SoNaR-koncert a 10. születésnapon

Koncerttel ünnepli fennállása 10. születésnapját a hazai instrumentális pop markáns képviselője, a SoNaR. December 19-én pénteken a budapesti G3 Rendezvényközpontban lesz filmvetítés, dj és vj is.

A masszív, lüktető, filmszerű muzsikát játszó SoNaR zenekar 2004 óta létezik. Instrumentális hangfolyamában fontos szereplők a digitális zajok, a hangszerek határait feszegető kísérletezések, a vizualitás és a mindezeket feloldó pop.

A kísérletezés a zenekar arculatában, kreatív ötleteiben is megjelenik. A SoNaR az elsők között adott Magyarországon élő online koncertet saját stúdiójából, ennek köszönhetően a zenekar fellépése a világ távolabbi pontjaira is eljutott. „Körbekoncertjükről” 360 fokos, körpanorámás klip készült.

A Kovács Marcell (programozás, szintetizátorok) és Szabó Bálint (gitár) által alapított, később Gossányi Tamással (basszusgitár) és Velkei Rudolffal (dob) kiegészült SoNaR eddig két stúdióalbumot készített: a Celluloid 2009-ben, az On Air 2012-ben jelent meg. „A szülinapi koncerten inkább előre tekintünk és igyekszünk nem múltidéző számokat játszani, friss szerzeményekkel színesítjük a műsort” – mondta Kovács Marcell.

Az estére a SoNaR egy filmmel is készül, Végel Dániel három éve forgat a csapat koncertjein, ezeket beszélgetésekkel kiegészítve mostanra gyúrta össze egy alkotássá, amelyet december 19-én a G3-ban (a volt Gödör Klubban) vetítenek először. A programot iamyank dj-producer nyitja, a SoNaR műsora alatt Vj E látványvilága kísér a háttérben. A jubiláló csapat előtt és után Dj ER pörgeti a lemezeket.

MTI