Koronázási ünnepély a hétvégén Sopronban
Historikus történelmi játék keretében idézik fel a hétvégén Wittelsbach Eleonóra Magdolna, I. Lipót király harmadik feleségének királynévá koronázását Sopronban.
Rigler Zsolt, az ünnepély szervezője elmondta, hogy a 16-17. században Sopronban négy országgyűlést, egy király és kettő királyné koronázást tartottak, amellyel a város az öt magyar koronázó város egyikévé vált. Abban az időszakban mintegy ötven napot volt a városban a Szent Korona, az országgyűlések pedig 351 törvénycikket hoztak. A fennmaradt dokumentumokból idézhetők fel az események, amelyekben a Soproni Petőfi Színház művészei, a Soproni Pendelyes Kulturális Egyesület táncosai és középkori hagyományőrző csoportok működnek közre – tette hozzá.
A háromnapos programsorozat nyitányaként pénteken este érkezik a Szent Korona másolata Sopronba. Történelmi szokás szerint a Szent Mihály-templomtól díszmenet indul a Fő térre a királlyal és a nemességgel, ahol Fodor Tamás polgármester fogadja az Ordo Hungariae lovagrend tagjait, a koronaőrséget, valamint a Szent Korona és a koronázási ékszerek másolatát.
A koronázási szertartás szombaton délután kezdődik a Nagyboldogasszony-templomban, az épület szűkös befogadóképessége miatt az eseményeket kivetítőkön követhetik nyomon az érdeklődők a Fő téren. A királyné a ceremónia után ott teszi le esküjét és mutatkozik be a város polgárainak, majd a királlyal, a nemesi rendekkel együtt lóháton vonulnak végig a belvároson. Este a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar ad koncertet, majd a Tűzszínház előadása lesz látható a Fő téren.
Vasárnap délelőtt ugyanitt szabadtéri ünnepi szentmisét tartanak, amelyet Bábel Balázs érsek, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye metropolitája vezet.
Mindhárom nap lesz kézműves kirakodóvásár, gyermekprogramok és koncertek is.
Rigler Zsolt kiemelte, hogy a historikus történelmi játékot Nagyboldogasszony ünnepének hetén rendezik, amellyel méltó módon ünnepelhetik meg a koronázásoknak egykor helyet adó templom búcsúját, amely akkor a ferencesek, most a bencés rend gondozásában van.
A tavaly felelevenített játékon III. Ferdinánd 1625-ös koronázását játszották el. (MTI)
Ez is érdekelhet

Augusztus 14. és 16. között rendezik meg az idei Kurultájt

Paprikafesztivál és paprikás ételek főzőversenye Kalocsán

Porcinkula búcsú és családi hétvége Tatán

Szombaton nyit Kelet-Magyarország legnagyobb hagyományőrző tábora

Az ország leghosszabb felvonulása a badacsonyi szüreten

Pénteken kezdődik a 30. Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok

XXV. Savaria Történelmi Karnevál augusztusban

Honvédfesztivál Pákozdon

Kihajtási ünnep -Kézműves Vásár -Világörökségünk, a Puszta napja

Február 8-án ismét Magyar Vidék Napja a Millenárison

Lovagrendek találkozója Patcán

Gerjeni Szüreti Nap

Hírös Hét Fesztivál babakocsis felvonulással

Balatoni halászat napja szombaton strandhalászattal
