Városligeti gyermeknap, részletes programmal
Színházi előadások, zenei és interaktív programok is szórakoztatják az érdeklődőket szombaton és vasárnap a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat ingyenes gyereknapi rendezvényén a budapesti Városligetben.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) a Fővárosi Önkormányzattal közösen már 1990 óta évente megrendezi kétnapos, ingyenes gyermeknapi rendezvényét a budapesti Városligetben. A programra idén május 25-26-án kerül sor.
A kétnapos rendezvényen összesen 41 helyszínen, 2 színpadon neves, népszerű művészek és közreműködők várják az érdeklődőket, változatos, minden korosztályt megszólító programokkal.
Az OTP Logikaland az OTP Fáy András Alapítvány O.K. Középiskolások Országos Pénzügyi és Gazdasági Oktatóközpont trénereinek közreműködésével interaktív pénzügyi játékokkal, érdekes fejtörőkkel és sok-sok nyereménnyel várja a gyerekeket. Az OTP Gyermeknapi Focikupa döntője mellett külön nagy eseménynek számít, hogy Kovács Péter „Petike” freestyle futball-világbajnok május 26-án 14 órától a Nagykövetségek Színpadán csoportos dekázás rekordállítására vállalkozik.
Idén ismét kijön a Városligetbe a Mercedes-Benz Hungária Kft. a MoKi programjával.A Mercedes-Benz által indított MobileKids (MoKi) program játékos formában szeretné felhívni a 4-10 éves korosztály figyelmét a biztonságos közlekedés fontos kérdéseire, illetve szórakoztató módon tudatosítja a gyerekekben azokat a közlekedési magatartásformákat, melyek az önálló közlekedéshez szükségesek. A MobileKids sátorban Kresz-teszttel, a biztonságos közlekedéssel kapcsolatos játékokkal és kézműves foglalkozással várják a gyermekeket.
Május 26-án, vasárnap a Gyermekmentő SzolgálatGyermekszínpadán, a Kis Napozóréten a Budapesti Operettszínház,Malek Andrea és a TV2 tehetségkutatóból ismert tanítványai,MintaPinty Zenekar Trambulin Színház, Aranyszamár Színház, Réparetekmogyoró Társulat, MiaManó Színház lép fel. A Budapesti Operettszínház művészei, az Ördögölő Józsiás című zenés fantasy-ből adnak elő dalokat.
A rendezvény egyik legszínesebb és leglátogatottabb programja a Petőfi Csarnok Szabadtéri Színpadával szemben fekvő füves terület – az úgynevezett Napozórét – két oldalán berendezettNemzetek Utcája, ahol a Budapesten akkreditált nagykövetségek és kulturális intézetek várják május 26-án, vasárnap az európai és az Európán kívüli kultúrák, népi szokások és hagyományok iránt érdeklődőket. Az eseményen – egyedülálló módon – lehetőség nyílik a követségek, illetve kulturális intézetek munkatársaival és azok családtagjaival közösen játszani, táncolni, énekelni vagy beszélgetni, és ily módon megismerni az adott ország kultúráját, szokásait.
A rendezvényen összesen 39 ország és az Országgyűlés vesz részt változatos programokkal: Ibér-Amerikai Országok Magyarországi Közössége (23 ország), Arab Nagykövetek Feleségeinek Csoportja (Algéria, Egyiptom, Jemen, Jordánia, Katar, Kuvait, Libanon, Líbia, Palesztina, Szaúd-Arábia és Tunézia)Japán, Kína, Svájc, Lengyelország, Madagaszkár, Országgyűlés, Németország, Törökország és Orosz Föderáció.
A Nagykövetségek Színpadán, a Napozóréten zenés, táncos bemutatók teszik még színesebbé a vasárnapot (Lochberg Regionális Tánccsoport, Németország; Polonéz magyarországi lengyel ifjúsági együttes; TAIKO (japándob) bemutató; Khalirakhmanova Fanuza, a Tatár Köztársaság érdemes művészének előadása, Alfavit Oktatási és Kulturális Alapítvány „Szudáruski” (Asszonyok) népi együttese, Moldvai csángó gyermekek előadása, a Szent István Király Zeneiskola Ütő- és Tömegzenekarának multikulturális zenei műsora.)
Továbbá Kovács Péter „Petike” freestyle futball-világbajnok 14 órától a csoportos dekázás rekordállítására vállalkozik, melyre minden érdeklődőt és részt vevőt szeretettel várnak.
Az Országgyűlés gyermeknapi sátraiban és a sátrak előtt rajz- és színezőverseny az Országházról, országházi kirakós játék, paravánfotózás, kvízkérdések az Országgyűlésről és az Országházról, valamint egyéb érdekességekről, az Országházat ábrázoló képeslap kiszínezése és postázási lehetősége, ügyességi játékok várnak minden érdeklődőt.
A gyermeknapi sátrakban a látogatók megtekinthetik az Országgyűlési Őrség egyenruháit, rendfokozatait és díszkardjait és lehetőség lesz közös fényképek elkészítésére is.
A sátrakban a vendégek megismerkedhetnek és játszhatnak a Székelyföldi Legendárium című óriás társasjátékokkal
A Magyar Nemzeti Bank az ország független jegybankjaként idén is hozzájárul a Városligeti Gyermeknapra kilátogató gyerekek és családok színvonalas szórakoztatásához. Az MNB-sátorban mindkét napon a pénz világát játékos formában bemutató, hasznos felvilágosító programokkal várják a látogatókat.
A Philips Magyarország Kft. idén másodszor csatlakozik a Városligeti Gyereknaphoz, a PHILIPS Egészséghős programjával. A cég sátrában érdekes feladatokkal, játékokkal és bemutatókkal várják a gyerekeket, akik felfedezhetik a Föld energiáit: a levegőt, a napfényt, a vizet, és a környezetvédelemről is sok érdekes információt hallhatnak.
A Biztonságos Internet Sátor immár ötödik éve fogadja az érdeklődőket a biztonságosabb internet-használat témakörébe tartozó számítógépes és kvízjátékokkal, vetélkedőkkel, hasznos tanácsokkal.
A széles programkínálaton túl vásárosok és kereskedők várják az idelátogatókat, kedvező árakkal és különleges portékákkal.
A rendezvény minden érdeklődő számára ingyenes.
Részletes programkínálat a Paál László sétánytól a Királydombig húzódó területen:
OTP Logikaland
Napozórét, május 25-26., szombat-vasárnap, 10:00-19:00
Az OTP Logikaland az OTP Fáy András Alapítvány O.K. Középiskolások Országos Pénzügyi és Gazdasági Oktatóközpont trénereinek közreműködésével interaktív pénzügyi játékokkal, érdekes fejtörőkkel és sok-sok nyereménnyel várja a gyerekeket.
Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fogászati szűrőbusza
Napozórét mögötti terület, május 25-26., szombat-vasárnap, 10:00-19:00
Ingyenes fogászati szűréssel, szaktanácsadással, arcfestéssel és sok-sok ajándékkal várnak minden gyermeket.
Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Nőgyógyászati szűrőkamionja
Napozórét mögötti terület, május 25-26., szombat-vasárnap, 10:00-19:00
A szűrőállomáson szaktanácsadás és tájékoztatás zajlik.
A Magyar Lovasterápia Szövetség lovasterápia-bemutatója
Napozórét mögött, május 26., vasárnap
Kíváncsi vagy, hogyan lehet ló segítségével sérült gyermekeket gyógyítani, fejleszteni?
A terápiás lovaglás, a lóápolás és a különféle lovassportok megismerésének kiváló lehetőségét nyújtja a Magyar Lovasterápia Szövetség vasárnapi programja. A gyerekek és a szakemberek három alkalommal tartanak bemutatót a nagyközönség számára: 11:00, 14:00 és 16:00
A bemutatón kívül játékos vetélkedők és gyerekfoglalkozások várják az érdeklődőket és az állatbarátokat!
OTP Gyermeknapi Focikupa
Napozórét, május 25-26. szombat-vasárnap
A hétvégén erdélyi és budapesti fiatalok mérik össze erejüket a Napozórét mögötti füves területen. Az OTP Gyermeknapi Focikupa döntője mellett külön nagy eseménynek számít, hogy Kovács Péter „Petike” freestyle futball-világbajnok május 26-án 14 órától a Nagykövetségek Színpadáncsoportos dekázás rekordállítására vállalkozik.
Az idei OTP Gyermeknapi Focikupa szakmai támogatója a Vasas Kubala Akadémia.
VASAS Kubala Akadémia
Az idei OTP Gyermeknapi Focikupa szakmai támogatója a Vasas Kubala Akadémia. Az Akadémián labdarúgó utánpótlás neveléssel foglalkoznak, melynek keretében a Duna mindkét oldalán, Angyalföldön, illetve Pasaréten, két európai színvonalú létesítményben, 6 éves kortól 19 éves korig biztosítanak képzést közel félezer fiatal részvételével.
Gyermekmentő Szolgálat Gyermekszínpada
Kis Napozórét, május 26., vasárnap 10:00-19:00
Gazdag programmal és sok szeretettel várunk minden kicsit és nagyot a Gyermekmentő Szolgálat Gyermekszínpadánál.
Program:
10:00:10:50 Aranyszamár Színház: Csodaszarvas meséje, mesejáték
11:30-12:30 MintaPinty Zenekar: Vakáció-koncert
13:00-13:45 RépaRetekMogyoró Társulat: Jóbarátok, mesejáték
14:15-15:05 Trambulin Színház: Vajaspánkó, mesejáték
15:20-16:05 Budapesti Operettszínház: Ördögölő Józsiás, zenés fantasy
16:35-17:20 MiaManó Színház: Csalavári Csalavér, mesejáték
17:50-18:35 Malek Andrea és a TV2 tehetségkutatóból ismert tanítványai: „Ajándék
koncert”
Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar „Térzene Zuglóban” sorozatának következő koncertje
Királydomb, május 25., szombat, 17.00
Kellemes tavaszi Térzenére várja a Zuglói Filharmónia Fúvószenekara a városligeti Királydombon az arra sétálókat, illetve minden zenekedvelőt. Műsoron válogatott zenei csemege, könnyed nyári hangulatban.
Elhangzik Strauss Denevér-nyitánya, Arban Velencei karnevál című darabja, valamint részletek szólalnak meg John Williams ismert filmzenéiből. A fúvószenekart Makovecz Pál vezényli.
MoKi Gyermeksátor a biztonságos közlekedésért
Napozórét, május 25-26., szombat-vasárnap, 10:00-20:00
Idén ismét kijön a Városligetbe a Mercedes-Benz Hungária Kft. a MoKi programjával.A Mercedes-Benz által indított MobileKids (MoKi) program játékos formában szeretné felhívni a 4-10 éves korosztály figyelmét a biztonságos közlekedés fontos kérdéseire, illetve szórakoztató módon tudatosítja a gyerekekben azokat a közlekedési magatartásformákat, melyek az önálló közlekedéshez szükségesek. A MobileKids sátorban Kresz-teszttel, a biztonságos közlekedéssel kapcsolatos játékokkal és kézműves foglalkozással várják a gyermekeket.
A Mercedes-Benz Hungária Kft. „Segíts egy mosollyal!” címmel jótékonysági aukciót indított április 15. és május 31. között, melynek teljes bevételével a Gyermekmentő Szolgálatot támogatja. 2012-ben az első Kecskeméten gyártott Mercedes-Benz B-osztályt árverezték el, idén az első Mercedes-Benz CLA felületének részleteit lehet megvásárolni. Így nem csupán egy nyertes lesz, hanem jelképesen bárki hozzájuthat e különleges CLA egy részletéhez, ha a jó cél mellé áll. A kampány végén az adakozók egyedi oklevelet is kapnak.
A Magyar Nemzeti Bank programja
A Liezen-Mayer sétány és a Vajdahunyad-sétány csücskében
május 25-26., szombat-vasárnap, 10:00-19:00
A Magyar Nemzeti Bank az ország független jegybankjaként, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat pedig közhasznú szervezetként rendkívül fontos feladatokat teljesít. Éppen ezért az MNB idén is hozzájárul a Városligeti Gyermeknapra kilátogató gyerekek és családok színvonalas szórakoztatásához. Az MNB sátrában mindkét napon hasznos felvilágosító programokkal várjuk ifjú látogatóinkat:
-
saját emlékérmet készíthetsz egy 14. századihoz hasonló érmeverő gépen
-
az óriás memóriajáték segítségével felfedezheted az MNB épületét és annak történetét
-
a mágneses bankjegy-kirakóval megismerheted a forintbankjegyek biztonsági elemeit
-
a forint memóriajátékkal megtudhatod, mi látható érméink és bankjegyeink elő- és hátoldalán
-
a „bankjegysimogatónál” kitapogathatod a valódi bankjegyet
-
„MNB darts” játékunkkal te is elérheted az árstabilitást
-
a „Stabilitivel” tesztelheted stabilitásod
-
a fotófal segítségével te is Deák Ferenc bőrébe bújhatsz, és ezt meg is örökítheted
-
érmekönyvjelzőt készíthetsz
-
totóinkkal pénzügyi tudásodat tesztelheted.
PHILIPS Egészséghős program
Kis Napozórét, május 26., vasárnap 10:00-18:00
Gyere és kalandozz együtt idén is a PHILIPS Egészséghősével, Robival!
Érdekes és mókás játékokkal, programokkal várunk hat izgalmas állomásunkon, amelyek során felfedezheted és közelebbről is megismerheted a Föld energiáit: a levegőt, a fényt és a vizet!
biztonságos internet sátor
Kis Napozórét, május 25-26., szombat-vasárnap, 10:00-19:00
Nézz be a Biztonságos Internet Sátorba, ahol számítógépes játékok, kvízjátékok, vetélkedők várnak. Ha kérdésed van az internet világáról, itt választ kapsz.
További programok:
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium programja
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Infokommunikációért Felelős Államtitkársága az infokommunikációs technológia népszerűsítését a rendezvényen elsősorban az internetes játékok készségfejlesztő és szórakoztató bemutatásán, az online szerepjátékok megismertetésén keresztül kívánja elérni.
Mindezek mellett lehetőség lesz a közösségi oldalakról és a biztonságos internet-használatról beszélgetni a tanácsadókkal.
Kiegészítő programként szórakoztató audiovizuális eszközök kerülnek bemutatásra, amelyeket kisebbek és nagyobbak egyaránt kipróbálhatnak.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Internet Hotline sátor
Tudtad, hogy ma Magyarországon:
- Minden 20. gyermeket ér rossz tapasztalat valamilyen online tevékenység közben?
- A szülők negyede nem internethasználó, így ők egyáltalán nem tudnak segíteni gyermekeiknek az internet tudatos és biztonságos használatával kapcsolatban?
Tudd, hogy:
- Ezekre megoldást kínál az Internet Hotline (www.internethotline.hu)
- A forródróton bejelentheted a virtuális térben észlelt veszélyes vagy sértő tartalmakat
- Az Internet Hotline munkatársai segítséget nyújtanak például, ha az interneten engedélyed nélkül visszaélnek a fényképeddel.
Hogy még többet megtudj, látogass el Internet Hotline sátrunkba, és gazdagodj:
- Érdekes és izgalmas játékokkal és nyereményekkel (kicsik és nagyok egyaránt)
- Ingyenes gyermekvédelmi szűrőprogrammal
- Színes és hasznos kiadványainkkal, információkkal, interaktív beszélgetésekkel
Tudtad, hogy
- 2013 a digitális átállás éve?
- Ha szoba- vagy tetőantennával csak az M1, a Tv2 és az RTL Klub adását fogod, akkor neked is át kell állnod?
- Az NMHH a rászorulóknak ingyen szereli be az átálláshoz szükséges eszközöket?
- Internet Hotline sátrunkban idén a digitális átállással kapcsolatos kvízjátékkal, puzzle-val, ajándékokkal és hasznos információkkal is várunk? Nézz be hozzánk!
HP- sátor
Keresd a HP – sátrat, ahol érdekes tippeket és igen hasznos tanácsokat osztunk meg a biztonságos internethasználattal kapcsolatosan kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Ezen információk mellett többek közt nyomkereső és elektronikus játékainkkal is várunk szeretettel!
Microsoft Biztonságosabb Internet és Microsoft YouthSpark program
Bemutatkozik a Microsoft Biztonságosabb Internet programja;
- Internet Explorer hasznos funkciók, beállítások
- MSE ingyenes víruskereső egyszerű használata
- Windows 8 biztonsági beállítások
- Windows Phone
A gyerekek, felnőttek aktívkodhatnak, a jelenlévő szakértőktől kérdezgethetnek!
- Digitális lehetőségek világa
- Tippek – Trükkök – Tanácsok
- YouthSpark program bemutatkozása
Symantec Magyarország
A szülőknek lehetőségük nyílik arra, hogy tanácsot kérjenek a Symantec szakértőitől az internetes biztonságról. Nem egyszerű eligazodni a különböző fogalmak között. Wifi, router, spam, modem, chat, hotspot. Sőt: vírusvédelem, tűzfal, biztonságimásolat-készítés, adatszivárgás, személyazonosság-lopás. A Symantec az online világtól nem elijeszteni szeretné az érdeklődőket, hanem meggyőzni őket, hogy ezekről érdemes, sőt kell beszélgetni. Hiszen az internet a szabadidőnket és a munkánkat, az egész életünket áthatja. Érdemes ezért az internetes alapfogalmakkal és veszélyekkel tisztában lenni.
Egész napos tanácsadás az internet biztonságos használatáról az alábbi témakörökben várható:
- Gyerekek online biztonsága
- Tanácsok szülőknek
- Gyerekek virtuális világa
- Hogyan biztosítsa önmaga és családja védelmét?
- A Norton Family ingyenes védelmi szoftver bemutatója.
Olyan tippeket adunk az internetes biztonság témájában, amelyek egyszerűen betarthatók,
mindenki számára érthetők. Ezenkívül nyereményjáték várja a gyerekeket: minden órában
Norton ajándékokat sorsolnak ki a szervezők.
Mobilsuli a Telekomtól
A Telekom és a MOBKOMX Egyesület Mobilsuli sátrában általános iskolás korú gyerekeket és szüleiket is várjuk, ahol a tudatos és biztonságos mobilhasználathoz kaphatnak hasznos információkat.
Az óvodás korosztályt pedig egész nap várja a felfújható óriáscsúszda és a Digitváros ugrálóvár!
UPC sátor
A gyerekek internet-biztonsági kvízeket, teszteket tölthetnek ki, és vetélkedőkön vehetnek részt. A szülőket megajándékozzuk az Európai Bizottság internetbiztonsággal foglalkozó szervezetei és a UPC együttműködésében készült tájékoztató anyagokkal. A Gyermekeink digitális világa című, rövid és hasznos tippgyűjtemény segítségével a szülők elsajátíthatják a legfontosabb ismereteket arról, hogyan maradhatnak biztonságban gyermekeik az online környezetben. A tippgyűjtemény gyakorlatias tanácsokat nyújt különböző témakörökben, amelyekkel a gyerekek szembesülhetnek az internet használata során, és segít abban, hogy a szülők elbeszélgessenek csemetéikkel a tapasztalataikról, támogatva őket a lehetséges veszélyek elleni védekezésben.
Telenor sátor
Ugorj be a Telenor sátrába, töltsd ki a kvízünket, és megtudhatod, mit teszünk annak érdekében, hogy a gyermekek a legkisebb veszélynek legyenek kitéve a digitális világban.
Gyere és próbáld ki legmodernebb kütyüinket, amelyekkel gyermek és szülő egyaránt megtalálja biztonságos szórakozását!
Nemzetek Utcája
Napozórét, május 26., vasárnap, 10:00-20:00
A Petőfi Csarnok Szabadtéri Színpadával szemben található füves terület két oldalán, sátrakban és standokon ismét sok szeretettel várják az európai és az Európán kívüli kultúrák, népi hagyományok kedvelőit a Budapesten akkreditált nagykövetségek és kulturális intézetek. Idén az alábbi követségek és kulturális intézeteik képviseltetik magukat a rendezvényen, változatos programokkal:
EURÓPA:
Magyarország: Az Országgyűlés gyermeknapi sátrai
Az Országgyűlés gyermeknapi sátraiban és a sátrak előtt rajz- és színezőverseny az Országházról, országházi kirakós játék, paravánfotózás, kvízkérdések az Országgyűlésről és az Országházról, valamint egyéb érdekességekről, ügyességi játékok, az Országházat ábrázoló képeslap kiszínezése és postázási lehetősége vár minden érdeklődőt.
A gyermeknapi sátrakban a látogatók megtekinthetik az Országgyűlési Őrség egyenruháit, rendfokozatait és díszkardjait és lehetőség lesz közös fényképek elkészítésére is.
A sátrakban a vendégek megismerkedhetnek és játszhatnak a Székelyföldi Legendárium című óriás társasjátékokkal. A Székelyföldi Legendárium 156 székelyföldi mondát és legendát foglal magába. Ezek a történetek mind egy-egy valós földrajzi helyszínhez kötődnek, s ezek alkotják a játék alapját.
A „Tatárittyom” játékban a tatárjárás korába utazunk vissza. Aranyosszékről el kell jutni a Hargitára, ahol meg kell gyújtani a Lármafát, így minden székely vár jelzést kap a közelgő tatár veszedelemről.
A „Székely kincsek őrzői” egy kincskereső játék. A kincsekre tündérek, óriások, lidércek és sárkányok vigyáznak. A játékosoknak 56 lépésben, egy tarisznyában kell kihozniuk a háromszéki Csigavárban talált aranypénzeket a marosszéki Kincses dombokig. Az aranyat, ezüstöt, drágaköveket barlangok mélyéről, kutakból és várak pincéiből kell előkeresni.
Mindkét játék interaktív, egyszerre tanít és szórakoztat. A játékosok maguk lépdelhetnek végig az útvonalakon, neves helyszínek mellet haladnak el, így közelebbről megismerik Székelyföldet.
Lengyelország: Érdemes részt venni a lengyel sátor rajzversenyén és kvízjátékán, ahol a színes játék után a Polonéz magyarországi lengyel ifjúsági együttes perdíti táncra a résztvevőket!
Németország: Kapura lövés, kosárra dobás, társasjáték és a Lochberg Regionális Tánccsoport zenés bemutatója várja az érdeklődőket.
Svájc: A Svájc sokszínűségét bemutató standon a gyerekeknek lehetőségük van játékok keretében találkozni a négynyelvű Svájccal. Kiszínezhetik Titeuf-öt, a svájci képregény főhősét, csoki- és sajtkóstoló versenyen vehetnek részt, valamint piros-fehér színben pompázó ajándékokat vihetnek haza. Az érdeklődő fiatalokat és felnőtteket svájci turisztikai prospektusok és a svájci egyetemek tájékoztató kiadványai várják.
Törökország: A Yunus Emre Török Kulturális Központ sátrában megismerkedhetsz Karagözzel, a török mesehőssel, készíthetsz talizmántartót nemezből és bőrből, sőt még egy török éneket is megtanulhatsz, ha elég kitartó vagy! A kézműves programok után ne hagyd ki az Isztambulról szóló fotókiállítást sem!
ÁZSIA
Japán: Japán gazdag kultúrájából és hagyományaiból kaphatsz egy kis ízelítőt. Kipróbálhatod az origamit, a kalligráfiát, a budot és japán játékokat. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk a japán sátornál!
Kína: Szeretnéd megismerni Kínát? Gyere el az ELTE Konfuciusz Intézetének sátrába, és mi bemutatjuk neked! Nálunk megtanulhatod, hogyan kell pálcikát használni, készíthetsz rizsmozaikot, felpróbálhatod a hagyományos kínai ruhákat, megkóstolhatod a legfinomabb kínai teákat. Bemutatjuk, hogyan kell leírni a nevedet kínai írásjegyekkel, készíthetsz kínai lampionokat és papírkivágásokat. Gyere el, és velünk megismerheted Kínát!
AMERIKA
Ibér-Amerikai Országok Magyarországi Közössége
A rendezvény ideje alatt 23 ország mutatkozik be az ibér-amerikai sátorban:
Andorra, Argentína, Bolívia, Brazília, Chile, Costa Rica, Dominikai Köztársaság, Ecuador, El Salvador, Guatemala, Honduras, Kolumbia, Kuba, Mexikó, Nicaragua, Panama, Paraguay, Peru, Portugália, Puerto Rico, Spanyolország, Uruguay és Venezuela.
Plakát-, fotó-, rajz- és ruhakiállítással, táncbemutatókkal, játékokkal, tánctanítással, nyelvleckével, rajzversennyel, különleges ételkóstolóval és sok más meglepetéssel találkozhatnak a látogatók!
AFRIKA
Madagaszkár: Terméslánc-fűzés, fotókiállítás, rovarbemutató és kvíz különböző korosztályoknak.
Arab Nagykövetek Feleségeinek Csoportja, Budapest:
Az idei gyermeknapon az Arab Nagykövetek Feleségeinek Csoportja szeretettel meghív az arab világ kultúrájának felfedezésére. Sok színes és változatos programmal várunk: az arab írás megismertetése, keleti tánctanítás, versenyek nyereményekkel, színezés, különleges ételkóstoló és sok-sok meglepetés.
Algéria, Egyiptom, Jemen, Jordánia, Katar, Kuvait, Libanon, Líbia, Palesztina, Szaúd-Arábia és Tunézia vár az Arab sátorban egy egyedülálló arab élményre!
Nagykövetségek Színpada
Napozórét, május 26., vasárnap, 10:00-16:00
Program:
10:00-10:15 A Kutyával az Emberért Alapítvány bemutatója
10:25-10:40 Khalirakhmanova Fanuza, a Tatár Köztársaság érdemes művészének előadása
10:50-11:00 Alfavit Oktatási és Kulturális Alapítvány „Szudáruski” (Asszonyok) népi együttese
11:15-11:55 A Szent István Király Zeneiskola Ütő- és Tömegzenekarának multikulturális zenei műsora
12:05-12:20 A Polonéz magyarországi lengyel ifjúsági együttes bemutatója
12:25-12:45 A Lochberg Regionális Tánccsoport (Németország) bemutatója
12:50-13:00 A Kutyával az Emberért Alapítvány bemutatója
13:10-13:40 Moldvai csángó gyermekek előadása
14:00-15:00 Kovács Péter „Petike” rekordkísérlete; a színpadon és a nézőtéren közös dekázás, freesyle-trükközés
15:15-15:45 A TAIKO Hungary Japándob Egyesület bemutatója
Családi program a Menedék Egyesület szervezésében
Napozórét, május 26., vasárnap, 10:00-19:00
Tudjátok, kik a bevándorlók?
Honnan érkeztek?
Miben hasonlítunk, miben különbözünk?
Ha kíváncsiak vagytok, itt a helyetek!
Lesz játék, zene, koncert, bábszínház, kézműveskedés, beszélgetés, meseolvasás, kvíz és meglepetés!
Játéksziget Babarét
A Petőfi Csarnok és a Vajdahunyad vára között elterülő fás-ligetes területen
május 25-26., szombat-vasárnap, 10:00-20:00
2013.május 25-26-án kerül sor az ország legnagyobb gyerekrendezvényére, mely évről évre egyre több embert vonz. A Gyermeknapon immáron hatodik alkalommal lesz jelen a Babarét, melynek idei házigazdája a Játéksziget játékbolt hálózat.
Generali Egészségügyi Szűrőprogram
Vajdahunyad vára, május 25-26., szombat-vasárnap, 10:00-20:00
Ingyenes szűrések: szemészet, bőrgyógyászat, vércukorszint-mérés,
koleszterinszint-mérés, testzsírszázalék-mérés, háziorvosi tanácsadás.
Szomjoltóság – Tűzoltós vetélkedők és fotózás
Vajdahunyad vára, május 25-26., szombat-vasárnap, 10:00-20:00
Tálcatűzoltás, beöltözés tűzoltónak, vetélkedők, fotózás és rajzos ajándéktárgyak készítése.
Ági Szörpintő programja
Vajdahunyad vára, május 25-26., szombat-vasárnap, 10:00-18:00
Az Ági szörp a Nemzetközi Gyereknap alkalmából megörvendezteti a legkisebbeket. A Szörpintő standja május 25-én és 26-án 10 és 18 óra között kóstolóval várja kis rajongóit. A Jégpálya mögött felállított stand mellett 26-án egy trambulinnal is meglepik az aprónépet, ahol 11 és 15 óra között fotók is készülnek majd az önfeledt pillanatokról.
Crocs Karaoke
Kis Napozórét, május 25-26., szombat-vasárnap
Látogass el a Crocs sátorba a Városligetbe! Idén gyermekkaraokeval és egyéb szórakoztató játékokkal várunk minden kedves gyermeket kicsiktől a nagyokig. Az ügyesen éneklő gyerekeknek ajándékkal kedveskedünk. Aki pedig nem szeretne énekelni, azoknak egyéb foglalkoztató játékokkal készülünk. És persze megtekinthetitek az új Crocs cipőmodelljeinket is.
A Gyömrői Árvácskák Állatotthon programja
Vajdahunyad sétány és a Liezen-Mayer sétány sarka, május 26., vasárnap, 10:00-16:00
Ismered a Gyömrői Árvácskákat?
Szeretnél bűbájos, intelligens kutyákkal találkozni?
Kíváncsi vagy egy agilityző birkára?
Látogasd meg önkéntes csapatunkat és védenceinket, sétáltass kutyát a Városligetben, tölts velünk egy vidám napot!
– praktikus tanácsok gazdi-jelölteknek, akik menhelyről szeretnének kutyát örökbe fogadni
– kutyanevelési tanácsadás
Kutyával az Emberért Alapítvány programja
Napozórét, május 26., vasárnap 10:00-20:00
Hallottál már a segítőkutyákról?
Tudtad? A mozgássérült-segítő kutya nemcsak ajtót nyit, villanyt kapcsol, de segít gazdájának levenni a pulóvert is. A leejtett tárgyakat felveszi, visszaadja, sőt szükség esetén ugatással segítséget hív, és még a kosarat is cipeli bevásárlás után.
Tudtad?A hangjelző kutya az ébresztőóra megszólalásakor felkelti hallássérült gazdáját; jelzi, ha valaki becsenget a lakásba, ha a sütő időzítője lejár, vagy ha megszólal a riasztó.
Tudtad?Az epilepsziajelző-kutya a váratlan rohamot előre jelzi, és a rohamok esetén segítséget is nyújt.
Tudtad? A terápiás kutya segít a gyermekek, idősek, fogyatékkal élők fejlesztésében, tanulásában, és érzelmileg is támaszt nyújt számukra.
Várnak a kutyusok a Napozóréten, a Nagykövetségek Színpadánál!
Drogmentesség a Városligeti gyereknapon
Olof Palme sétány, május 26., vasárnap 14:00-20:00
Május 26-án, vasárnap érkezik vissza Budapestre az ország legnagyobb drogmegelőzési rendezvénysorozata, a 12. Drogmentes Magyarországért Maraton!
Programok:
-
rajzolási lehetőség gyerekeknek
-
tanácsadás felnőtteknek
-
Drogmentes Kapitány avatás különleges oklevéllel
-
ingyenes drogfelvilágosító füzetek
-
színes színpadi programok
Ünnepélyes befutás találkozó:
Május 26. vasárnap, 13.30
Időkerék, Ötvenhatosok tere (volt Felvonulási tér)
Pár száz méter kényelmes tempójú – sétánál alig gyorsabb – kocogás a színpadig.
Minden csatlakozó futó ajándék hűtő mágnest kap!
Színpadi programok:
14.00 – 15.00
Városliget, Olof Palme ház melletti színpad
Magyarországon minden hétvégén 350.000 fiatal él tudatmódosító drogokkal.
Tegyen Ön is a drogfogyasztás ellen, jöjjön el a drogmentes sátorhoz és csatlakozzon aláírásával a Drogmentes Magyarországhoz!
Shopline Játszóház
Kis Napozórét, május 25-26., szombat-vasárnap,10:00-20:00
A gyerekeket kreatív foglalkozásokkal, játékokkal, szüleiket izgalmas nyereményjátékkal várjuk.
További programok:
Elevenpark:
Kis Napozórét, május 25-26., szombat-vasárnap,10:00-20:00
Trambulin jumping és oldtimer tűzoltó bemutató.
HARIBO Gyereksziget
Napozórét, május 26., vasárnap 10:00-20:00
A HARIBO Gyereksziget 250 m2-en várja a játszani vágyó gyermekeket. Az idei évben egy új játékkal, egy kosárlabda elemmel bővült a már eddig jól ismert ugrálóvár, akadálypálya és mászófal mellett.
A játékokat a gyermekek térítésmentesen használhatják és a belépésnél lehetőség nyílik a kedvenc HARIBO termékeik megvásárlására is.
CQ Gyereknap – rádióamatőr program
Kis Napozórét, május 25-26., szombat-vasárnap 10:00-20:00
Rádióamatőr bemutatók.
Gipszkorszak Alkotó Játszóház
Kis Napozórét, május 25-26., szombat-vasárnap 10:00-20:00
A gyerekek sok száz gipszfigurából választhatnak, amelyeket önállóan kifesthetnek.
Tudatos Szülők programja
Kis Napozórét, május 25-26., szombat-vasárnap 10:00-20:00
Magyar Vöröskereszt Véradás
Paál László sétány, május 26-27.,szombat-vasárnap, 10:00-17:00
Ha egészséges vagy, elmúltál már 18, de még nem töltötted be a 60. életévedet, gyere el vért adni! A rászoruló betegeken segítesz! A regisztrációhoz személyi igazolvány, lakcímkártya és TAJ kártya szükséges!
Edukid Hallásvizsgálat
a Játéksziget Babarét területén, május 25-26., szombat-vasárnap, 10:00-20:00
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Mentőszolgálata
A Petőfi Csarnok és a Vajdahunyad vára közötti füves részen, a Cebion Babarét mellett,
május 25-26., szombat-vasárnap
A kétnapos gyermeknapi rendezvény folyamatos egészségügyi felügyeletét és az elveszett gyerekek keresését a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Mentőszolgálata biztosítja. Ha egy gyermek elveszett a Városliget forgatagában, szombaton és vasárnap keresse a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Mentőszolgálatának ambuláns sátrát a Babaréten!
ABACUS LOGIKAI ÉS ÜGYESSÉGI JÁTÉKOK
Kis Napozórét, május 25-26., szombat-vasárnap
Idén is folytatódik a korábbi évek egyik legnépszerűbb programja, a logikai és ügyességi fajátékok versenye, az Abacus matematikai folyóirat szervezésében.
Május 25., szombat, 10:00-18:00
Logikai és ügyességi fajátékok bemutatója, játszóház, ismerkedés a játékokkal, felkészülés a másnapi versenyre.
Május 26., vasárnap, 10:00-18.00
Logikai és ügyességi fajátékok versenye.
Ajándéksorsolás 14.00-kor (az értékelőlapjukat 13.30-ig leadók között), majd 18.00 órakor (az értékelőlapjukat 13.30 után leadók között).
A szerencsés versenyzők a Fakopáncs Kft által felajánlott ajándékokat kapják.
Ice’N’Go
május 25-26., szombat-vasárnap, 10:00-20:00
A széles programkínálaton túl vásárosok, kereskedők kedvező áron és különleges portékákkal várják az idelátogatókat.
Pólófestés 5 éves kortól!
Kis Napozórét, május 25-26., szombat-vasárnap, 10:00-19:00