Szlovák filmművészet hete Szegeden

a remeny paradicsomaA filmhetet a Vertigo Szlovák Színház, Szegedi Szlovákok Egyesülete, Szlovák Filmintézetés a fogadó hely, a Grand Café (Szeged, Deák Ferenc u. 18.) szervezi. Az első vetítés november 14-én lesz.
November 14-20

November 14-e 18 óra, a filmhét megnyitója. Bevezetőt mond: Mgr. art.Peter Dubecký, a Szlovák Filmintézet főigazgatója.

19 óra: Történelemóra (szlovák TV dokumentumfilm, 2012, rendező: Dušan Trančík, 59´)
Egy történelmi esemény, két hivatalos értelmezés. A film azt vizsgálja, hogyan értelmezik a trianoni szerződést a magyar és a szlovák gimnazisták. Ez a téma még mindig robbanó gyutacs a két nemzet között? A magyar-szlovák ellentétek még mindig a nemzeti öntudat részei? Vagy a magyar-szlovák kártya csak a politikai pártok jó marketing fogása és a választók manipulációja?

November 15-e 17 óra:

A Cervanová ügy (szlovák-cseh dokumentumfilm, 2013, rendező: Robert Kirchhoff, 100´) Az egész Szlovákiában ismert Cervenová ügy után Robert Kirchhoff rendező nyolc évig nyomozott, dokumentum elbeszélése sötét mélységeket tár fel. Ľudmila Cervanová orvostanhallgató elrablásának, megerőszakolásának és meggyilkolásának máig lezáratlan történetéről szól a megrendítő alkotás.

19 óra: A kutyám Killer (szlovák-cseh film, 2013, rendező: Mira Fornayová, 90´) Marek egynapos megrendítő történetét látjuk. Édesapjával és legjobb barátjával, a kutyájával él egy csoport skinhead társaságában, akik többet jelentenek számára, mint a család. Élete alapjaiban inog meg, amikor rájön édesanyja titkára, aki kisfiúként hagyta el őt. A filmet a Szlovák Filmakadémia a 2014-es Oscar-díjra jelölte.

November 16-a 17 óra: Új élet (szlovák-cseh dokumentumfilm, 2013, rendező: Adam Oľha, 77´)
Adam Oľha a film dokumentarista rendezőjének édesapja 2005-ben úgy döntött, hogy elhagyja feleségét és 6 gyermekét, és új életet kezd. Adam, mint a legidősebb gyerek és mint az utolsó férfi a családban, arra tesz próbát, hogy megtudja, mi vezetett ehhez a radikális változáshoz. Feltérképezi szülei kapcsolatát egészen a kezdetektől, felfedi a férj és a feleség közti kommunikációs problémákat, és megfigyeli, hogyan ismétlődnek meg szülei problémái húgai életében.

19 óra: A kutyám Killer

November 17-e 17 óra: Filmcsillag (szlovák dokumentumfilm, 2012, rendező: Andrej Kolenčík, 20´)
A „Filmcsillag” című dokumentumfilm az 55 éves Ján Slovák Doprastav részvénytársaságban dolgozó hegesztő történetét meséli el, aki a színészet vonzalmában él. Akkor kezdett el vágya valóra válni, amikor főszerepet kapott egy színházi adaptációban, mely minden idők legrosszabb filmjéről készült…

17 óra 30 perc: Végzősök – A szabadság nincs ingyen (szlovák dokumentumfilm, 2012, rendező: Tomáš Krupa, 83´)
Egy fiatalember küzdelme, aki tanulmányai befejeztével találkozik a valósággal, s akinek alkalmazkodni kell a társadalmi szükségletekhez. A végzősöknek sokszor kell érdeklődésükkel és elképzeléseikkel szemben kemény feltételeket elfogadni… Eszményeiket és álmaikat a globális gazdasági válság lehetetleníti el, nem tudják pontosan, hogyan kell a piaci szabályokhoz igazodni. Az az érzésük, hogy egy igazságtalan országban élnek. Szabadok vagyunk, de milyen mértékben vagyunk képesek sorsunkat saját kezünkbe venni, és saját egzisztenciánkért küzdeni?

19 óra: Robinson és Crusoe (szlovák játékfilm – kísérleti, Szlovákia, 2012, rendező: Ján S. Sabol, 85´)
„ A film két katona története – egy szlovák és magyar katonáé –, akik egy elhagyatott szigeten találják magukat. A film témája a kommunikáció hiánya, illetve a köztük lévő kommunikációs akadály és az ebből fakadó félreértések. Az egyetlen kiút kölcsönös együttműködésük” (J.S.Sabol)

November 18-a 17 óra: A rabbi nő (szlovák dokumentumfilm, 2012, rendező: Anna Grusková, 52´)
Gisi Fleischmannová sok ezer zsidót mentett meg a szlovák és az európai történelem sötét korszaka alatt, de saját életét képtelen volt megmenteni. Annak ellenére, hogy hősi alakja Nicholas Wintonhoz vagy Oscar Schindlerhez hasonlítható, nevét csak egy maroknyi történész ismeri. Gisi Fleischmannová Pozsonyból származik, ebben a városban született, fáradhatatlan aktivitása és becsületessége miatt megérdemli, hogy küldetéséről a széles közvélemény is értesüljön.

18 óra: Történelemóra

19 óra: Szeress vagy menj el (szlovák játékfilm, 2012, rendező: Mária Čengel Solčanská, 95´)
Az anya és felnőtté váló lánya ugyanazért a férfiért küzd. Három, virágkorában lévő nő eldönti, hogy egy hétvégi házban megünneplik a válást, a negyvenedik születésnapot és az új szexuális kalandokat. Azzal azonban nem számolnak, hogy megjelenik Zuzana 16 éves lánya, Mira, aki a konvenciók elleni lázadása mellett elhozza az ünnepségre anyja iránti gyűlöletét és vágyát, hogy minden áron szeresse őt valaki.

November 19-e 17 óra: Kiállítási tárgyak, avagy képek a kastélyból (szlovák dokumentumfilm, 2013, rendező: Palo Korec, 70´)
„Azokról az emberekről mesél a film, akik mindent elvesztettek, csak az életüket nem. Egyben tanújele az erőnek és hőseink erejének. Azoknak az embereknek, akik ugyan vegetálnak, de még mindig élnek, örülnek, boldogtalanok és várakoznak. A dokumentumfilm mai felgyorsult világunk tanúbizonysága is.

19 óra: Tisztelgés Peter Solan (1929 – 2013) előtt És elfutok a világ végéig (csehszlovák játékfilm, 1979, rendező: Peter Solan, 74´) A film Mária Ďuríčková prózája alapján készült, egy mai faluban élő egészségkárosult kislány története. Gyerekkora óta ejtenek rajta sebet osztálytársai gúnyolódásai, de főként az, hogy a hozzá legközelebb álló emberek sem értik meg őt. Hiszen ő sokkal érzékenyebben nézi a világot maga körül, és csak nagyon óvatosan köt új barátságokat.

November 20-a 17 óra: Védett terület (szlovák dokumentumfilm, 2012, rendező: Adam Hanuliak, 84´) A Passzázs Színház színészei életük egy álmát élik át, és nagyon erősen őrzik azt. Lehetőségük nyílik, hogy az értelmi fogyatékosok otthonának anonim világából kilépjenek, megszerezve ezzel egy lehetőséget arra, hogy bebizonyítsák, képességeik határai a valóságban valahol egészen máshol vannak, mint ahogy azt mások feltételezik. A kitalált „passzázson” keresztül eljutnak a másik világba, ahol az egészséges emberek között lehetőséget kapnak arra, hogy kitapintsák hendikepjük reális határait, melyek az érzékeny megfigyelőnek joggal tűnhetnek úgy, hogy jóval messzebb vannak, mint az egészségesek belső szabadságának határai. A dokumentumfilm egy megálmodott háromhetes USA turnét mutat be. A speciális színház utazása sok kelepcét és akadályt kínál, melyeket meg kell oldani. Ezek legjobb módja az improvizáció, a felülemelkedés, a türelem, de főként az összes társulati tag óriási akarata.

19 óra: Csoda (szlovák-cseh játékfilm, 2013, rendező: Juraj Lehotský, 78´)
A lányok 14, 15 évesek, és több dolgot éltek meg, mint a felnőttek többsége. Gyermekkoruk ellenére túl vannak az iskolakerülésen, az otthonról való elszökésen, prostitúción, drogokon, az utcai életen, végzetes szerelmeken. Csonka családjaik vannak, életük kettétört… Úgy, ahogy a javítóintézetekben fellelhető egyes életek.

A vetítések ingyenesek.

forrás: szeged.hir24.hu