Utcaszínházak a Szigeten

dicycletA Nagy Utcaszínház idei fellépője, a német Titanick társulat mellett más utcaszínházi produkciók, cirkusz és vurstli is várja a közönséget a Sziget fesztiválon.

Az augusztus 5-12-ig tartó rendezvényre – a fesztivál honlapja szerint – visszatér a 2006-os Szigeten nagy sikert arató Theater Titanick, amelynek Tűzmadarak című produkciójában idén új szerkezeteket láthat a közönség.

A Nagy Utcaszínház mellett az érdeklődők láthatnak szórakoztató és olykor meghökkentő “sétáló” utcaszínházi produkciókat is, amelyeknek eddigi leggazdagabb tárháza mutatkozik be a fesztiválon – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott szerdai közleményében.

A magyar produkciók mellett Chilétől Spanyolországig, Szlovéniától az Egyesült Királyságig, Franciaországtól Hollandiáig számos helyről érkeznek előadások, és a fesztivál minden napjára jutnak zenés, táncos, bábos vagy óriás szerkezeteken guruló látnivalók.

A már korábbi években megszokott, de idén sűrűbben és változatosabb formában jelentkező kisebb utcaszínházi előadások, az állandóan mozgó, itt-ott felbukkanó produkciók mellett az idén is látható lesz naponta többször – a nagyszínpadi koncertek közötti szünetben – a spanyol La Tal Carilló című előadása.

Minden fesztiválnapon jelentkezik a Correquetepillo színház egyetlen tagú társulata: Cristián Palacios Chiléből érkezik két produkcióval, hogy óriásbábjaiba bújva “mosolyt csaljon az emberek arcára”. A szervezők ígérete szerint szintén nem mindennapos élményt nyújt majd a spanyol Always Drinking Marching Band: a nyolc zenészből és egy bohóc frontemberből álló zenekar 2005 óta a világ számos fesztiválján sikert aratott produkciójával.

Franciaországból érkezik a Barbarythms: a különleges szerkezet és működtetője minden nap ad koncertet, amelynek számait a közönség maga állíthatja össze a verkli könyvtárából. A Szlovákiából érkező operaprojekt, a Lírai percek klasszikus zenei élményt kínál a közönségnek, emellett a fesztivál minden délutánján felbukkan valahol Ágoston Béla legújabb formációja is, a Bongadongó.

A Dicyclet egy emberi erővel hajtott, 2,7 méter magas kerékpár, amely Európa-szerte számos fesztiválra, rendezvényre, múzeumba eljutott már. A kaszkadőr-mutatványokra is képes, bukfencező, forgó szerkezettel minden nap délután kerekeznek végig készítői a fesztivál útjain.

A holland Compagnie DaaD La Cuisine Macabre című előadása a régmúltba, a bájitalokat árusító vándor kuruzslók világába repít vissza. A szakadt, gyanús kinézetű kompánia rozoga kordét tolva rója az utakat, keresi a legmegfelelőbb helyszínt fekete humorral tarkított előadása számára. A produkció augusztus 9-től 11-ig, azaz pénteken, szombaton és vasárnap lesz látható.

Az Egyesült Királyságból érkezik a Half Human Theatre két produkciója, a The Courgettes és a The Streetlights ,valamint a Swank társulat is, amely szintén két előadással készül a fesztiválra.

Az angol Flying Buttresses előadásában két idős serpa érkezik évmilliókkal ezelőtti időkből, bárki összefuthat velük, szívesen beszélgetnek a fesztiválozókkal, miközben megfelelő táborhelyet keresnek. A fesztiválon minden nap látható a Creature Feature Gorillák című produkciója, valamint a Frolicked két előadása is, az angol Apus The Birds című produkciójában pedig fehér, csillogó, háromméteres pávák tűnnek fel, amelyek éjjel világítanak. (MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.