Magyarországon is megrendezik a Taste of Transylvania fesztivált

Taste of Transylvania

Első alkalommal rendezik meg Magyarországon az Erdélyben már komoly hagyományokkal rendelkező Taste of Transylvania gasztronómiai és kulturális fesztivált; az eseménynek március 27. és 29. között a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély tájegysége ad otthont.

A háromnapos fesztiválon Erdély és Magyarország meghatározó séfjei, valamint erdélyi főzőasszonyok mutatják be a régió sokszínű gasztronómiai és kulturális örökségét. A kulináris élmények mellett koncertek, könyvbemutatók, filmvetítések és családi programok színesítik az eseményt – mondta el a rendezvény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Trucza Adorján, a Taste of Transylvania alapítója és vezetője.

Mint felidézte, a fesztivált 2022 óta rendezik meg a borospataki skanzen lankái között. A fesztivál „zászlóshajója” a Gyimes marad, de amit lehet, áthoznak onnan – jegyezte meg Trucza Adorján.

A főszervező elmondta:

céljuk, hogy a legnagyobb erdélyi tematikájú rendezvényt szervezzék meg Magyarországon 2026-ban, megmutatva Erdély sokszínűségét az öt nagy erdélyi konyhán (magyar, szász, román, örmény és zsidó) keresztül.

Cseri Miklós, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Skanzen) főigazgatója felidézte, hogy éppen a fesztivál indulásának évében adták át a Skanzen Erdély tájegységét, ahová azóta több százezren látogattak el.

A Skanzen az épített és tárgyi örökség mellett mindig nagy súlyt fektetett a szellemi örökség átörökítésére. Az a tudás, amely a hagyományos gasztronómiában megfigyelhető, ma, az adalékanyagok korszakában is fontos, mindez pedig szorosan kapcsolódik a Skanzen egyik jelszavához, a fenntarthatósághoz – jegyezte meg.

Trucza Adorján a Taste of Transylvania helyszínei közül kiemelte az Örömfőzdét, ahol erdélyi háziasszonyok készítenek majd hagyományos ételeket, miközben mellettük Michelin-csillagos séfek ugyanazokból az alapanyagokból alkotnak kortárs fogásokat.

Hozzátette:

összesen 45 programmal készülnek, amelyek között lesznek film- és könyvbemutatók, koncertek, gyermekprogramok, miközben 25 étterem és cukrászda kínálja fogásait, mellettük pedig számos erdélyi kistermelő is elhozza termékeit a fesztivál gasztropiacára.

Trucza Adorján egyik gasztronómiai példaképeként szólt Ilonka Rozáliáról, a Róza mama néven ismert máréfalvi háziasszonyról, aki a Taste of Transylvania fesztiválok egyik állandó résztvevője.

Az ő receptje szerint készül az eredetileg szász ételként indult, majd egész Székelyföldön elterjedt vendégváró finomság, a máréfalvi lepény, amelyet minden falu máshogy készít Erdélyben. Róza néni változatát természetesen meg lehet kóstolni a fesztiválon is, addig pedig, egyfajta ízelítőként, pénteken és szombaton a budapesti Vineta bárban – mondták el a szervezők.

MTI

Fotó: Taste of Transylvania

Csaknem száz koncerttel várja az érdeklődőket az idei Kocsonyafesztivál Miskolcon

Egy hét múlva újra megrendezik a miskolci Kocsonyafesztivált, amely három napon keresztül öt színpadon csaknem száz koncerttel várja az érdeklődőket.

Az esemény Facebook-oldala szerint a fesztivál február 6-án pénteken megnyitóval és felvonulással kezdődik el a Szent István téren található nagyszínpadon, amelyen később a Wellhello és Horváth Tamás is koncertezik. Az esemény programjainak további négy színpad biztosít helyszínt: a Villanyrendőr, az Erzsébet tér, a Royal és a Városháza színpad.

Pénteken koncertezik a Hooligans, a Backdoor People, Josh és Betti és a Z!enemi, de gólyalábas és tűzzsonglőr show-val, valamint akusztikus zenei programokkal is készülnek a szervezők. A Kocsonyafesztivál szombati programja már délelőtt tízkor elkezdődik, többek között Dj Cece zenél majd, a legkisebbeknek pedig Brandnyúl műsora nyújt szórakozást.

A szombati nap fő fellépői a Kowalsky meg a Vega, a Bikini, Manuel és a Mangorise lesznek, de koncertezni fog a Bon-bon, a Balkan Fanatik és a Wire is. Ezen a napon is lesznek akusztikus koncertek is, de a humorista Felméri Péter előadását is megnézhetik a látogatók.

A Kocsonyafesztivál zárónapján, azaz február nyolcadikán vasárnap is tízkor kezdődnek el a színpadi programok. Ezen a napon lép fel majd az Ismerős Arcok és Charlie is, de a Diósgyőri Jazz Tánc Klub műsora, valamint Mogács Dániel humorista előadása is megtekinthető lesz.

A színpadi programok mellett a szervezők a fesztivál teljes területén ígérnek látványos tűz show-kat, utcazenei programokat, népi játékokat, bőséges étel- és italkínálatot, valamint meglepetés programokat is. Szombaton és vasárnap reggel nyolc órától az úgynevezett Antik hétvégén is várják az érdeklődőket, ahol a városban hagyománynak számító régiségvásáron vehetnek részt.

MTI

Szent Márton Újborfesztivál és Libator a szentendrei Skanzenben

Szent Márton Újborfesztivál

Kézműves borászatok termékeivel, libából készült ételkülönlegességekkel, gyermekprogramokkal, koncertekkel és egyéb színpadi programokkal várják a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumba látogatókat szombaton és vasárnap a Szent Márton Újborfesztivál és Libator keretében – tájékoztatta az intézmény az MTI-t.

Az eseményen – amelynek középpontjában a Márton-napi hagyományok és az újborkóstolás áll – a néphagyományok, a gasztronómia és a kulturális programok találkoznak egymással – emelték ki a közleményben.

A látogatók megismerhetnek a libakultusz eredetével kapcsolatos érdekességeket, illetve bepillanthatnak a hagyományos paraszti társas munkák (pl. tollfosztás, kukoricamorzsolás) légkörébe is.

A kézműves foglalkozásokon a gyerekek egyebek közt szalmalibát, madáretetőt, őszi fülbevalót, makkláncot vagy csutkababát készíthetnek, de nem marad ki a sorból a lámpáskészítés sem, hogy a nap végén legyen mivel részt venni a Márton-napi felvonuláson

– írták.

A Skanzen Vigadó színpadán mások mellett Gulyás László vándormuzsikust, Csernik Szende mesemondót, valamint a Martones, a BashElan, a Magos együttest és az Erdőfű Zenekart is hallhatja a közönség. A Márton-napi mulatságok hangulatát a Lajta Néptáncegyüttes segíti megidézni, a programot gazdagítja a Langaléta Garabonciások előadása, az őszi csemegék és kézműves termékek vására, illetve számos egyéb gasztronómiai program, köztük pogácsakészítés és tematikus borkostolók.

A múzeum portái, házai 16 óráig, a Skanzen Vigadó és a kézműves vásár pedig 18 óráig tartanak nyitva. A Skanzen Étteremben különböző libaételek várják az érdeklődőket. A programsorozatot mindkét napon őszbúcsúztató táncház zárja – közölték a szervezők.

További részletes információ a https://skanzen.hu/hu/programok/rendezvenyek/ oldalon érhető el.

MTI

Fotó: skanzen.hu

Halfesztivál Siófokon

sült hal

Kulináris élményeket, táncelőadásokat, koncerteket, családi programokat is kínál a Siófoki Halfesztivál, amelyre október 10. és 12. között kerül sor a Balaton-parti városban.

A település központjában tizenkettedik alkalommal megrendezendő esemény gasztrokínálatából a Vomberg Frigyes séf és Fodor Noel 2023-as Bocuse d’Or magyar bajnok részvételével bíráló szakmai zsűri választja ki 2025 legjobb halas street foodját, amelyet bárki megkóstolhat – olvasható a szervezőknek az MTI-hez eljuttatott tájékoztatójában.

Azt írták, a fesztivál rendezvényei között lesz főzőverseny és fish food verseny Halpiknik, illetve Halánkságok néven, táncbemutató, játszóház, interaktív halas foglalkozás, és a vendégeket olyan neves előadók is szórakoztatják, mint Korda György és Balázs Klári, a Nemzeti Filharmonikusok, a Follow the Flow, vagy a Rudán Joe Band.

Idén is bemutatkoznak a Fő téren Magyarország „halas városai”: Baja, Mohács, Paks és Szeged képviselői különleges halételekkel készülnek a fesztiválra, a Siófoki Szakképzési Centrum, valamint a horvátországi Porec idegenforgalmi középiskolája közös főzéssel ünnepli idén induló cserediákprogramját.

A Siófoki Halfesztivált 2013-ban hívták életre. A város a rendezvénnyel hagyományt kívánt teremteni, célja a Balaton és a hal népszerűsítése.

Siófoki Halfesztivál

MTI

Fotó: depositphotos.com

28. Csabai Kolbászfesztivál az októberi hosszú hétvégén

Csabai Kolbászfesztivál

Október 23-26. között rendezik meg a CsabaParkban Magyarország egyik legnagyobb gasztrokulturális eseményét, a Csabai Kolbászfesztivált – tájékoztatták a szervezők közleményben az MTI-t.

A fesztivál felvezetéseként október 9-én tartják a nemzetközi szárazkolbászverseny zsűrizését a Csabai Rendezvénypajtában. A díjakat a fesztivál nyitónapján adják át.

A szárazkolbászversenyre mű- és természetes bélbe töltött szárazkolbásszal lehetett nevezni. Húsüzemek, magánszemélyek, kolbászt árusításra vagy saját fogyasztásra készítők egyaránt jelentkezhettek.

A hagyományoknak megfelelően a fesztiválon idén is a csabai kolbász és a hagyományőrző programok kerülnek középpontba, lesz disznóvágás-bemutató, kézműves vásár, mezőgazdasági kiállítás, és a családok számára is készülnek programokkal.

A szervezők kiemelték: minden generációt változatos gasztronómiai, kulturális és zenei programokkal várnak. A fesztivál nyitónapján, október 23-án a gyerekeké lesz a főszerep: óvodások és iskolások mérik össze tudásukat a kolbászkészítő versenyen.

Pénteken a középiskolások és egyetemisták kolbászkészítő versenyével indul a nap. A fesztivál csúcspontja a szombati nap, akkor rendezik a nemzetközi kolbászgyúró versenyt.

A vasárnap a családok és a hagyományok napja lesz: a cégek kolbászgyúró versenye mellett töltöttkáposzta-főző verseny és színes záróprogramok várják a közönséget. A gyermekeknek szól az Alma Együttes és a Kicsi Gesztenye Klub.

A belépődíjas rendezvény fellépői között lesz a Csík Zenekar, a Bagossy Brothers Company, Beton.Hofi, a Bohemian Betyars, a Parno Graszt, a Gypo Circus Szirota Jenniferrel, a Follow The Flow, a Halott Pénz, Fásy Ádám és a Gypsy Kings, továbbá a NOX, DESH és Regán Lili. Nemzetközi fellépőként a Britain’s Got Talentből Taryn Charles-t is láthatja a közönség.

A részletes program a www.csabaikolbaszfesztival.hu oldalon tekinthető meg.

MTI

Cserkeszőlő ad otthont a Kunság új gasztrokulturális fesztiváljának

Cserkeszőlő ad otthont a Kunság új gasztrokulturális fesztiváljának: szombaton és vasárnap első alkalommal rendezik meg a Kunsági Bor Hétvége és Pálinka Napokat – közölték a szervezők.

A hagyományteremtő céllal életre hívott esemény a térség borászati és pálinkafőzési hagyományait állítja középpontba azzal a céllal, hogy a nagyközönség számára is elérhetővé és élményszerűvé tegye a Kunsági borvidék értékeit.

A közlés szerint a kétnapos programon a látogatók megkóstolhatják a díjnyertes kunsági borokat és kiváló minőségű pálinkákat, amelyek országos megmérettetéseken is kimagasló eredményeket értek el. A termelők személyes jelenléte lehetőséget teremt a közvetlen kapcsolatfelvételre és a borkultúra mélyebb megismerésére.

Mint írták, a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei településen maradhat el a látványfőzés sem: mindkét nap egészben sült malac, szombaton bográcsban készült székelykáposzta, vasárnap bográcsban készült babgulyás vásárlására lesz lehetőség.

A cserkeszőlői program szabadtéri könnyűzenei és akusztikus koncertekkel, valamint utcabállal egészül ki. A szervezők minden korosztály számára változatos és tartalmas kikapcsolódási lehetőséget kínálnak. Fellép többek között a Dirty Slippers, The Pepper Shop és a 4Hands Band.

A tájékoztatás szerint a rendezvény látogatása ingyenes, további információ a https://www.cserkeszolo.hu oldalon olvasható.

MTI

1 2 3 46