SzamosFeszt a szabolcsi Cégénydányádon
Lovas túrákkal, történelmi bajvívó bemutatóval, családi horgászversennyel és számos zenei fellépővel szórakoztatják a közönséget a II. Szamosfeszt-Monostori Napok elnevezésű rendezvényen pénteken és szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Cégénydányádon.
A Szatmári-síkságon, a Szamos folyó jobb partján fekvő községben található az Alföld egyik legszebb kastélyparkja, amely már második alkalommal ad helyet a fesztiválnak. Az ebben elhelyezkedő kúriát a Kölcsey-, illetve a velük rokon Kende-család leszármazottja, Kende Zsigmond építtette 1833-ban klasszicista stílusban.
A százholdas parkot Kende Zsigmond kezdte el betelepíteni a reformkor idején. A kúria és a hozzá tartozó park a Szamos mellett épült, az e tájon honos ligeterdők tölgy, szil, kőris faállományára telepítették rá az angolkertet. A gondosan tervezett kertbe a kastély ura főként platánt, amerikai kőrist, ezüst hársat, vérbükköt ültetett, amit később unokája tűlevelűek telepítésével egészített ki.
Az épület mögött található egy több mint 160 éves, huszonöt méter magas juharlevelű platán, lombkoronája negyven méterre terül szét, törzsmérete eléri a 690 centimétert. A fához közel található egy tizenkét méter magas tiszafa is, melynek törzsátmérője 188 centiméter. Érdekesség, hogy Magyarországon itt található a legnagyobb összefüggő területen a fák alját tavasszal ellepő téltemető (Eranthis hyemalis) is.
A rendezvény péntek kora délután kezdődik a Történelmi Bajvívó Egyesület bemutatójával, a kicsiket a délután folyamán mesejátékkal és bábszínházi előadásokkal szórakoztatják. A fesztiválnyitó ceremónia a gólyalábas parádéval este hét órakor veszi kezdetét, amit a Parapács Zenekar, valamint Ferenczi György és a Rackajam koncertje követ – közölte az önkormányzat a www.cegenydanyad.hu oldalon.
Szombaton hat órakor kezdődik a családi horgászverseny, délelőtt a pénteken látott gólyalábasok, bábszínházas társulatok és néptánccsoportok szórakoztatják a közönséget a Kende-parkban. Délután fellép a Petri Pengetős Citerazenekar és énekegyüttes, Tönköly Zenekar, a Szatmár Táncegyüttes, ezt követően Kátai Zoltán-Róka Szabolcs Krónikás énekek című koncertjét tekintheti meg a közönség. Koncertet ad Petrás Mária és a Muzsikás Együttes, valamint az Örökség Zenekar is.
„Ha éppen elfáradt, akkor menjen odébb!” szlogennel a lovasudvar íjászattal, ostorpattogtatással, míg „Bartha Tóni Csúzlizdája” mesterségbemutatókkal, népi játékokkal várja a kicsiket és a nagyobbakat.
Mindkét napon környékbeli kirándulásokat is szerveznek: a lovas túrán Gyügye-Szamosújlak útvonalon az Európa Nostra-díjas templomok, míg a buszos utazáson Szatmárcseke és Túristvándi nevezetességei tekinthetőek meg. Az úgynevezett „vegyes pálinkatúrával” Panyolára látogathatnak el a résztvevők a fesztivál helyszínéről igény szerint induló járatokkal.
mti
Részletes program: www.cegenydanyad.hu