Tíz helyszínen ezer program a Györkőcfesztiválon
Tíz helyszínen ezer programmal várja a gyerekeket és szüleiket a kisalföldi megyeszékhelyen a hatodik alkalommal megrendezendő Györkőcfesztivál július 5. és 7. között – hangzott el az esemény csütörtöki beharangozó sajtótájékoztatóján.
Kocsis Rozi, a győri Vaskakas Bábszínház vezetője elmondta: a támogatóknak köszönhetően az esemény az idén is ingyen látogatható. A péntektől vasárnapig tartó fesztivál belépője csupán egy mosoly, amit fényképen is le kell adniuk az érkező kicsiknek. Ezért olyan karszalagot kapnak, amellyel a város minden gyerekek számára érdekes létesítményébe ingyen beléphetnek – emelte ki Kocsis Rozi.
Hozzátette: az utóbbi évek egyik nagy attrakciója, a Rába fölötti kötélpályás átcsúszás kimaradt az idei programból; ennek oka a folyó magas vízállása mellett az, hogy kidőlt a sodronyrendszert tartó egyik fa. A kúszni-mászni karó kicsiket viszont a napokban nyitott győri kalandpark várja.
A Radó-szigeti Medenceszínpadon pénteken a Makám, a 100 Folk Celsius koncertje hallható, Tótágas című programjával pedig az Artistaképző Intézet növendékeinek csoportja lép fel, majd este Borkai Zsolt polgármester átadja a gyerekeknek Győrt és a város kulcsát. Az aznapi programot tűzijáték zárja.
Másnap este Rutkai Bori lép fel a Vacka dalokkal, vasárnap este a Szélkiáltó Együttes koncertje várja a közönséget. A Vaskakas játékok a Bécsi kapu téri fesztiválközpontnál akadálypályával várják a kicsiket; a sikeresen végigjutók bábszínházi belépőt nyernek. Ugyanitt kétszer hat nézős minimozit rendeznek be. Emellett hűsölhetnek vagy megunt játékaikat, könyveiket csereberélhetik a gyerekek.
A fesztiválon berendeznek három festményt megelevenítő művészettörténeti hintázót, a közönséget kisvasút viszi körbe, a levelezni kívánókat pedig apró meseposta várja. A programsorozat keretében látványos, meglepő, humoros kísérletteket végezhetnek a gyerkőcök az energiatakarékosság jegyében.
A kiállítók között szerepel majd az augusztus 3-4-i kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató csapata is. Aki el akar szakadni a földtől, az a Klastrom előtt hajóhintázhat – akár nyolcvanad magukkal egyszerre. A tudománymorzsákra vágyók a Vársétány Tudorpartján bővíthetik ismereteiket, a parton utazó planetárium és guruló bolygókiállítás is helyet kap.
A Radó-szigeten mesevárost rendeznek be, ahol akár egy bohóclakásba is beköltözhetnek egy rövid időre az érdeklődők. Lesz bábos és táncos műsor a meseszínpadon, ahol Pályi János lép fel Vitéz László kalandjaival. Itt lesz a Babakert, amelyben a legkisebbeknek alakítanak ki játszóhelyet és plüssállat-simogatót, és a szigeten kapott helyet a mesék mellett a természet értékeit is bemutató fűzfalabirintus és a Hinták Földje is.
A fesztivállal egy időben rendezik meg az ötödik Györkőcolimpiát, amelyre legalább 300-350 kicsit várnak a környező településekről és Győr testvérvárosaiból. (MTI)