Ezer zenész lép fel négy nap alatt a Campus Fesztiválon
Idén 19 programhelyszínen 255 zenei előadó, ezer zenész és mintegy 200 egyéb program és attrakció várja a látogatókat négy nap alatt a Campus Fesztiválon, amely július 18-án nyitja meg kapuit a debreceni Nagyerdőben – közölték a szervezők a fesztivál beharangozó sajtótájékoztatóján csütörtökön a helyi vidámparkban.
A programkínálatba ezúttal olyan nevek kerültek, mint az amerikai hiphop/R&B énekes, dalszerző, producer Akon, a hardcore-t játszó, szintén amerikai Ignite, a marokkói-holland DJ-producer R3hab, a drum and bass műfaj egyik legismertebb formációja, a Sigma, a techno legenda Scooter vagy a holland My Baby.
A külföldi sztárvendégek mellett kiemelt jubileumi műsorral készül Ákos, a Tankcsapda és Lovasi András, fellép Majka & Curtis, a Punnany Massif, Kowalsky meg a Vega, Szabó Balázs Bandája, az Akkezdet Phiai és a Brains is. A zenei sokszínűség jegyében a népzene, a világzene és a klasszikus zene képviselői is nagy hangsúlyt kapnak, és újdonságként minden nap autentikus cigányzenekar is húzza majd a talpalávalót a nóta-karaoke sátorban. A sokszínű kulturális kínálatot irodalmi, tánc-, komolyzenei és képzőművészeti programok is gazdagítják.
MTI / Fotó: Facebook
Ez is érdekelhet

Budapest Táncfesztivál nemzetközi produkciókkal

Rockmaraton: százötven fellépőt várnak

Gallery Weekend Budapest: kortárs művészeti hétvége szeptemberben

Rárós Fesztivál: Balaton, Péterfy Bori és R-Go

Filmpremierekkel is készül a Veszprém-Balaton Filmpiknik

A nyolcadik utas: a Halál 35 év után újra mozivásznon

Múzeumok éjszakája: Nagykanizsán a szóda és története lesz a középpontban

Plakátok/Posters 2013: kiállítás Pécsett, majd Rómában

Mexikói művészek komolyzenei koncertje Budapesten

Steven Seagal és Hugh Laurie zenél Budapesten

Vasárnapig tart az 5. Budapesti Cigány Filmfesztivál

A 80-as évek ellenkultúrája plakátokon a történeti múzeumban

Dalí-alkotások a várpalotai Thury-várban

A Vaya Con Dios is jön az idei VeszprémFestre
