Szombaton indul a Dómkerti Zenés Esték sorozat Szegeden
Az idei első hangversenyen Hámori Máté vezényli a Danubia Zenekart. A műsoron Schumann Zwickau szimfóniája és egy csellóversenye szerepel – melyen Krzysztof Michalski játssza a szólót –, emellett az esztendő egyik legrövidebb éjszakáján felcsendül Mendelssohn Szentivánéji álom-szvitje is.
Július 31-én a programsorozatot Kéméndi Tamás harmonikaművész és Kamarás Iván színművész közös koncertje folytatja. Egy fess pesti este című műsorukkal a múlt század közepének lüktető, magyar – nem csak film – zenéi a magyar filmgyártás aranykorát idézik, olyan közönségkedvencekkel, mint a Meseautó, a Kicsit szomorkás a hangulatom, a Villa Negra, a Fogj egy sétapálcát vagy a Mindig az a perc című sláger. Kamarás Iván a dalok között sok-sok érdekességet árul el a kor legnagyobbjairól: a színészöltözők és művészbüfék olyan titkait, amelyek egyetlen életrajzi könyvben sem olvashatók.
Augusztus 16-án, a programsorozat zárásaként a Talamba Ütőegyüttes repíti el a hallgatóságot a zene varázsával négy évszakon keresztül, különböző földrészekre. A négytagú – V. Nagy Tamás, Grünvald László, Szitha Miklós és Zombor Levente – ütőegyüttes különleges Vivaldi feat. Talamba műsorát mutatja be. Az esten az együttes saját szerzeményei mellett több részlet is elhangzik Vivaldi A négy évszak című művéből.
MTI
Fotó: szeged.hu
Ez is érdekelhet

A csendes mecénás hangoskodik – gigantikus Aréna- koncert az NKA szervezésében

Őszi koncertfilmszezon az Urániában

Sziget 2014: Madness, Kelis, Bloody Beetroots, Leningrád...

Hülyegyerek Fesztivál a Dürer Kertben

Budapest Ritmo: Salif Keita, Gérald Toto és mások

Szerdán kezdődik a Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztivál

Ismét Ghymes Fesztivál a Szent György-hegyen

Huszonhat kórus és 48 koncert a XII. Kórusok Éjszakáján

VOLTon a Slash, Fatboy Slim és David Guetta

Al Di Meola a gyulai dzsessz és blues fesztiválon

Bad Manners februárban az A38-on

Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál

Zempléni Fesztivál a negyedszázados jubileumok jegyében

Auer Hegedűfesztivál Veszprémben
