Százféle pálinka a Gyulai Pálinkafesztiválon

Huszonnégy gyártó több mint száz terméke mutatkozik be az április 12. és 14. között zajló 20. Gyulai Pálinkafesztiválon. Azt is megtudhatják a látogatók, hogy hogyan érdemes különböző ételeket pálinkával ízesíteni – hangzott el az esemény sajtótájékoztatóján csütörtökön Gyulán.

Read more

Underground zenészek a gyermekekért

Akárhányan, akárhogy bírálják ezt a „fogyasztói” Karácsonyt, ilyenkor legalább megmozdul bennünk valami: jobban szeretünk jótékonykodni, és erre több lehetőséget is kapunk. Lám, a hazai underground rock/metal krémje is összefogott az ünnepnapokat kórház falai között töltő gyermekekért. A küldetés beteljesítéséhez már csak ránk van szükség!

Read more

4. Érdi Jazz Fesztivál

Kedden kezdődik a 4. Érdi Jazz Fesztivál: a Jazz és irodalom című esten László Attila Liszt Ferenc-díjas gitárművész és Háy János József Attila-díjas író, költő rögtönöz prózában és zenében a Szepes Gyula Művelődési Központban. Csütörtökön a Czirják Trió ad koncertet, amelyen Czirják Csaba gitáros Bögöthy Ádám bőgőssel és Czirják Tamás dobossal a közeljövőben lemezen megjelenő eredeti számaikat és jazzstandardeket szólaltnak meg az érdi zenei könyvtárban.

Read more

Víz Zene Virág Fesztivál Tatán

Magyarország egyik legnagyobb családi fesztiválját rendezik meg Tatán június 21. és 24 között: a Víz Zene Virág Fesztiválon számos neves előadó lép fel, a látogatókat vízi karnevállal, zenére komponált tűzijátékkal, valamint egy térinstallációval is várják, amely biliárdasztallá varázsolja az Öreg-tavat.

Read more

Everness: Önismereti fesztivál a Balaton partján

Idén júniusban hatodik alkalommal nyitja meg kapuit hazánk legnagyobb életmódfesztiválja, az Everness. A tudatosság rendezvényén idén 300 hazai és külföldi előadó 21 helyszínen tánc-, mozgás- és jógaprogramokkal, koncertekkel, hangfürdőkkel, előadásokkal és workshopokkal várja az önismeret iránt érdeklődő közönséget.

Read more

1 2 3 11