Vidéki Színházak Fesztiválja – Budapesten

A Thália Színház szervezésében idén a Pesti Magyar Színház épületében rendezik meg szeptember 3-9. között a 7. Vidéki Színházak Fesztiválját, amelynek keretében nyolc előadás várja majd a fővárosi közönséget. Ez a fesztivál lehetőséget biztosít a budapesti nézők és a vidéki művészek találkozására, az előadásokat közönségtalálkozók követik, amelyeken az érdeklődők nemcsak színészekkel, hanem a színházi szakmai más elismert képviselőivel is beszélhetnek majd. A zenés műfajoktól kezdve egészen a kísérleti darabokig széles repertoárral készülnek.

Read more

Tíz tonna halból készül halászlé a hétvégi Bajai Halfőző Fesztiválon

A halfőző fesztivált Baja várossá nyilvánításának 300. évfordulóján szervezték meg először. 1996-ban „még csak” 300 kondérban főzték a halászlét, idén már 1500 üstben fognak főzni, az esemény többnapos programsorozattá, igazi népünnepéllyé vált – idézte fel Bócsa Barnabás, a fesztivált szervező Baja Marketing Kft. ügyvezető igazgatója.

Read more

Kezdődik a miskolci operafesztivál

miskolci Bartók Plusz Operafesztivál

Az operaelőadások mellett hangverseny, kiállítás és filmvetítés is várja az érdeklődőket a ma kezdődő és június 17-ig tartó miskolci Bartók Plusz Operafesztiválon, amelynek célja Bartók Béla örökségének ápolása.

Read more

Depeche Mode, Iron Maiden a VOLT-on

A szervezők 150 ezer látogatót várnak a 26. Telekom VOLT Fesztiválra, amelyet június 26-től 30-ig rendeznek meg a soproni Lővér Kempingben. Az idei fő fellépők közé tartozik a Depeche Mode, az Iron Maiden, az Avenged Sevenfold, a Limp Bizkit, a Hurts és Steve Aoki.

Read more

1 2 3 4 5 6 122