Kilenc produkció a Vidéki Színházak Fesztiválján
Hét nap alatt kilenc produkciót láthat a fővárosi közönség a Vidéki Színházak Fesztiválján, amelyet szeptember 4. és 10. között hatodszorra rendeznek meg a Thália Színházban.
Keresés az archívumban
Hét nap alatt kilenc produkciót láthat a fővárosi közönség a Vidéki Színházak Fesztiválján, amelyet szeptember 4. és 10. között hatodszorra rendeznek meg a Thália Színházban.
Szombaton rendezik meg a Pozsonyi Pikniket Budapesten; az egész napos XIII. kerületi kulturális fesztiválon változatos színházi, zenei és irodalmi programokkal várják a látogatókat.
Országszerte mintegy 320 múzeum, könyvtár, levéltár, közművelődési és más intézmény várja ma a látogatókat különleges programokkal a 15. Múzeumok éjszakáján; a fesztivál idei kiemelt témája az értékőrzés, fővárosa pedig Debrecen.
Debrecenben látható lesz Bocskai István Bukarestben őrzött jogara a Déri Múzeumban, mellette pedig bemutatják Báthori István jogarát is. A tulajdonossal kötött megegyezésnek köszönhetően ezen a hétvégén ismét megtekinthető a Munkácsy-trilógia, míg a Szépművészeti Múzeum szombatra Rodin Csókját kölcsönzi a Modemnek.
A reformáció 500 éves évfordulóján számos programmal készül a református egyház, és a múzeumi negyed intézményei mellett a Református Kollégium, a Nagytemplom, a Városháza és a Kölcsey Központ is bekapcsolódik a Múzeumok éjszakájába Debrecenben.
Számos program Budapesten
Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeum “túlvilági” sétát indít, továbbá régészeti helyszíneléssel, rendhagyó tárlatvezetésekkel, koncertekkel, tangóórával várja a látogatókat.
A Magyar Nemzeti Galéria új szemszögből mutatja meg kiállításait és műkincseit. Az est témáját Georg Baselitz Újrajátszott múlt című kiállítása ihlette, melyben a nap során négy alkalommal tartanak meditációs órát, a gótikus szárnyasoltárok között pedig “gótikus chill-out zone-t” alakítanak ki. A Néprajzi Múzeum a jelenleg futó lábbeli-kiállításra fűzi fel kínálatát, az Országos Széchényi Könyvtár programjának középpontjában pedig Arany János áll.
Az Iparművészeti Múzeum Üllői úti főépülete a felújítás előtt utoljára vesz részt az eseménysorozatban, az óbudai Vasarely Múzeum ellenben éppen a Múzeumok éjszakáján nyílik meg az átfogó rekonstrukció után. A Szentivánéji álom világát elevenítik meg a Magyar Mezőgazdasági Múzeum programjai, melyek között lesznek nyomozójátékok, középkori forgatag, vártörténeti séták és borkóstoló is.
A látogatók is belebújhatnak a Ludwig Múzeum teraszán felépített tévéinstallációba, de a közönséget exkluzív tárlatvezetés, egy ritka David Lynch-dokumentumfilm, dj szett, szitaműhely, homlokzati fényfestés és biciklis városnézés is várja.
A Fiumei Úti Sírkertben a felújított Apponyi-hintót mutatják be, amelyet a világ legnagyobb gyászhintói között tartanak számon. A temetőben tematikus séták indulnak, sötétedéskor a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató felfedezettjei adnak koncertet, miközben a sírkert mauzóleumait fényfestéssel díszítik.
A Hadtörténeti Múzeum a Fegyvertörténeti Látványraktár megnyitásával várja a látogatókat, a Petőfi Irodalmi Múzeum programjában többek között koncertek, slam poetry, különleges tárlatvezetések és Toldi szabaduló szoba szerepel.
A Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumban többek között megtudható, mitől különleges a thai fagylalt, a Magyar Képzőművészeti Egyetem jótékonysági árverést hirdetett, és bejárásokat tart az Andrássy úti főépületben csakúgy, mint az Epreskertben.
Az MTVA Pollack Mihály téri Rádió- és Televíziótörténeti Kiállítóhelyére érkezők a kiállított tárgyak és fotók segítségével 1881-től napjainkig kapnak betekintést a magyar audiovizuális kultúra világába.
Terror Háza Múzeum rendhagyó történelemórákat tart, a Műszaki és Közlekedési Múzeum gyűjteményeiben jövőtervezésen és különleges fizikaórákon lehet részt venni, expedíciós rejtélyszoba várja a felfedező kedvűeket a Magyar Természettudományi Múzeumban, és megnyílik a Keleti pályaudvar személykocsiműhelye is.
Felidézik a bányászati hagyományokat Salgótarjánban
A székesfehérvári Csók István Képtárban Aba-Novák Vilmos festményeiből nyílik kiállítás. Gyulán illat-kalandtúrára, Békéscsabán felnőtteknek szóló pajzán népmesékre, Orosházán tűzugrásra, Szarvason csillaglesre hívják a közönséget.
Veszprémben tatárjárás korabeli érmékből nyílik tárlat, Balatonfüreden mozgásszínház várja az érdeklődőket, Pápán pedig átadják a felújított református ótemplomot. A vizsolyi biblia első kiadásának egyik példánya is látható lesz az egri Dobó István Vármúzeumban. Szegeden papucsos felvonulást rendeznek, Szentesen a fény régészetéről, Makón Erzsébet királynéról nyílik kiállítás.
A bányászati és az üvegipari hagyományokat is felidézik Salgótarjánban, ahol bányamanó képzést és autóbuszos üvegmúzeumi látogatást szerveznek. A Zalaegerszegi Törvényszéken valóságalapú perszimulációt tartanak, Nagykanizsán pedig kizárólag a Múzeumok éjszakáján lehet megtekinteni az egykori kanizsai várvédő, Thúry György pallosát.
A természet védelmére, értékeire, Lillafüred és környéke látnivalóira összpontosít a miskolci Herman Ottó Múzeum, amely múzeumpedagógiai programokkal, éjszakai fáklyás eseményekkel készül, míg Szombathelyen a fény és a fotózás, Nyíregyházán pedig a nő és az érzékiség lesz a központi téma.
Féláron használható az elektromos autó
A Múzeumok éjszakája szervezői idén két pályázatot is hirdettek: az intézmények A nap műtárgya kiírásra jelentkezhettek, a Be a múzeumba pályázatra pedig a látogatók küldhettek be fotókat; a legtöbb szavazatot kapott darabból kiállítási tárgy lesz szombaton.
Budapesten a programsorozat rendezvényei idén is egységes karszalaggal látogathatók, amely nemcsak a csatakozott intézményekbe való belépésre és a programokon való részvételre jogosít, de ingyenesen használhatók vele a BKK múzeumi buszjáratai és ez elektromos kisautó körjáratok is.
A látogatók már elektromos autóval is közlekedhetnek, melyet a GreenGo jóvoltából féláron, regisztrációs díj fizetése nélkül használhatnak. A BKV múzeumi körjáratai hét vonalon közlekednek, és kedvezményes áron lehet negyedéves bérletet váltani a BKK MOL BUBI használatához.
A MÁV több nagyvárosba 50 százalékos kedvezményt biztosít a vonatjegyek árából. A Múzeumok éjszakájának teljes kínálata a muzej.hu honlapon érhető el.
MTI
Száznegyven filmet neveztek az idei Savaria Filmszemlére, amelyet április 26-28 között negyedik alkalommal rendeznek meg Szombathelyen – közölte a szemle főszervezője.
Read more
Kézműves bemutatókkal és foglalkozásokkal, hagyományőrző csoportok műsoraival, galambfajta-bemutatóval, valamint kézműves és biotermékekkel várják az érdeklődőket április 22-23-án Szombathelyen a Vasi Skanzenbe, a Szent György-napi vásárra, a rákövetkező hétvégén pedig ismét megrendezik Szombathely herényi és kámoni városrészében a virágutat, ahol harminc helyi családi kertészet kínálja majd növényeit.
Horváth Sándor, a Vasi Skanzen vezetője elmondta: idén a „Kitettük a szűrét” kiállítás, divatbemutatóval egybekötött megnyitója ígérkezik a kétnapos vásár legkiemelkedőbb eseményének, melynek során az rátéttel, hímzéssel díszített népi ruházatot, az úgynevezett „cifraszűröket” – köztük Szilágyi Irén helyi népi iparművész munkáit – csodálhatják meg az érdeklődők.
Hozzátette: a Savaria Múzeum és a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara meghirdetett egy pályázatot, amelyen olyan saját készítésű szűrrátétes textilek – mellények, kabátok, stólák, malaclopók – készítésére kérték az arra vállalkozókat, amelyeket éppen a cifraszűrök ihlettek. Ezek legsikerültebb darabjait is láthatják a kiállításon, amely április 23-án nyílik és június 18-ig tekinthető meg.
Katonai hagyományőrző egyesületek tagjai, néptánc és népzenei együttesek, énekkarok váltják egymást a színpadon, a kisebbeket bábjátékkal szórakoztatják. Szombaton délután a Szélkiáltó Együttes, vasárnap délután pedig Szalóki Ági ad koncertet.
Szekér Tamás, a Herényi Kulturális- és Sportegyesület elnöke, a virágút főszervezője elmondta: április 29-30-án 15-ik alkalommal rendezik meg a szombathelyi virágünnepet, amelynek kiemelt témája idén a környezetvédelem.
Újdonság az idei virágúton a „civil kavalkád” nevet viselő program, amelyen tucatnyi civil szervezet mutatkozik be, és az ünnepélyes megnyitó után kerékpáros jelmezes felvonulást is tartanak, melynek résztvevőit arra kérik, hogy kerékpárjaikat virággal díszítsék fel.
A fő látványosság idén is maga az 1,3 kilométer hosszú virágút lesz, ahol a helyi családi kertészetek kínálják színpompás növényeiket, közben pedig különböző stílusokat képviselő zenekarok, tánccsoportok bemutatói szórakoztatják és gasztronómiai érdekességekkel várják a közönséget.
MTI / Fotó: est.hu
Közép-Európa legnagyobb históriás rendezvényén, a XVII. Savaria Történelmi Karneválon 23 helyszínen 250 program közül válogathatnak a látogatók augusztus 25. és 28. között Szombathelyen.
Idén is lesznek koncertek a magyar dal napján, szeptember 13-án, vasárnap a fővárosban és vidéken. Szombaton Budapesten elindul a dallamos villamos, igaz, a rendezvény irányítását eddig végző nonprofit kft. megszűnt – hangzott el egy keddi sajtótájékoztatón.
Csipai Roland, a Zeneszöveg.hu ügyvezető igazgatója elmondta: az általa vezetett csapat fontosnak tartotta, hogy közreműködjön a 2008-as indulása óta komoly hagyományokat kialakított magyar dal napja fennmaradásában.
Kitért arra, hogy a Budapesti Közlekedési Vállalat mellett a Nemzeti Kulturális Alap is támogatja az idei dallamos villamost, a magyar dal napja felvezető eseményét. A fiatal zenészeket és ismert előadókat egyaránt felvonultató dallamos villamos szeptember 12-én szombaton 15 óra 35 perctől 22 óráig közlekedik a 4-es vonalán Újbuda központja és a Széll Kálmán tér között.
Az idei dallamos villamoson tizenhat fellépő cserélődik, mások mellett Kardos-Horváth János, Varga Viktor zenekara, a Varga Banda, a Twin City, Mujahid Zoli, a Wakachuka, a Nemadomfel együttes, a Cherokee, a Bogoz, a Tükezoo, valamint Kiss Barna és Utcazenekara.
A 20-25 perces minikoncerteket mintegy háromezer utazó fogja látni, az érdeklődők a produkciók alatt a dalszövegeket is tartalmazó Zeneszöveg kiskönyvet is tanulmányozhatják.
Kardos-Horváth János, a Kaukázus frontembere a sajtótájékoztatón az öt évvel ezelőtt indult villamoskoncertek barátságos hangulatát és szokatlanságát emelte ki, Varga Viktor pedig elmondta, hogy csapata egy új dalt, A nagy vadász című számát is be fogja mutatni.
A magyar dal idei fővárosa Bük, vasárnap várhatóan négy fővárosi és tíz vidéki helyszínen lesznek koncertek.
Az évek óta az egyik legnépszerűbb helyszínnek számító JazzDal színpad a Budapest Jazz Clubban lesz; Zsoldos Béla művészeti vezető beszámolt arról, hogy a vasárnap 16 órakor kezdődő programban koncertet ad a Halper Experiment és Pocsai Kriszta, az Emilióval és Rontó Kittyvel felálló Finucci Bros, a Szőke Nikolettával és Szakonyi Milánnal zenélő Balázs Elemér Group, a Studio 11 Malek Andreával és Éliás Gyula Jr.-ral, illetve a hondurasi énekessel, Mario Ochoával kiegészülő Révész Richárd Latin Trio.
Az óbudai Kobuci Kertben idén is világzenei műsor lesz a magyar dal napján. Délelőtt a gyerekeknek a Kolompos együttes zenél, délután és este Ágoston Béla és a Gauditórium, a Tárkány Művek, a Dresch Quartet, Ferenczi György és a Rackajam, a Besh o droM, a Kerekes Band, valamint a Parno Graszt lép színpadra. A Budavári Művelődési Házban, a Rockparton most is Török Ádám és a Mini lesz a főszereplő, de játszik a Blues Rádió Budapest és a Capriccio is. Az Artisjus Színháztermében este magyar klasszikus zeneszerzők dalai szólnak.
A vidéki helyszínek közül együtt kínál programot a szeptember 11. és 13. közötti hétvégére két Vas megyei város, Bük, a magyar dal napja idei fővárosa és Szombathely (a 2012-es főváros), valamint a Győr-Moson-Sopron megyei Zsira. Bükön ott lesz például az Express, a Bin Jip, a PUF, a Kowalsky meg a Vega, a 30Y, Szombathelyen játszik a Ladánybene 27, Szabó Balázs, emellett bigband fesztivált tartanak, Zsirán látható és hallható az Ismerős Arcok, Delhusa Gjon vagy a Fiesta.
Szintén lesznek koncertek Hévízen, Egerben, Székesfehérvárott, Encsen és Nagyatádon, Martonvásáron pedig másodszor rendezik meg a magyar népdal napját, mások mellett az Alma Együttessel, az LGT Emlékzenekarral, Rúzsa Magdival, a ByTheWay-jel, Kacsó Hangával, a Csík Zenekarral és Presser Gáborral, a Fitos Dezső Társulattal, valamint Rendhagyó Prímástalálkozóval.
A magyar dal napja eddigi szervezői május közepén jelentették be, hogy megszűnik a Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. Mint elmondták, ezzel csak a központi irányítás tűnik el, a hét éve zajló rendezvénysorozat folytatódik.
„Szabadjára engedjük a magyar dal napját. Mivel nem kapunk pénzt működési költségeinkre, ezentúl nem lesz központi irányítás, óriásplakátok és műsorfüzetek, viszont így lesz igazán alulról építkező, önkéntes, önszerveződő a rendezvény. Olyan, amilyet az induláskor megálmodtunk” – mondta akkor Presser Gábor, az esemény kitalálója és Szabó Edit, a nonprofit kft. ügyvezetője.
A magyar dal napját Presser Gábor kezdeményezésére először a 2008-as Sziget fesztivál mínusz egyedik napján rendezték meg. A következő esztendőtől szeptember második vasárnapján tartják, és országos rendezvénnyé vált az esemény, évről évre több tízezer nézővel. A fő cél a magyar zene népszerűsítése, illetve az ismert fellépők mellett a helyi előadók, tehetségek számára bemutatkozási lehetőség biztosítása.
MTI
Minden eddiginél több, csaknem 300 program közül válogathatnak a látogatók az augusztus 27. és 30. között Szombathelyen megrendezendő Savaria Történelmi Karneválon.
Read more
Harmadik alkalommal rendezik meg február 11. és 15. között a Thália Humorfesztivált, amelynek öt napja alatt összesen 11 produkciót láthat a közönség a Thália Színházban.
Read more
Megjelent az Anima Sound System tizedik stúdióalbuma. A több vendég közreműködésével készült Gravity and Grace című anyagot szilveszterkor a fővárosi Roham Bárban, az akusztikus változatot 2015. január 21-én a Művészetek Palotájában (Müpa) mutatják be. Read more