2017-es kasszasikerek a Koreai Filmfesztiválon

Huszonhat filmet láthat a közönség a 10. Koreai Filmfesztiválon október 25. és 29. között, a rendezvényen az elmúlt évek dél-koreai filmterméséből mutatnak be válogatást több fővárosi és vidéki moziban.  

A Daebak! azaz „tyűha!”, „ez igen!” „fantasztikus!” címmel rendezik meg 2017-ben a filmes eseményt, amelyen 26 filmet láthat a közönség, valamint több kísérőprogram várja az érdeklődőket.

Az Uránia Nemzeti Filmszínházban lesz a fesztivál ünnepélyes megnyitója, ezt követően a teljes fesztiválmenü a Sugár moziban lesz megtekinthető. A fesztivál nyitófilmje, amit az Uránia Nemzeti Filmszínházban láthat a közönség, A Taxisofőr című film, Dél-Korea Oscar díjra jelölt alkotása.

A Sugár Moziban a nagy sikerű A gyanú című filmmel kezdődnek a vetítések. A válogatásban olyan filmek szerepelnek még, mint a Kadétnyomozók, az Admirális, vagy a Busan Expressz és a Bérgyilkosnő című alkotás. A vetítésen látható filmek Koreában nagyon népszerűek, több nézettségi rekordot is megdöntöttek.

Ezenkívül családi filmek, romantikus komédiák, nagyszabású történelmi drámák és modern társadalmi eposzok is szerepelnek a programban.

A női karaktereket középpontba állító filmválogatásnak, amelyben szerepel Kim Kiduk rendező Piéta című alkotása is, a Premier Kultcafé ad otthont. Ugyanitt vetítik a fesztivál záró filmjét a legendás női – egyben első koreai pop – trió munkásságát bemutató dokumentumfilmet. A vetítést követően a Mia Kim – The Kim Sisters élő koncertje várja a közönséget.

A fesztivál keretében több vidéki helyszínen is vetítések lesznek, így Debrecenben az Apolló mozi, Pécsett a Civil Közösségek Háza, Szegeden pedig a Belvárosi Moziban láthatóak a koreai filmgyártás remekei.

A 10. Koreai Filmfesztivál teljes programja, valamint a filmek bemutatkozó videói elérhetők a www.koreaifilm.hu oldalon és a koreaifilmdrama.blog.hu-n.

MTI