Szent György-napi sokadalom és kézműves vásár Óbudán

Szent György-napi sokadalom, kézműves vásár és az ország Waldorf-intézményeinek és pártolóinak művészeti találkozóját rendezik meg szombaton Óbudán.

A hosszú évek alatt hagyománnyá vált rendezvényen az idén megalakulásának és fennállásának 25. jubileumát ünneplő Óbudai Waldorf Iskola birtokba veszi az óbudai Fő teret és az ország számos Waldorf-művészeti csoportja, intézménye zenével, tánccal, kézműves kirakodóvásárral köszönti a tavaszt.

Az egész napos vásári forgatagban színpadi produkciók, koncertek, színházi előadások, zsonglőrök, mutatványosok, vásári komédiások szórakoztatják az érdeklődőket, akik mintegy 70 iparművész és mesterember portékái közül is válogathatnak vagy részt vehetnek műhely-foglalkozásaikon.

A napot a Magonc zenekar 70 gyereket számláló tavaszköszöntő koncertje indítja, a Zichy-kertben a kisgyermekeseknek nyújt pihenési lehetőséget a Mesekuckó, a Szentlélek téren pedig a Világfa regélő meselabirintus és a kosaras körhinta várja a családokat.

A Szent György-nap kulturális hagyományait megidéző Óbudai Hagyomány Műhely játékai, Vitéz László bábszínháza, Korzenszky Klára Szerelemcsütörtök dobszerda koncertje vagy a Térszínház élőzenés mesejátéka is szórakoztató programnak ígérkezik, az Óbudai Waldorf Gimnázium szólóestje után pedig a Fő téren a Szent György legenda óriásbábos misztériumjátéka veszi kezdetét. Az esti koncerteknek és a napzáró táncházi mulatságnak a Vasmacsaka KávéZoo ad otthont.

MTI