Sportpályán és vidámparkban lesz az idei Campus Fesztivál

campusfesztiválA magyar könnyűzene élvonalának több előadója, köztük a Csík Zenekar, a Punnany Massif, a Tankcsapda, a Quimby és Ákos is fellép az idei debreceni Campus Fesztiválon, amelynek a korábbi évektől eltérően a Vidámpark és az Oláh Gábor utcai sporttelep ad helyet – közölte Bakó Csaba, a július 17-én kezdődő fesztivál sajtófőnöke.

A külföldi fellépők közül kiemelte a brit Subways-t és a dubstepet játszó KillSonikot, valamint a fiatal dán énekesnő-dalszerzőt, Nabiha Bensoudát. Míg a Subways hatalmas rock energiákat felszabadító élő produkcióval várja közönségét, addig Nabiha méltó folytatója annak a hagyománynak, amelyet a Campus Fesztiválon a Parov Stelar Band, illetve a N.O.H.A. meghívásával indítottak el a szervezők: azaz egy sokszínű, friss produkcióval, igazi táncos koncerttel “színezik meg” Ákos nagyszínpados produkciója előtt a programot – jegyezte meg Bakó Csaba.

A közlemény szerint a Nagyerdei Stadion építése miatt idén különleges helyszínre költözik a Campus, a megszokott területtől néhány száz méterre, a Vidámparkban és az Oláh Gábor utcai sporttelepen tartják meg a fesztivált.

Kelet-Magyarország legnagyobb nyári bulijára évről évre többen látogatnak ki, tavaly több mint ötvenezren a négy nap alatt. A program számos zenei műfajt felvonultat, így a pop-rock mellett a többi között a világzene és az elektronikus műfajok rajongói is megtalálhatják a kedvenceiket a fesztivál hét színpadán.

Dumaszínház, mozi, dzsessz- és rockabilly-műsorok is láthatók, hallhatók, az elvarázsolt kastély mögötti dombon pedig még egy éjszakai csillagvizsgálót is felállítanak a szervezők.

A tizenhat hektáros összterületű fesztiválon nem csak a zene dominál majd. Közel száz civil szervezet nyújt tartalmas napközbeni elfoglaltságot, és a gasztronómiai élvezetekből sem lesz hiány: kézművesek, sajt- és kolbászkészítő mesterek, pálinkaházak, bortermelők különlegességei egyaránt várják a látogatókat.

A Campus Fesztivált 2008 óta rendezik meg a debreceni Nagyerdőben. A fesztivál 2009-ben hivatalos városi nagyrendezvény rangot kapott. A programsorozat az egyik legdinamikusabban fejlődő magyar fesztivál: 2010-ben a keleti régió egyetemistái és főiskolásai közötti felmérésben a legjobb rendezvény a Campus Fesztivál lett. 2011-ben az esemény az Év rendezvénye díjat is elnyerte egy debreceni szakemberekből álló zsűritől. (MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.