Húsvét a kastélyban és 2. Országos Plüssegér-találkozó

godollo

Húsvéthétfőn tojáskereséssel, népi játszótérrel, kisállat- simogatóval és kézműves foglalkozásokkal a népi hagyományok elevenednek meg Gödöllőn, emellett második alkalommal rendezik meg az ország legkisebb és legnagyobb plüssegereinek “találkozóját”.

Ibolya Nap

ib

Vasárnap délelőtt Erzsébet királyné 21. századi megszemélyesítője nyitja meg a gödöllői kastély kapuját, majd hivatalos udvari fogadást tart. Lesz többek között ibolyagyűjtés, ibolya “íz-lelő”, vagyis ibolyás ételek kóstolója, lábbáb-előadás és gyermekszínház. Emellett kedvezményesen mehetnek be a kastélyba az ibolyaszínbe öltözött gyermekek és a 2014-ben ibolyalakodalmukat, vagyis a 15. házassági évfordulójukat ünneplők.

Húsvét vasárnap lesz látható először az a selyemruha, amelyet Erzsébet királyé viselt egykor gödöllői látogatásán és az egykori litográfia alapján Kralovánszky Mária restaurátor készített el.

Húsvéti programok a Szennai Skanzenben

tojas

Locsolkodás, népi játékok, gyapjúbárány- és hímestojás-készítés, ünnepi ételek sütése és kóstolása, valamint népzenei koncert várja a látogatókat a Szennai Skanzenben, ahol a húsvéti ünnepek alatt a Somogy Zenekar és Táncegyüttes eleveníti fel a hagyományos húsvéti szokásokat.

Kokonyaszentelés Kisdorogon

kokonya

Három évtized elteltével felújítják a húsvéti a kokonyaszentelés, azaz a húsvéti ételszentelés bukovinai székely hagyományát a Tolna megyei Kisdorogon.

Szeri Húsvét

szerihusvet

Az ország legnagyobb húsvéti rendezvényén változatos programokkal várják a vendégeket vasárnap és hétfőn az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.

Húsvéti Fesztivál

holloko

Hagyományos, palóc Húsvéti Fesztivállal, locsolkodással, gazdag programmal várja Hollókő látogatóit. Read more

III. Budavári Húsvéti Sokadalom 2014

budapest-budavari-husveti-sokadalom

A háromnapos ünnepségen lesz kézműves-, népművészeti és gasztronómiai vásár mesterségbemutatókkal és valódi hungarikumokkal fűszerezve. Többek között…

XVI. Nemzetközi Cinkefőző Verseny és Hagyományőrző Húsvét Szatmárcsekén

 A húsvéti ünnepkör hagyományainak felelevenítése mellett a már szokásos főzőversennyel is várja az érdeklődőket szombattól hétfőig a XVI. Nemzetközi Cinkefőző Verseny és Hagyományőrző Húsvét rendezvényei a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekén.

További információ

Cinkefőző fesztivál és hagyományőrző húsvét Szatmárcsekén

A húsvéti ünnepkör hagyományainak felelevenítése mellett a már szokásos főzőversennyel is várja az érdeklődőket szombattól hétfőig a XVI. Nemzetközi Cinkefőző Verseny és Hagyományőrző Húsvét rendezvényei a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekén.
Read more

Húsvéti tojásfestés a Sóstói Múzeumfaluban

husvet

Hagyományos húsvéti tojásfestésre várják a látogatókat a Sóstói Múzeumfaluban péntektől vasárnapig, április 21-én pedig egész napos programmal készül a Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn található skanzen.

1 2 3 4