Szegedi Várjátékok: júliusban kezdődnek a programok

Zenés mesejátékokkal, alternatív színházi előadásokkal és regényadaptációkkal is várja a XII. Szegedi Várjátékok idén az érdeklődőket. A július 3-án kezdődő programsorozat egy hónapon át kínál szórakozást a kicsiknek és nagyoknak – mondta el a szervező Szegedi Pinceszínház vezetője sajtótájékoztatóján.

Kancsár Orsolya elmondta: a gyermekprogramokon kívül vasárnapi matiné, alternatív csütörtök és várszínházi esték követik egymást. A Szegedi Várjátékok hagyományosan a legkisebbeknek szóló előadásokkal kezdődik, amelyekre a nyitó napon a Szegedi Pinceszínház művészei szekeres városi körúton invitálják a közönséget.

A gyermeknapokon számtalan ingyenes program is lesz, mint a népi játszóház, vásári komédia és gólyalábas bemutató, kézzel hajtott kosaras körhinta, logikai és kreatív játékok. Vasárnap délelőttönként Sobri Jóska interaktív meséiben vehetnek részt a gyerekek. A kicsik a mesejátékok között láthatják A kis herceget, a Pocahontast és Brummi nagy kalandjait. Közkívánatra visszatér két előadás erejéig az Oz a csodák csodája-mesemusical, melyet tavaly mutattak be a Szegedi Várjátékokon.

Újdonságként vezetik be az alternatív csütörtököt, amelyet azért találtak ki, hogy a Szegeden működő független társulatok számára bemutatkozási, játszási lehetőséget biztosítsanak. A jegyvásárlással őket támogatják, a bevétel a társulatoké lesz.

Népszerű, neves művészek is fellépnek az idei programsorozatban, közük Szabó Győző, Nagy Enikő, Háda János, Józsa Imre és Vándor Éva. A várjátékok programjaiból a felnőttek is válogathatnak: július 11-én a HadArt társulat Oscar című zenés vígjátékát láthatják, majd szombaton a Pinceszínház saját bemutatójában Ken Kesey Száll a kakukk fészkére című regényének színpadi adaptációját tekinthetik meg Kakukkfészek címmel. Emellett július 13-án Nagy Enikő és Szabó Győző szereplésével az Ő+Ő című párkapcsolati társasjáték kerül színpadra két estén át. (MTI)