Simontornyai vár napja: a középkort idézik fel

A középkor katonai hagyományait, ízeit, zenéjét idézik fel a simontornyai vár napján, szombaton egész napos programsorozattal.

Az eseményen, amelyet negyedik alkalommal rendeznek meg a 700 éves vár előtti téren, a dombóvári Hunyadi János Szabad Lovagjai, a tatai Gölbasi Vitézei Egyesület, és a Szigeti Oroszlánok tartanak harci bemutatót, a simontornyai hagyományőrzők emellett középkori táncokat is bemutatnak. A program tavaly mintegy 800 érdeklődőt vonzott, idén is ennyi látogatóra számítanak – mondta Máté Imréné, a vármúzeum vezetője.

A reneszánsz ételekből Kohári Gabriella látványkonyhája ad ízelítőt, középkori viseletekkel és mesterségekkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők, a kor zenéjét pedig Bese Botond dudán és Róka Szabolcs lanton szólaltatja meg Bognár Szilvia énekével.

A nap látványosságának ígérkezik a vár ostroma, a török-magyar küzdelmet este a résztvevő katonai hagyományőrzők mutatják be. A simontornyai várat 1545-ben – más forrás szerint 1543-ban – foglalták el a török hódítók.

A programot színházi előadás zárja a vár udvarán: Kovács Viktor és Kovács Dominik simontornyai szerzőpáros Furmányos Ágosné című darabját láthatja a közönség, a színmű simontornyai amatőr színjátszók előadásában a 19-20. század fordulójának korát eleveníti meg népies, vásári hangulattal – mondta a vármúzeum vezetője. (MTI)