VHK, Andy Cairns és Jello Biafra a Fekete Zaj Fesztiválon
Pénteken kezdődik a Mátrafüredről idén a fővárosba, a Dürer Kertbe költöző Fekete Zaj Fesztivál. A háromnapos rendezvényen mások mellett fellép a VHK, a brit Therapy? frontembere, Andy Cairns, a hétfői ráadásnapon pedig az A38 állóhajón az amerikai punkzene egykori alapvetése, a Dead Kennedys hangja, Jello Biafra játszik.
A Dürer Kertben négy játszóhelyen több mint hatvan zenekar lép színpadra, minden nap 16 óra 30 perces kezdettel. Látható lesz a Freak Fusion Cabaret vándorcirkuszokat idéző, sötét humorral fűszerezett varietéműsora is.
A nyitónap fellépői között lesz például a Hangmás, valamint a német Atari Teenage Riot. Az 1992-ben Alec Empire által alapított együttes a hardcore és a rave kemény és gyors ütemeit szintetizátor- és gitárhangokkal, valamint különböző számítógépes effektekkel keveri, így alakul ki jellegzetes hangzásuk.
A VHK szombaton ad koncertet a Fekete Zaj Fesztiválon. Grandpierre Atilla és zenekara idén utoljára lép fel a fővárosban. Előttük és utánuk a magyar underground klubélet meghatározó bandái játszanak, köztük a Psycho Mutants, az Alba Hyseni Project, a Kobza Vajk Group (a német Thomas Gundermannal kiegészülve), a Pozvakowski és a The Moon and the Nightspirit. Az este végén a nagyteremben a Theodor Bastard zenél.
Vasárnap játszik a Képzelt Város, a Volkova Sisters, Poniklo Imre (Amber Smith), és 20 óra 30 perckor lép a szabadtéri színpadra Andy Cairns, a Therapy? frontembere, aki egyszemélyes, akusztikus műsort hoz a Fekete Zajra. Ez az első alkalom, hogy önállóan indul koncertezni, és az Egyesült Királyságon kívül csak néhány európai országba látogat el. A turné kedvéért egy exkluzív, csak a koncerteken elérhető lemezt is kiadott, melyen 12 Therapy?-dal akusztikus verziója, hat új szám és egy feldolgozás is szerepel.
Augusztus 19-én, a fesztivál ráadásnapján az A38 hajón játszik Jello Biafra és Guantanamo School of Medicine nevű bandája. A Dead Kennedys egykori énekese évtizedek óta a VHK egyik nagy rajongója, saját amerikai kiadója, az Alternative Tentacles megjelentette a VHK első lemezeit. Három évvel ezelőtt egy közös koncertre is sor került: Jello Biafra és a VHK az azóta megszűnt West-Balkán színpadán szerepelt közösen.
Szintén a hétfői ráadásnapon az A38-on lép fel a magyar punktörténelem egyik korai képviselője, az ETA, amely a nyolcvanas évek legelején alakult, és a CPg, a Kretens, a Neurotic és sok más zenekar mellett az akkori kommunista rezsim legfiatalabb és legradikálisabb kritikusának számított. A albumot soha ki nem adó, de a kalózfelvételek és koncertjeik segítségével nagyon rövid idő alatt ismertségre szert tett ETA főként a UK Subs, az Agent Orange vagy éppen a Stooges számait dolgozta fel, méghozzá a korszak viszonyait figyelembe véve igen jó színvonalon.
Az ETA a kommunista hatalom általi sorozatos megfélemlítések után a feloszlás mellett döntött. Az azóta eltelt évtizedek során a tagok több más együttesben is megfordultak, és csak nagy ritkán játszanak újra együtt. Ezúttal Ganxsta „Döglégy” Zoli dobol a csapatban, ahogy az néhány évvel ezelőtt, a rendszerváltó punk bandákat összehozó Sipirc Fesztiválon is történt. (MTI)