Hat közönségtalálkozóval készül az idei Szemrevaló Filmfesztivál

Szemrevaló-Sehenswert Filmfesztivál

Hat közönségtalálkozóval készül 14. Szemrevaló-Sehenswert Filmfesztivál, amelyen tíz friss német nyelvű filmet láthat a közönség október 9. és 19. között Budapesten.

A fesztivált október 9-én este a Puskin moziban nyitja meg a Marielle mindent tud című alkotás, amely a Berlinalén különdíjat kapott. A film egy lányról szól, aki különleges telepatikus képességekkel bír – és ezeknek köszönhetően nincs titok közte és szülei között – olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.

A vetítés után a közönség találkozhat a film egyik szereplőjével, Mehmet Ateşçivel német színésszel, aki a Zürichi Művészeti Egyetemen tanult színészetet, sokáig a berlini Maxim Gorkij Színház állandó tagja volt, és 2019 óta a bécsi Burgtheater tagja.

Október 10-én a Művész moziban lesz látható Németország Oscar-nevezettje, a 2025-ös cannes-i filmfesztiválon a zsűri díját elnyert A zuhanás hangja című dráma. Mascha Schilinski alkotásában egy szászországi tanya ad otthont egy száz évet átfogó történetnek, amely négy nő sorsán keresztül rajzolódik ki. A vetítés után Louise Peter forgatókönyvíróval lesz beszélgetés. A német forgatókönyvíró Bécsben tanult színház-, film- és médiatudományt, majd Berlinben színészmesterséget. Később forgatókönyvírást tanult a Baden-Württemberg-i Filmakadémián.

Október 11-én vetítik Piet Baumgartner Gépek tánca című filmjét, amely tavaly San Sebastiánban a legjobb új rendezőnek járó díjat nyerte el. A svájci alkotó filmjében az érzelmeikről nehezen beszélő emberek és „táncoló” gépek egyszerre kapnak helyet. A vetítés után az apát alakító Phil Hayes angol-svájci színésszel, színházi rendezővel és zenésszel találkozhat a közönség. A kalandos sorsú művész – aki dolgozott éttermekben, pubokban, gyárakban, rádióban, televízióban és építkezéseken is – 1998 óta él Zürichben.

Október 16-án lesz látható Ausztria Oscar-nevezettje, Bernhard Wenger Páva – Valódi vagyok? című filmje, amelyben Matthias egy ügynökségnél dolgozik, ahonnan az ügyfelek a legkülönbözőbb alkalmakra kísérőt bérelhetnek. A vetítés után Indries Krisztián szakpszichológussal lesz beszélgetés a film alapját adó Rent a Friend (Kölcsönöz egy barátot) szolgáltatás pszichológiai és szociológiai vonatkozásairól.

Október 17-én lesz műsoron a 80 plusz című osztrák tragikomikus road movie, amely az eutanázia és az élet végének szabadságáról szól, és Ausztriában a legnézettebb film lett az elmúlt évben. A vetítés után beszélgetés lesz Nemes László bioetikus, filozófussal az életvégi kérdések filozófiai és etikai szempontjairól.

Végül október 18-án láthatják az érdeklődők az idei Berlinale nyitófilmjét, Tom Tykwer A fény című alkotását.

A tájékoztató szerint a német filmrendező új alkotásáról azt mondta, A fényben a szereplők vitáznak, küzdenek és harcolnak, de nevetnek, énekelnek és táncolnak is. Bár elszakadtak egymástól, mégis összetartoznak.

A vetítés után a közönség találkozhat Thea Ehre színésznővel, aki a Bis ans Ende der Nacht című filmben nyújtott alakításáért 2023-ban a Berlinalén Ezüst Medve-díjat nyert legjobb női mellékszereplő kategóriában – áll a közleményben.

MTI

Nemzetközi tangófesztivál Pécsett

tangó tánc

Táncversennyel, bemutatókkal, közös tánccal, filmvetítéssel is várják az érdeklődőket az ötödik pécsi tangófesztiválon szeptember 26. és 28. között.

A pécsi tangóünnepen három napon át koncertek, táncverseny, előadások, bál és egy romantikus piknik is várja majd az érdeklődőket. A fesztivál központi helyszíne a Zsolnay Kulturális Negyed lesz, de lesznek programok a Tettye városrészben lévő középkori romoknál és a belvárosban is – közölte a Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZSÖK) az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Szeptember 26-án pénteken tartják meg az I. Pécsi Amatőr Tangó Táncverseny selejtezőjét, amelyen a párosok a zsűri és a közönség előtt mutatják be tudásukat, a legjobbak pedig a szombati döntőbe jutnak. A selejtező után milonga táncest következik, ahol mindenki parkettre léphet. Kísérőprogramként levetítik a Muchachos! – Argentína focilázban című dokumentumfilmet a Művészetek és Irodalom Házában.

Szombaton a táncverseny döntője és eredményhirdetése után fellép a Mixtura Criolla duó és a Tango Harmony Budapest zenekar, Colores De Tango címmel pedig három tangópáros látványos bemutatója is látható lesz. Az Argentin Tangó Táncszínház a Létezés című darabját mutatja be, végül az estét tangó bál zárja.

Vasárnap a fesztivál a tettyei romoknál ér véget.

Az 5. Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnepről további információk olvashatók a www.zsolnaynegyed.hu oldalon.

MTI

Fotó: depositphotos.com

 

Ars Sacra – A remény zarándokai

Ars Sacra fesztivál 2025

Megközelítőleg 500 koncerttel, kiállítással, előadással, színházi és irodalmi esttel, tárlatvezetéssel, filmvetítéssel és egyéb programmal várja az érdeklődőket a XIX. Ars Sacra fesztivál szeptember 13. és 21. között, melynek idei mottója A remény zarándokai.

Read more

Tízéves a Bőköz Fesztivál – összművészeti ünnep a dél-baranyai Ormánságban

Bőköz Fesztivál

Augusztus 14. és 24. között immár tizedik alkalommal rendezik meg a dél-baranyai Ormánság településein a Bőköz Fesztivált, amely idén is gazdag, minden korosztályt megszólító programkínálattal várja az érdeklődőket. A Kémes, Szaporca, Tésenfa és Drávacsehi falvaiban zajló ingyenes összművészeti rendezvény különféle műfajokon keresztül kapcsolja össze a helyi hagyományokat, a kortárs előadókat, a gasztronómiát és a közösségi élményeket. Az idei év újdonsága, hogy a máriagyűdi kegytemplom is a fesztiválhelyszínek közé került, így a klasszikus zene és a vallásos művészetek is még hangsúlyosabban jelennek meg a jubileumi eseménysorozatban – tájékoztatták a szervezők közleményben az MTI-t.

Tájékoztatásuk szerint az ingyenes összművészeti rendezvénynek továbbra is Kémes, Szaporca, Tésenfa és Drávacsehi ad otthont a Duna-Dráva Nemzeti Park Ős-Dráva Látogatóközpontjával együtt, valamint a tavalyi komolyzenei rendezvények sikere után a máriagyűdi kegytemplom is szerepel a helyszínek között.

Továbbra is a műfaji sokszínűség, a minőség, az igényesség jegyében tartanak nagyszabású koncerteket, irodalmi esteket, színházi előadásokat, folklórprogramokat, dzsesszesteket, hagyományőrző eseményeket, kiállításokat, képzőművészeti tárlatokat, beszélgetéseket, emellett gazdag lesz a gasztronómiai kínálat is – emelték ki a közleményben.

Szaporcán a Bőköz, illetve a Hétöles-tó Színpadon koncertet ad az Ismerős Arcok, Szulák Andrea és a Stúdió 11 Combó, a Vardos Trió, a Budapest Jazz Orchestra Urbán Orsival és Gájer Bálinttal. Az Eperfa Tájháznál hagyományos ormánsági lakodalmast rendeznek lakodalmi menettel, kikéréssel, próbatétellel, esketéssel és tánccal.

Látható lesz a településen a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kárpátok visszhangja című táncjátéka, valamint istentiszteletet tartanak a Szaporcáról elszármazottaknak – jelezték.

Kémesen fellép Berecz András, Rudán Joe, érkezik a településre a Gentleman formáció Csengeri Attilával, Buch Tiborral, Domoszlai Sándorral, utóbbi Vörös Edittel operett- és musicalműsort is ad.

Bujtor Balázs hegedűművész Legendák című önálló estjén ismert művészekhez kapcsolódó sztorikat, élményeket idéz fel – közölték a szervezők, hozzáfűzve, hogy a Magyarországi Szerb Színház Danilo Kiš Szellem: Hazánk című előadásával, Oláh Tánia, Papp Attila színművészek és Varga Gábor zongoraművész a Csalóka Péter és barátai produkcióval mutatkozik be a közönségnek.

Tésenfán, a tavaly felavatott Boros Misi Zeneligetben ismét koncertet ad a hely névadó tehetsége, és ott lesz hallható egy másik fiatal, olasz zongoraművész, Isa Trotta hangversenye is. Pál Zsolt Kultúrkertjében Vastag Tamás és a Cimbali Trió lép fel, a HP-udvarban és az Ilona házban kiállítások tekinthetők meg.

Drávacsehiben, a Horváth László Színben Tolcsvay Béla Aranyfényű asszony – Mária tisztelet című színházi koncertje kerül műsorra. A szerző mellett Petrás Mária, Török Tilla és Heinczinger Miklós lép fel, ugyancsak ezen a helyszínen Papp Attila, Oláh Tánia és Varga Gábor zenés irodalmi estje is színpadra kerül „Adok nektek aranyvesszőt” címmel.

A községben a fesztivál ideje alatt tartanak Jazz- és boresteket. E napokon a Nihil Chips Akusztik, Berkes Gabriella és Rátonyi Róbert, Binder Károly és Varga Gábor, valamint a Quartetto Swing műsorait tekintheti meg a közönség – emelték ki a szervezők.

Megjegyezték, hogy újra nyit a Bőköz Café, ahol Pomezanski György televíziós újságíró művészekkel készített podcast-beszélgetései nézhetők és hallgathatók meg.

A máriagyűdi kegytemplomban Simon Brigitta és Mózer Zsófia áriaestje hallható a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar kamaraegyüttesének kíséretével, Kóczán Péter vezetésével. A templomban lép fel Fabók Mancsi Bábszínháza, melynek művészei a Mennyei szép rózsa című Mária-misztériumot adják elő.

 

Éjszakai belépő a Szigetre: új jegytípus, új helyszínek, hajnalig tartó programok

sziget fesztival 2025

Kedvezményes éjszakai jegyet vezetett be az idei Sziget Fesztivál, amelynek révén a látogatók a megújult, új helyszíneken zajló programokat is élvezhetik – közölték a szervezők az MTI-vel.

Az „Éjszakai Jegy by Revolut” néven meghirdetett új napi jegytípus 21 900 forintos áron váltható, ami mintegy 35 százalékkal kedvezőbb ár a hagyományos napijegyekhez képest. A jegy 23 órától biztosít belépést, és lehetőséget ad arra, hogy a látogatók részt vegyenek a hajnalig tartó koncerteken, előadásokon és elektronikus zenei bulikon.

A fesztivál szervezői kiemelték, hogy az éjszakai zenei élet központja idén a Delta District lesz, amely három fő helyszínen várja a vendégeket: a Yettel Colosseum amfiteátrumban, a technikailag és látványvilágában is megújult BOLT Night Stage arénában, valamint a vadonatúj The Club nevű szórakozóhelyen. Ezeken a helyszíneken 23 óra után olyan nemzetközileg ismert fellépők állnak színpadra, mint Steve Angello, Boris Brejcha, Amelie Lens, Adriatique, Miss Monique, Vini Vici, Armin van Buuren, Chris Liebing és a The Blessed Madonna.

Az éjszakai jeggyel nemcsak ezek a zenei programok látogathatók, hanem továbbra is elérhetőek maradnak a Nagyszínpad koncertjei, valamint számos más színpad, például a Revolut Stage, a Szoho negyedben található dropYard, a The Buzz, a Light Stage, a Beach és a Jukebox by Havana Club. Éjfél után sem áll meg az élet: cirkuszi előadások, a Nagy Utcaszínház attrakciói és a Magic Mirror programjai is szórakoztatják a közönséget.

A szervezők szerint az új jegytípus azok számára lehet vonzó, akik kifejezetten az esti és éjszakai élményeket keresik, és elsősorban az elektronikus zenei programok, valamint az alternatív színpadi produkciók miatt látogatnának ki a fesztiválra.

A részletes programkínálat és az éjszakai jegyre vonatkozó további információk elérhetők a Sziget hivatalos weboldalán, a szigetfestival.com/hu címen.

Fotó: sziget fesztival / Facebook

Ősök Napja Bugacon

Ősök Napja Bugacon

Augusztus 8. és 10. között ismét megrendezik Bugacon az Ősök Napját, amely három napon át a magyar múlt hősei és hagyományai előtt tiszteleg. A nagyszabású eseményen jurtatábor, harci és sportprogramok, tudományos előadások, koncertek és kiállítások is várják a látogatókat.

Read more

Zene, irodalom és lelki feltöltődés a magyarföldi Fatemplom Fesztiválon

Fatemplom Fesztivál

Július 11. és 13. között ismét megrendezik Magyarföldön a Fatemplom Fesztivált, ahol szabadtéri koncertek, irodalmi estek, kiállítások és szakrális programok várják az érdeklődőket – közölték a szervezők az MTI-vel.

A háromnapos rendezvény zenei kínálata a komolyzenétől a népzenén át a világzenéig terjed, különös hangsúlyt fektetve a hely atmoszférájához illő, lelki töltetet hordozó eseményekre is. A fesztivál a kulturális élményeken túl a szakralitás jelenlétével is különlegessé válik.

Idén olyan neves előadók lépnek fel, mint a Kaláka, Sebestyén Márta és Andrejszki Judit, a Csík zenekar, a Muzsikás együttes, Rátóti Zoltán és Huzella Péter, Szalóki Ági, valamint Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák. Szombaton fiatal zenekarok mutatkoznak be, akik egy magyar–amerikai ösztöndíjprogram keretében a magyar népzene és az amerikai bluegrass ötvözésével hoztak létre új zenei formákat.

A koncertek mellett kiemelt program lesz Simon András grafikusművész emlékkiállítása Felismerni egymásban az elrejtett Istenarcot címmel. Emellett Versek prózában és dalban címmel Rátóti Zoltán és Huzella Péter zenés irodalmi estjét is láthatja a közönség.

A különleges hangulatú rendezvény helyszíne az a ökumenikus fatemplom, amely Rátóti Zoltán színművész kezdeményezésére, civil összefogással épült fel, és amelyet 2011-ben szenteltek fel. A fesztivált azóta minden évben a templom felszentelésének évfordulója köré szervezik. A részletes program elérhető a fatemplomfesztival.hu oldalon.

MTI

1 2 3 130