Tiszacsegei halászlé fesztivál a hétvégén

tiszacsege_halaszlefesztival-2013Az idén rendezik meg hatodik alkalommal a csegei Tisza-parton a Tiszacsegei halászlé fesztivált július 6-án.

A Tiszacsegei Halászcsárda azért kezdeményezte a fesztivált, hogy öregbítse a méltán híres “csegei halászlé” hírnevét, egyben népszerűsítse a Tisza-parti város turisztikai kínálatát – mondta Nagy Sándor főszervező, a Karát Kft. tulajdonos-ügyvezetője.

A fesztivál központi eleme a szabadban főzött, több ezer adag – hagyományos és korhely – halászlé, amelyet a halászcsárda szakácsai készítenek, és egész nap féláron kínálják. Idén újdonságként a szabadban sült halat is megkóstolhatják az érdeklődők.

Bár a receptúra titkos, Szalai János csárdafőnök annyit elárult, hogy minden nap frissen készül tiszai halból a híres csemege, amelyhez Kalocsa környékéről származó piros paprikát használnak.

Helyi ínyencség a korhely halászlé, amely a hagyományoshoz képest tejföl, mustár, citrom és babérlevél hozzáadásával készül.

Elmondta, hogy a tavalyi fesztiválon mintegy 3000 adag halászlé fogyott el, az idén is hasonló érdeklődésre számítanak. A halászlé mellett az odalátogatók kedvencei közé tartozik a helyben készített többféle előétel: a haltepertő, az olajos hal és a füstölt harcsa.

Nagy Sándor kiemelte: a rendezvénnyel a településre is fel kívánják hívni a figyelmet: a gyönyörű csegei Tisza-part mellett termálstrand és kemping, valamint az országban egyedülálló kerékmeghajtású komp is várja a Tiszacsegére érkezőket.

A július 6-ai egész napos gasztronómiai eseményt gyerek és családi programok, népi játszóház, szabadtéri játékok, lufihajtogató bohóc, folklór műsorok, csikósbemutató, sétakocsikázás, ugrálóvár, sörsátor és népi iparművészek kirakodó vására színesítik. (MTI)