Több mint hatvan programot kínál a Zempléni Fesztivál
Több mint hatvan programot kínál a 26. Zempléni Fesztivál augusztus 11. és 19. között több helyszínen.
Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szerencs és Tokaj mellett idén első alkalommal vesz részt a fesztiválon Taktaharkány és Baskó, emellett többek között Mád, Tolcsva, Bodrogkesztúr és Tarcal is tematikus napokat tart koncertekkel, családi programokkal.
Sárospatakon minden este dzsessz szól majd a Borteraszon, a nyitó- és záróhangversenynek hagyományosan a sárospataki Rákóczi-vár ad otthont. A Tokaj Fesztiválkatlanban a Tenkes kapitánya című táncelőadást Zsuráfszky Zoltán rendezésében, a Nemzeti Táncegyüttes előadásában tekinthetik meg az érdeklődők augusztus 12-én. Hollerung Gábornak, a fesztivál művészeti vezetőjének kezdeményezésére szimfónia született az ABBA slágereiből, az ABBA Symphony Show című produkció augusztus 18-án látható a Singer Street, a Coincidance Tánctársulat, a Budapesti Akadémiai Kórustársaság és a Budafoki Dohnányi Zenekar előadásában.
A nyitóhangversenyen a Budafoki Dohnányi Zenekar és Szabó Ildikó gordonkaművész előadásában Haydn C-dúr csellóversenye és Beethoven VII. szimfóniája szólal meg, a fesztivált alapító Liszt Ferenc Kamarazenekar augusztus 13-i hangversenyén Miklósa Erika szoprán lép színpadra. A záróhangversenyen Dvorák IX. szimfóniája, Hummel E-dúr trombitaversenye és Haydn G-dúr szimfóniája hangzik el a Győri Filharmonikus Zenekar és Vörös Ádám trombitaművész előadásában, Berkes Kálmán vezényletével.
A fesztivál egy premiernek is otthont ad: a Szent Efrém Férfikar és az Opus21Musicplus együttes Konstantia Gourzi Paharión című kompozícióját mutatja be Magyarországon első alkalommal.
A 2017-es esztendő nagy évfordulóihoz kapcsolódva a reformációra és Kodály Zoltánra is több programmal emlékeznek.
A kilencnapos fesztiválon a komolyzenei és dzsesszkoncertek mellett kiállítások, könyvbemutató, színházi és táncelőadások is várják az érdeklődőket.
Bővebben: zemplenfestival.hu
MTI