Verdi 200: A Requiem Budaörsön
A május első hétvégéjére eső hagyományos Budaörs Fesztivál záró eseményeként vasárnap este a Városi Sportcsarnokban szólal meg a 200 éve született Giuseppe Verdi Requiemje. A kompozíciót a VIVART Budaörsi Sinfonietta adja elő.
A Requiem szólóénekesei Sümegi Eszter (szoprán), Wiedemann Bernadett (mezzo), Kovácsházi István (tenor) és Fried Péter (basszus) lesznek. A VIVART Budaörsi Sinfonietta mintegy öt éve működik, professzionális, de alkalmakra összeálló szimfonikus zenekar – mondta Tóth Anna, az együttest működtető egyesület elnöke az MTI-nek.
A muzsikusok különböző nagyzenekarokban vannak állásban és aszerint ülnek be a Török Géza karmester által vezetett Sinfoniettába, hogy Budaörshöz, illetve annak környékéhez van-e kötődésük.
„Mindig kellenek kiegészítők, de a törzsállomány és a hátteret adó VIVART Zeneművész Egyesület tagsága környékbeli” – jegyezte meg az elnök.
Nem először van együttműködés a Budapesti Vándor Kórus (karigazgató Németh Zsuzsanna) és más kórusok, valamint a Sinfonietta között. Virágvasárnap, advent, tavaly és most a Budaörs Fesztivál alkalmából szólal(t) meg nagyszabású oratorikus mű, amelyen a budaörsi kórusok – a Pro Musica (karigazgató Tóth Csaba) és a Werner Alajos Kórus – mellett budakeszi, illetve budapesti együttesek is fellépnek. A Vándor Kórus énekelte már a Sinfoniettával Rossini Stabat Materét és Mozart Requiemjét is.
Vasárnap a Gerenday Ágnes által vezetett Budapesti Ifjúsági Kórus, a Budapesti Kórus (karigazgató Virág András) is közreműködik Verdi miséjének előadásában. Az egyesület és az együttes működését a budaörsi önkormányzat is fontosnak tartja és támogatja. (MTI)
Ez is érdekelhet

Az interneten is lehet szavazni a SZAFT animációs filmjeire

Szeged: másfél száz alkotás látható majd a nyári tárlaton

Magyarország lesz a díszvendége a kolumbiai Eurocine filmfesztiválnak

Százéves az Astoria Szálló: kiállítások, kulturális és gasztronómiai programok

Ismét Magyarországra jön a világhírű Lord of the Dance

Nyári vendégjátékon a Frenák Pál Társulat

Május végén Magyar Régészet Napja

Ünnepi Könyvhét: Weöres 100 - Jékely Zoltánról is megemlékezik a Holnap Kiadó

Könyvfesztivál: Átadták az Aegon-díjat Barnás Ferencnek

Gárdonyi-emlékév: az Egri Csillag után jön a Gárdonyi-bor

Elsőfilmes animációs alkotók munkáit várják a Primanima szervezői

Könyvfesztivál: Michel Houellebecq átvette a Budapest Nagydíjat

Cipőre emlékeznek a Sziget Mínusz egyedik napján

Sziget: Muzsikás és Quimby a nulladik napon
