyt kapjanak a színházak, a képzőművészek, a performanszművészek produkciói is – olvasható a közleményben.
A szervezők korábbi közlése szerint mások mellett a Carson Coma, az Analog Balaton, Co Lee és a Csaknekedkislány is koncertet ad az idei Bánkitó Fesztiválon, amelyet július 9-től 12-ig rendeznek meg. A fellépők között lesz a Platon Karataev, Barkóczi Noémi, a Galaxisok, Kolibri, 6363-ra, iamyank, a Selecta dj-i, Lenkke, a Hakumba és a kisbetűs ünnepnapok, a 30Y és az Elefánt is.
MTI
Fotó: Bánkitó Fesztivál
Ez is érdekelhet

VII. Fonyódi Sörfesztivál

Az Örvényesvölgy Fesztiválon lép fel Matteo Bocelli

Garázsband Fesztivál a Müpa mélygarázsában

Szerb Újévvel indít január 13-án a Fonó

Pünkösdkor nyit a siófoki Plázs

Tizennyolc ország a Summerfest nemzetközi folklórfesztiválon

Sambucus Zsámbéki Bodzafesztivál a hétvégén

Iron Maiden és Wiz Khalifa jövőre a Volt-on

Nick Cave és a Franz Ferdinand is ott lesz a Szigeten

Zenésíts Gárdonyit a Kalákára!

Avicii, Cee Loo Green és Fedde Le Grand a Balaton Soundon

Ősbemutatóra készülnek az ELTE együttesei

Depeche Mode, Iron Maiden a VOLT-on

Dzsesszkoncertek Pannonhalmán
