Utcazenei fesztivál Miskolcon

Utcazene Miskolcon 2025

Szeptember 5-6-án rendezik meg a Shake It Up! – Utcazene Miskolcon című fesztivált a vármegyeszékhely főutcáján, ahol 5 helyszínen, 25 fellépővel találkozhat majd a közönség – közölték a szervezők az MTI-vel.

Read more

Nemzetközi bluegrass-fesztivál Abaligeten

Nemzetközi bluegrass-fesztivál

Ismét a baranyai Abaliget ad otthont a Magyar Bluegrass Zenei Egyesület (HuBMA) nemzetközi fesztiváljának, amely péntektől három napon át a műfaj nemzetközi és hazai előadóival, több mint húsz programmal várja a közönséget.

A szervezők közleménye szerint az ingyenesen látogatható Nemzetközi Bluegrass és Akusztikus Zenei Fesztivál fellépői között a bluegrass hazai és külföldi képviselői mellett jeles akusztikus zenei fellépőket hallhatnak a látogatók.

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a bluegrass egy, az Egyesült Államokban kialakult, akusztikus zenei stílus. Az irányzat elnevezését a bluegrass, azaz a – Magyarországon is őshonos – réti perje vagy kékfű néven ismert növény adta.

A fesztivált szervező Magyar Bluegrass Zenei Egyesület célja, hogy a hazánkban még mindig kevéssé ismert műfajt egyre jobban megismertesse és megszerettesse a közönséggel.

Pénteken a Limber Jack együttes mellett a szintén helyi illetőségű, a helyi blues-nagyágyú Tarnai Balázs nevével fémjelzett és korábban Tarnai Acoustic néven hatalmas népszerűségre szert tett Recept Nélkül formáció, a Fejér megyei Quart Time Lovers, a Miskolci Bluegrass Band Family, továbbá a szlovák bluegrass képviselőjeként a Kitchen Grass zenekar lép színpadra. Láthatja a közönség az abaligeti fiatalokból verbuválódott Pannongrass együttest, az este lezárásaként pedig Szőke Tamás és Nagy Gergely „ízes fingerstyle gitárműsorát”.

Szombaton hallható lesz a rendezvény két, szintén régi visszatérő vendége, a Hungarikum Együttes és a Revival Band. Két év után köszöntheti a helyi közönség Vas Zolit, és az Önként és Dalolva Társulat vidám, akusztikus örömzenélése sem marad el.

Először lép fel Abaligeten a Triad of Strings nevű, fiatal pécsi gimnazistákból álló formáció, míg a szintén pécsi Kentucky Harmonyt visszatérőként köszönheti a közönség. Hasonlóképpen hagyományos bluegrasst játszik a Poa Pratensis Bluegrass Band, idén első alkalommal áll Abaliget színpadán az újító fiatalokból álló Lowland Hill, illetve a tavaly hatalmas sikerrel debütált Lalaith is visszatér.

Vasárnap a bluegrass körökben hatalmas népszerűségnek örvendő New West Acoustix lesz a sztárvendég, majd Nightingale, a Lohonyai-Nagy duó és az M6 Country Band áll színpadra. Idén első alkalommal zenél a fővárosi Captain Brothers, amelytől a blues világa mellett a boogie-woogie sem idegen, és különleges duó felállásban mutatkozik be A Bence Kalandjai.

Nagy múltra tekint vissza a Hungarikum együttes templomi szolgálata vasárnaponként: az idei évben Mátyás Imre plébános celebrálja a szentmisét az abaligeti Bűnbánó Szent Mária Magdolna katolikus templomban délelőtt 11 órakor.

A fesztivál részletes programja a facebook.com/BluegrassFesztivalAbaliget oldalon, valamint a bluegrass.hu honlapon is megtalálható.

MTI

Húsz zenekar és nemzetközi fellépők is várják a közönséget a Boglart fesztiválon

Boglart fesztivál

Idén augusztus 27. és 30. között rendezik meg Balatonbogláron a hatodik Boglart fesztivált, amely egyszerre zenei tábor, fesztivál és zeneipari találkozó. A szervezők tájékoztatása szerint húsz népzenei és világzenei formáció mutatkozik be a négynapos rendezvényen, amely minden eddiginél több nemzetközi fellépőt is fogad.

A program nappali részében a táborozók ének- és tánctanításokon, valamint népi hangszeres kurzusokon vehetnek részt, esténként pedig két színpadon váltják egymást a fellépők. A zenei kínálat után a táncházakban hajnalig folytatódik a mulatság, a folkkocsma rezidens zenekara idén is a Kaptza lesz.

A fesztivál különlegessége, hogy ebben az évben számos külföldi előadó is szerepel a programban. Fellép többek között a horvát Veja, az észt-belga-dán trióként ismert Alterne, a német Akleja, a szenegáli Afrikora, valamint a dél-amerikai hangzásvilágot képviselő chilei Cimbalom Guachaca is.

A magyar fellépők között szerepel a nyitónapon koncertet adó Kiscsipás és zenekara, a görög és magyar népzenei hagyományokat ötvöző Pontos, a házigazda Pásztorhóra, valamint olyan ismert formációk, mint a Ysra, a Wolfolks, a Trio Playadito, a Rézeleje Fanfárosok, a Budapest Folk Duo, az Amaro Duho, az Okos Viola, az Obadu, a Zajnal és a Puli. A zárónapon a fesztivál szellemiségét megálmodó Góbé zenekar is színpadra lép. A diákokból álló Roma Big Band pedig az arlói Szimfolk Zenei Műhely képviseletében mutatkozik be.

A fesztivál részeként egy nemzetközi showcase-programra is sor kerül, ahol hazai és külföldi zeneipari szakemberek osztják meg tapasztalataikat a részt vevő együttesekkel. A szakmai fórum célja, hogy segítséget nyújtson a zenekarok nemzetközi jelenlétének megerősítésében és pályájuk tudatos építésében.

A vendégek között szerepel Halmen Jozsó, a németországi Mumush Fesztivál szervezője, Horváth Tamás, a Zentropia és a Malom Fesztivál alapítója, továbbá Kathryn Döhner és Christoph Schoenbeck, a németországi Leisnig Bahnhof zenei központ létrehozói. Az észtországi Estonian Traditional Music Center részéről Lee Taul is részt vesz a programban.

A tábor hagyományaihoz híven idén is szavazással döntöttek a résztvevők arról, melyik tájegység zenei anyagát sajátítják el a kurzusokon. A moldvai mellett idén a gömöri kapta a legtöbb szavazatot, így a vonós, énekes és táncos műhelyek a gömöri hagyományokat dolgozzák fel.

A fesztivál alatt több külföldi együttes – köztük az Akleja, az Alterne és a Cimbalom Guachaca – saját zenéjük bemutatásával workshopokat is tart a résztvevőknek, lehetőséget adva a közvetlen tapasztalatszerzésre és zenei párbeszédre.

MTI

Bartók-fesztivállal indul a Concerto Budapest évada

Concerto Budapest

Szeptember 26. és 28. között nagyszabású Bartók-fesztivállal kezdi meg az évadot a Concerto Budapest. A rendezvénysorozat a Zeneakadémia és a Budapest Music Center helyszínein valósul meg, és célja, hogy átfogó képet adjon Bartók Béla sokrétű zenei örökségéről – közölte a zenekar.

A háromnapos eseményen kamaraművek, versenyművek, vokális darabok és szimfonikus alkotások is megszólalnak, neves magyar művészek – köztük Kossuth-, Liszt- és Prima Primissima-díjas előadók – tolmácsolásában. A fellépők között szerepel többek között Balázs János, Baráti Kristóf, Berecz Mihály, Kelemen Barnabás, Perényi Miklós, Ránki Fülöp, Szűcs Máté, valamint a Keller Quartet.

A fesztivál nyitóestjén, szeptember 26-án a Budapest Music Center ad otthont egy kamaraestnek, ahol Bartók emblematikus darabjai hangzanak el Keller András, Klenyán Csaba, Berecz Mihály és a Keller Quartet közreműködésével. A műsoron a Kontrasztok trió, a 2. hegedű–zongora szonáta és az 5. vonósnégyes szerepel.

Másnap, szeptember 27-én a Zeneakadémián két koncert várja a közönséget. Délelőtt Bartók 1. zongoraversenye, a rekonstruált Brácsaverseny és a 2. hegedűverseny csendül fel Ránki Fülöp, Szűcs Máté és Kelemen Barnabás szólójával. Este az Angelica Leánykar előadásában hangzik el az öttételes „Falun” című népdalfeldolgozás-ciklus, majd Bartók operája, A kékszakállú herceg vára következik Vörös Szilvia és Sebestyén Miklós szólistákkal.

A harmadik nap délelőttjén Baráti Kristóf játssza az 1. hegedűversenyt, valamint elhangzik a 2. rapszódia Kelemen Barnabás vezényletével. A koncert második részében Berecz Mihály és Ránki Fülöp előadásában hallható a Versenymű két zongorára és zenekarra, ütőhangszereken közreműködik Fábry Boglárka és Csepeli Bence. A koncert zárószámait Baráti Kristóf vezényli.

A Bartók Ünnep záróeseményét Keller András dirigálja, a szólisták Perényi Miklós és Berecz Mihály lesznek. A koncert első felében a Brácsaverseny Perényi által készített csellóváltozata, valamint a 3. zongoraverseny hangzik el. A programsorozat befejezéseként Bartók Concerto című nagyszabású zenekari műve csendül fel, amely méltó lezárása a fesztiválnak és a zeneszerző munkássága előtti tisztelgésnek is.

A Concerto Budapest e rendezvénnyel a „Magyar Kincsek Bartók Ünnep” keretében kívánja felhívni a figyelmet Bartók élő szellemi örökségére. A zeneszerző életműve nemcsak a magyar identitást hangsúlyozza, hanem az európai gondolat jelentőségére is irányt mutat.

A fesztivál művészeti vezetője Keller András, a rendezvény házigazdája pedig Batta András, Széchenyi-díjas zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója.

MTI

Fotó: Concerto Budapest

13. Paloznaki Jazzpiknik

Paloznaki Jazzpiknik

Csütörtökön kezdődik a 13. Paloznaki Jazzpiknik. A Balaton északi partján fekvő településen zajló háromnapos fesztiválon több világsztár, köztük Zaz, Judith Hill, Lukas Graham és Mario Biondi is fellép.

Read more

Utolsó alkalommal rendezik meg a Bánkitó Fesztivált

Bánkitó Fesztivál

Utolsó alkalommal rendezik meg idén a Bánkitó Fesztivált – közölték a szervezők az MTI-vel.

A Bánkitó a kezdetektől fogva nonprofit vállalkozásként működött: minden évben a teljes nyereséget a következő évi fesztivál megvalósítására fordítottuk. Az elmúlt évek egymást követő válságai azonban egyre inkább ellehetetlenítették ezt a modellt. Civil szervezetként már nem fenntartható az a fesztiválforma, melyet eredetileg létrehoztunk„- fogalmaztak a szervezők a közleményben.

Kiemelték: „a csökkenő bevételek, a megszűnő támogatások és folyamatosan növekvő költségek mellett csak úgy tudnánk tovább működni, ha súlyos kompromisszumokat kötnénk – olyanokat, amelyek szembe mennek az alapértékeinkkel”.

A Bánkitó Fesztivált 16 éve kezdték el szervezni azzal a céllal, hogy teret adjanak a sokszínű kultúrközegnek, az alternatív, élőzenei szcénának és szubkultúráknak, valamint felhívják a figyelmet társadalmi, politikai, emberjogi és civil kérdésekre. Fontosnak érezték, hogy a mainstream zenei fellépők mellett bemutatkozhassanak progresszív, kisebb elérésű előadók is, és hogy a zenei programokkal megegyező súlyt kapjanak a színházak, a képzőművészek, a performanszművészek produkciói is – olvasható a közleményben.

A szervezők korábbi közlése szerint mások mellett a Carson Coma, az Analog Balaton, Co Lee és a Csaknekedkislány is koncertet ad az idei Bánkitó Fesztiválon, amelyet július 9-től 12-ig rendeznek meg. A fellépők között lesz a Platon Karataev, Barkóczi Noémi, a Galaxisok, Kolibri, 6363-ra, iamyank, a Selecta dj-i, Lenkke, a Hakumba és a kisbetűs ünnepnapok, a 30Y és az Elefánt is.

MTI

Fotó: Bánkitó Fesztivál

1 2 3 66