Világörökség: kiállítás Semmelweis életművéből a díj tiszteletére

SemmelweisNagyszabású kiállítás nyílik a budapesti Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban július elsején abból az alkalomból, hogy Semmelweis Ignác gyermekágyi lázzal kapcsolatos felfedezéseinek 1847 és 1861 között megjelent nyomtatott írásait az UNESCO Nemzetközi Tanácsadó Bizottsága a Világemlékezet részévé nyilvánította.

A Semmelweis ikon címmel nyíló kiállítás a gyermekágyi lázzal kapcsolatos felfedezés körülményeinek bemutatása mellett elsősorban az orvos köré épült kultuszra fókuszál, arra, hogy mit jelent Semmelweis neve a mai kultúrában és emlékezetben – fejtette ki Varga Benedek, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár főigazgatója.

A tárlat az orvos életéről készült filmek részleteinek bemutatása mellett innovatív módon jeleníti meg Semmelweis felfedezésének jelentőségét, de láthatók lesznek róla készült festmények, korabeli orvosi és szülészeti eszközök, kéziratok is.

“A kiállításon olyan molinókat helyezünk ki, amelyek elsőre teljesen üres, fehér felületnek tűnnek, de UV-fénnyel megvilágítva olvashatóvá válik a rájuk írt szöveg. Ezzel az emlékezet megőrzésének fontosságára és a felejtés kockázatára szeretnénk utalni” – emelte ki az igazgató.

A tárlatot a magyar-olasz évad keretében decemberben a Római Magyar Akadémián is bemutatják, valamint Párizsba is ellátogatnak vele jövőre, az UNESCO-díj tiszteletére szervezett Semmelweis Világkongresszus keretében.

Semmelweis Ignác életműve orvostörténeti szempontból is hatalmas dolog volt, hiszen jócskán túlmutatott a gyermekágyi lázon. Ő volt az az orvos, aki elsőként jött rá arra, hogy az orvos kezén, illetve a vizsgálati eszközökön lévő baktériumok miatt megfertőződhet a beteg, ami akár halálos fertőzéshez is vezethet – idézte fel Varga Benedek.

Semmelweis 1847 tavaszán jött rá a fertőzés mechanizmusára, azonban ezt csak lassan kezdte publikálni: 1847-ben Bécsben tartott ugyan róla néhány előadást, amelyről beszámolt a bécsi, a brit és a francia orvosi sajtó is, de tanulmányt csak 1859-ben publikált róla a magyar és a bécsi Orvosi Hetilapban.

Fő műve 1861-ben német nyelven, Pesten jelent meg A gyermekágyi láz kóroktana, fogalma és megelőzése címmel. “A könyv egy háromszáz oldalas részletes munka, rendkívül szenvedélyesen megírva” – emelte ki a főigazgató. Semmelweis korában 10-18 százalék között volt a gyermekágyi láz halálozási aránya, amelyet a felfedezésének köszönhetően egy százalékra tudtak visszaszorítani.

A teljes hagyatékot, a németül és magyarul megjelent publikációkat, leveleket a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum őrzi és gondozza, és az intézmény nyújtotta be az UNESCO-hoz a Világemlékezet címre a pályázatot.

Semmelweis felfedezése mellett az UNESCO Nemzetközi Tanácsadó Bizottságának a dél-koreai Kvangdzsuban zajló tanácskozásán 54 elemmel – köztük a nebrai koronggal és Che Guevara fiatalkori kézirataival – bővült az 1992-ben létrehozott lista. Magyarország Semmelweis életművével a hatodik kitüntetést mondhatja magáénak. (MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.