Underground zenészek a gyermekekért

Akárhányan, akárhogy bírálják ezt a „fogyasztói” Karácsonyt, ilyenkor legalább megmozdul bennünk valami: jobban szeretünk jótékonykodni, és erre több lehetőséget is kapunk. Lám, a hazai underground rock/metal krémje is összefogott az ünnepnapokat kórház falai között töltő gyermekekért. A küldetés beteljesítéséhez már csak ránk van szükség!

Read more

Nazareth-koncert Budapesten Mikulás előestéjén

Véletlen egybecsengés, hogy az ötvenedik születésnapját ünneplő Nazareth együttes éppen az év utolsó hónapjában ad koncertet fűvárosunkban, az A38-as állóhajón. Más kérdés, hogy a zenekarnév nem is Jézus származási helyéhez kötődik; ahány forrás, annyi legenda az elnevezésre, ebbe ne is menjünk bele!

Read more

Teltházas Uriah Heep koncert Nemzeti Ünnepünkön (beszámoló)

Bő egy héttel ezelőtt, éppen október 23.-án járt fővárosunkban a rock zene egyik legemblematikusabb együttese, a Uriah Heep. Szinte kevés, ha a bandát legendaként jellemezzük. Egyes szakírók szerint az ő 1970-es keltezésű, Gypsy cínű dalukhoz fűződik a heavy metal zene megszületése. Pedig akkoriban a zenei világ piacvezető szaklapja, a Rolling Stone magazin kritikusa így írt róluk: „Ha ezek befutnak, én öngyilkos leszek. Az első hangtól kezdve tudni fogod: soha többé nem akarod hallani.”

Read more

Hogyan lettem huligán? – néhány eretnek gondolat egy Hooligans koncert ürügyén

Szép emlékű Kellér Dezső konferanszában azt vallotta: fél a huligánoktól, ezért arra gondolt, ő is huligánná válik, és akkor csak nem üti már le saját magát. E sorok papírra vetője viszont egész más okból vált egy péntek éjszaka erejéig „hooliboy”-já (ahogy a Hooligans egyik dalában nevezi csúnyább nemű követőit). A csajok az okai ennek is. Hűségesen és önfeláldozóan végigállják velünk az Ossian, az Aurora és társaik két óráit, az a minimum, hogy mi is elkísérjük őket Csipa és Endi nézőbe.

Read more

1 2 3