Újra lesz Medvesi Fotós Maraton!

Idén újra megrendezi Közép-Európa legnagyobb tájfotós rendezvényét a Novohrad-Nógrád Geopark – derült ki a szervezet félévi programtervéből.

2018. június 1-2-3.

A Medvesi Fotós Maraton szervezői azon túl, hogy a fotósoknak segítenek felfedezni egy eddig viszonylag ismeretlen tájat, abban is bíznak, hogy a természetvédelmet, tájvédelmet is népszerűsíteni tudják. A szakmai partnereknek köszönhetően ezúttal is lesz portré- és szabadtéri modellfotózás, illetve archaikus fotótechnikai bemutató is.

A szervezők ezúttal is kivilágítják majd Salgó és Somoskő várait, új elem lesz a medvesi térség ipartörténeti emlékeinek fotózása, de első ízben izgalmas lehetőséget kínál majd egy művészeti projekt is, amely során a fotósok és művészek közösen hoznak létre fényből alkotásokat különböző fényecsetekkel.

A salgói várban a fotós workshop-ok mellett a Börzsönyi nehézgyalogosok is ott lesznek teljes páncélzatukban. A várak kivilágítása után a Medves-fennsíkon asztrofotózással, éjszakai tájképekkel is el lehet tölteni az időt. Alig ér véget az asztrofotózás, máris indulnak majd a hajnali túrák a korábbi években megszokottak szerint. A programközpontban fotós tanácsadásokkal és termékbemutatókkal várják az érdeklődőket.

A programhoz ezúttal is kapcsolódik majd egy ingyenesen látogatható családi nap kézműves és játszóházi programokkal, termelői piaccal, lyukkamera készítéssel, kutyás bemutatóval, ügyességi kötélpályával, a Kerek Perec Egylet műsorával továbbá Csemer Boglárka “Boggie” énekes-dalszerző eresztvényi estjével.

A Medvesi Fotós Maratont idén június elsején, másodikán és harmadikán rendezik majd, a Családi Nap június második kapcsolódik majd a háromnapos nemzetközi fotós programhoz.

Forrás: 3100.hu / Kiemelt fotó: Résztvevők a 2016-os Medvesi Fotós Maratonon (Fotó: Feledi Gergely)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.