Több mint száz program a Festők városa hangulatfesztiválon

festők_városaTöbb mint száz program várja a kaposváriakat és a városba érkezőket a május 23-án kezdődő 13. Festők városa hangulatfesztivál négy napja alatt.

Az idei fesztivált a művészet gyógyító erejének motívuma köré építették a szervezők – mondta Jágerné Katona Zsuzsanna, a kaposvári önkormányzat kulturális referense az eseményt beharangozó keddi sajtótájékoztatón.

Berlik Mária, a rendezvény főszervezője a programokról szólva elmondta: kiállítások, élő szobrok, utcai festészet, családi és gyermekrendezvények, koncertek színesítik a kínálatot.

A fesztivál hivatalos megnyitója május 23-án, csütörtök délután lesz az Együd Árpád Kulturális Központ Vaszary Képtárában, ahol kiállítás nyílik a nagybányai művésztelep egyik alkotójának, a 20. századi magyar művészettörténet egyik kulcsfigurájaként számon tartott Boromisza Tibor (1880-1960) festőművésznek a munkáiból.

A fesztivál keretében Szín-Törés 2013 címmel – már harmadszor – mutatják be alkotásaikat a Somogyhoz és Kaposvárhoz kötődő művészek, a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának oktatói és hallgatói ugyancsak bemutatkoznak egy kiállítással.

A kaposvári székhelyű Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság szervezésében a neves költőházaspár, a 100 éve született Weöres Sándor és felesége, Károlyi Amy emlékére versszínházi estet rendeznek, Kaposvár Helyőrségi Zenekara pedig a tradicionális katonazenei határokat átlépve nyárköszöntő koncertet ad.

A belvárosi üzletek kirakataiban a kortárs kaposvári képzőművészek alkotásait állítják ki, a sétálóutcában a KaposArt Képző- és Iparművészeti Egyesület zászlókiállítása, a főtérre érkezőket óriásmolinókon Rippl-Rónai József, Zichy Mihály és Kunffy Lajos festményei, grafikái köszöntik. Az amatőr alkotók utcatárlaton mutatják be műveiket, de lesz kézművesvásár és gasztropiac, könnyűzenei és népzenei koncertek, a belvárosi éttermek pedig „festői” menüsorral várják a vendégeket.

A hangulatfesztivál idején tartják a Kortárs felolvasó-színházi találkozót, amelynek vendéglátója és főszervezője a kaposvári Csiky Gergely Színház, társszervezői a Szabadkai Népszínház és a Kassai Thália Színház.

Rippl-Rónai, Vaszary és Galimberti szülővárosa a Festők városa hangulatfesztivál idejére „igazi bohém művésznegyeddé” alakul: műteremmé válnak utcáink és parkjaink, séta közben belepillanthatunk a rajzolók és festők munkájába, a kiállítótermek mellett a szabadtéren is megcsodálhatjuk a festményeket” – írta Szita Károly, Kaposvár polgármestere a fesztiválra invitáló ajánlójában.

A fesztivál részletes programjáról a www.festokvarosa.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők. (MTI)