Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál Szegeden
Kedden kezdődik a 2016-ban elhunyt Oscar-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos emlékét őrző nemzetközi filmfesztivál Szegeden.
A fesztivált immár harmadik alkalommal azzal a szándékkal szervezték meg, hogy a szegedi születésű operatőr emlékét, művészetét ébren tartsa, munkásságát, személyiségét minél szélesebb körben megismertesse, és ezt a tudást az újabb nemzedékeknek átadja.
Az operatőri munkát a középpontba helyező fesztiválon három kategóriában – nagyjátékfilm, kisjátékfilm és kísérleti film – versenyeznek az alkotások. Az idei seregszemlére több mint háromszáz alkotást neveztek, az előzsűri a versenyprogramba kilenc nagyjátékfilmet, 23 kisjátékfilmet és kilenc kísérleti filmet válogatott be. A fődíjasról és a kategóriagyőztesekről a Szabó Gábor – az egyetlen, Zsigmond Vilmos rendezte film (Tékozló apa, 1991) operatőre – vezette zsűri dönt.
Változatos kísérőprogramok is várják az érdeklődőket. Az Aprófeszten gyerekeknek szóló alkotásokat vetítenek a többi közt a Kecskeméti Animációs Filmstúdió munkáiból. Az Oscar lépcsőjén programba a filmes elismerés közelébe jutott alkotásokat mutatnak be, és válogatnak a Palicsi Európai Filmfesztivál programjából is.
A szakmai programok közül a tavaly elhunyt holland operatőr, Robby Müller életéről készült dokumentum film magyarországi premierje emelhető ki, melyet kerekasztal-beszélgetés követ.
A fesztivált a Széchenyi téren ingyenes vetítések kísérik, az itt bemutatott alkotások közül minden bizonnyal a legnagyobb érdeklődés Bacsó Péter A tanú című filmje eredeti, cenzúrázatlan, restaurált változatának hazai bemutatóját övezi majd.
MTI