Kutatók éjszakája – Több mint négyszáz program várja az érdeklődőket az SZTE-n
Izgalmas és változatos programokkal, több mint négyszáz rendezvénnyel várja az érdeklődőket a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján szeptember 27-én és 28-án – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
A közlemény szerint az esemény célja, hogy közelebb hozza a tudomány világát a nagyközönséghez, és megmutassa a kutatói életpálya szépségeit.
A programokon az SZTE kutatói, oktatói és hallgatói személyesen is megosztják tudományterületük legfrissebb eredményeit, miközben a látogatók izgalmas kísérleteket figyelhetnek meg, bemutatókon, laborlátogatásokon, előadásokon vehetnek részt.
Kónya Zoltán tudományos és innovációs rektorhelyettes közölte, a Kutatók Éjszakáján az SZTE szinte minden kara várja az érdeklődőket. Az egyetem nemcsak Szegeden, hanem a Bajai Obszervatóriumban és a hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karon is szervez izgalmas programokat.
Az SZTE Gazdaságtudományi Karán a látogatók a többi közt ahhoz kaphatnak tanácsokat, hogy miként fussanak be jó karriert és érjék el munkahelyi céljaikat.
Az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Karon a hétköznapjainkban rendszeresen előforduló tárgyakból és eszközökből összeállított kísérletekkel várják a látogatókat a fizika számos területéről.
A résztvevők itt arra is választ kaphatnak, milyen körülmények szükségesek ahhoz, hogy a pingponglabda ne a felszínen lebegjen, hanem a víz alján maradjon.
Az Állam- és Jogtudományi Karon – mások mellett – egy interaktív esettanulmány során egy első látásra magánlaksértésnek tűnő ügy megoldására várják a jelentkezőket. Az Egészségtudományi és Szociális Képzési Karon az újraélesztés gyakorlása mellett számos szűrővizsgálaton is részt vehetnek a látogatók.
A természettudományi karon például a klímaváltozás aktuális kérdéseiről szóló előadással, a FizShow-n látványos kísérletekkel fogadják az érdeklődőket, akik az egyik helyszínen 150-200 különböző logikai játékot is kipróbálhatnak.
A Mérnöki Karon azt is megismerhetik a látogatók, hogyan építhető tésztából vagy papírból híd. A bölcsészettudományi karon szó esik az orosz-ukrán konfliktus történeti gyökereiről, a tudatos hírfogyasztásról és akár bolgár villámkurzuson is részt lehet venni.
Erre az estére megnyílik az SZTE Biobankja, a vendégek pedig szimulációs eszközök segítségével bepillanthatnak az orvostanhallgatók gyakorlati oktatásába.
MTI