Soproni Tavaszi Napok

soproni tavaszi napokA most 30 éves Soproni Tavaszi Napok 2013-es rendezvénysorozat ismét gazdag programkínálatával várja vendégeit. A Csík Zenekar, a Varidance tánctársulat és Varga Gábor dzsesszzongorista is fellép a március 8-án, pénteken kezdődő és április 14-ig tartó Soproni Tavaszi Napokon. Ezeken kívül színházi előadás, gasztronómiai rendezvény, családi és gyermekprogramok, komolyzenei hangverseny és sok más egyéb program jelent kikapcsolódást a látogatóknak.
március 8 – április 14

Az idén 25 éves Csík Zenekar március 13-án ad koncertet a Liszt Központban. A Varidance Társulat április 4-én lép fel a Petőfi Színházban. Az Experidance korábbi szólistája, koreográfusa, Vári Bertalan új együttesével vendégszerepel Sopronban. A táncparádéban közreműködnek a Kutyakölykök is. Másnap a Varga Gábor lemezbemutató koncertet tart dzsessztriójával és zenésztársaival a Liszt Központban.

A programsorozat a Tükör Nőknek című kétnapos rendezvénnyel indul. Előadások hangzanak el egyebek között a női szerepek megéléséről, emellett a digitális technika legújabb vívmányaival is ismerkedhetnek az érdeklődők, lazításként pedig lesz divatbemutató és különleges kalapkiállítás.

A tavaszi napok gerincét a koncertek alkotják. A Szombathelyi Savaria Szimfonikus Zenekar Haydn-szimfóniákat szólaltat meg március 11-én Dárdai Árpád vezényletével. A Liszt-fesztiválon március 16-án délután Székely István, az 1977. évi Liszt Zongoraverseny győztese, az esti koncerten Keren Hanan izraeli zongoraművész játszik.

A Teátrumi Színözön elnevezésű rendezvényen március 24. és 28. között Sopronban vendégszerepel egyebek között a debreceni Csokonai Színház, a zentai Magyar Kamaraszínház és a budapesti Magyar Mozdulatművészeti Társulat.

Nagy Csaba és unokája, Kurucz Ádám soproni alkotók fotókiállítása március 27-én nyílik meg a Liszt Központban. Nagy Csaba 2002-ben lett Az Év Természetfotósa, míg unokája, Kurucz Ádám tavaly Az Év Ifjú Természetfotósa címet, valamint a közönségdíjat nyerte el.

Fekete György Kossuth-díjas belsőépítész, iparművész grafikáit, kisplasztikáit április 3-tól láthatja a közönség a Festőteremben.

79678130206013901_soproni_tavaszi_napok2013

Programok

2013.03.05. 10:00-11:30 óra
AMI A TANKÖNYVEKBŐL KIMARADT … sorozat
Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ
Előadások középiskolásoknak a szerelem témakörében

2013.03.08. 18:00 óra
SOMA előadása
Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ
A női szerepek megélése, nőiségünkben való kiteljesedés lehetősége

2013.03.09. 14:00-18:00 óra
TÜKÖR NŐKNEK
Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ
Programok a nőiség, a humor és az önismeret jegyében.

2013.03.09. 14:00-18:00 óra
Ariadné műhely 3/2
Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ
Öv vagy derékmelegítő virágdíszítéssel

2013.03.13. 19:00 óra
CSÍK ZENEKAR
Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ
A most 25 éves együttes jubileumi koncertje.

2013.03.14. 15:00 óra
KÓRUSÜNNEP
Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ
..mert a közös éneklés öröm….

2013.03.16. 16:00-21:00 óra
LISZT FESZTIVÁL, ZONGORAMARATON
Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ
Fellép: Keren Hanan, Székely István, valamint a soproni zeneiskola tanárai és növendékei.

2013.03.16.
RÓMEÓ ÉS JÚLIA az MKB Musical ARENA-ban
A kultmusical ismét Sopronban!
A BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ BEMUTATJA
a Netanya-Servicios de Consultoria LDA engedélyével
RÓMEÓ ÉS JÚLIA

2013.03.20. 15:00 óra
ÍGY ÍROK ÉN… című irodalmi pályázat EREDMÉNYHIRDETÉSE
Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ
A díjkiosztó nyilvános, minden érdeklődőt szeretettel várunk!

2013.03.23. 10:00-18:00 óra
IV. SOPRONI ÍZUTAZÁS
Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ

Március 23-24.A FINOMSÁGOK HÉTVÉGÉJE
A házi rétestől az ízletes kalácsig!

2013.03.29.
HAYDN: Megváltónk hét szava a keresztfán
Soproni művészek előadásában

2013.04.04. 19:00 óra
A VARIDANCE TÁRSULAT és a KUTYAKÖLYKÖK
Petőfi Színház
Fergeteges koreográfiák többek között a Kerekes Band,
a Csík zenekar és a Magna Cum Laude zenéjére.

2013.04.05. 19:00 óra
VARGA GÁBOR JAZZTRIÓ
Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ
Lemezbemutató koncert

2013.04.06. 10:00-18:00 óra
NEMZETKÖZI GYERMEKKÖNYVNAP
Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ
Egész napos kalandozás a könyvek, mesék, versek varázslatos világában

MTI

Kapcsolódó fesztivál: Soproni Liszt-zongoramaraton