Szent László Napok Győrben
A lovagkort megidéző rendezvénnyel, a Szent László Napokkal tiszteleg egykori szent királyunk emléke előtt a Győr-Moson-Soproni megyeszékhely június 27-én és 28-án.
Serfőzőné Tóth Andrea, a Győri Művészeti és Fesztiválközpont igazgatója elmondta, hogy az Árpád-házi magyar király (1077-1095) Győrben őrzött hermájával „egyértelműen a városhoz köthető”. Nevének napján, 27-én az önkormányzat díszközgyűléssel, az egyházmegye pedig szentmisével és körmenettel emlékezik.
Hozzátette: a fesztivál koncepciója, hogy bemutassa a középkort és a király alakját, aki a magyar történelemben összekapcsolódik a lovagság, a vitézség és a becsületesség fogalmával.
Részletezte: a rendezvény egyik kiemelt eseménye a 27-i kosztümös felvonulás lesz. A Városházától a belvároson keresztül egészen az Aranypartig vonulók közt lovasok, zászlóforgatók és hagyományőrző lovagrendek vesznek részt.
A program fő helyszínén, az Aranyparton, szombaton és vasárnap kézműves vásár, mesterségek bemutatói, lovagi táborok, gyalogos és lovas tornák, ügyességi játékok, kézműves foglalkozások lesznek, emellett a felépített jurtákban a résztvevők megtekinthetik hogyan éltek, aludtak, főztek a kor harcosai, kipróbálhatják a fegyvereket, íjakat, kardokat.
Szombaton este Szent László legendák címmel hagyományőrző csapatok rendeznek ütközetet, a Lángoló Ördögök tűzzsonglőr bemutatót tartanak, majd tüzes bemutatót tart a Megyer Sarja Hagyományőrző Egyesület.
Vasárnap délelőtt a HolddalaNap zenekar ad koncertet Dana-dana-Dandala címmel a családoknak, majd a Magyar Népmese Színház adja elő a Többsincs királyfi című darabot. Este a Szent György Lovagrend bemutatója után a Hun-magyar lovas kaszkadőrök mutatkoznak be vágtázó lovakon.
MTI