Programok színes csokra: Siófoki Tavaszi Fesztivál

A Siófoki Tavaszi Fesztivál keretében a programok színes csokrát nyújtja a Kálmán Imre Kulturális Központ összművészeti rendezvénysorozata különféle műfajokban, különböző korosztályok számára 2013. március 14-április 6. között.

http://fesztikorkep.com/wp-content/uploads/2013/02/main-STF_2012_logo_04_h11.jpgMárcius 14. csütörtök 17.00 óra
KIKK, emeleti galéria
Az angol beteg igazi útja · Kiállításmegnyitó
Almásy László, Az angol beteg világhírre tett szert a film kapcsán. A fotókiállítás az ő és Esterházy Antal szaharai útjának dokumentációja, amely az ozorai Pipó várkastélyból érkezik Siófokra. Dr. Kubassek János múzeumigazgató az afrikakutatás elismert hazai szakértője és a Szahara bűvöletében című könyv szerzője rövid előadásában mutatja be az utazó igazi kalandjait.
Megtekinthető: április 20-ig a KIKK nyitva tartási idejében.
Előzetes bejelentkezés alapján hétköznap délelőtt is látogatható.
A belépés díjtalan.

 

Március 17. vasárnap 11.00 óra
KIKK, színházterem
Vendégprodukció
Mazsola és Tádé
„Elkergetett a gazda, mert azt mondta, olyan kicsi vagyok, mint egy szem mazsola. És belőlem úgysem lesz soha tisztességes disznó!”
Bálint Ágnes József Attila-díjas író szívet melengető meséje Bródy Vera Jászai Mari-díjas bábtervező szeretni való kismalacával, a Blattner Géza-díjas Szívós Károly rendezésében, az Ametist Bábszínház előadásában, a gyerekeknek és az egész családnak

Március 17. vasárnap 19.00 óra
KIKK, Teátrum kávéház
Asszony a fronton
Polcz Alaine önéletrajzi ihletésű regényének színpadi adaptációja Béres Ilona Kossuth-díjas színművésznő és Lazók Mátyás színművész előadásában
A Rózsavölgyi Szalon produkciója

Március 20. szerda 19.00 óra
KIKK, színházterem
Győri Balett est
Liszt Magyar rapszódiák című műve a balett nyelvén szólal meg, a Harangozó-díjas Fodor Zoltán táncművész koreográfiájával, a Rózsaszínház szvit verziója pedig, amely Maurice Chevalier, Edith Piaf, Gilbert Bécaud és Jaques Brel sanzonjaival idézi meg Párizs hangulatát, Ben Van Cauwenbergh koreografálásában – a világhírű társulat balettestjén

Március 22. péntek 19.00 óra
KIKK, Teátrum kávéház
Apáti Dixieland Band
A 75 éves Apáti János zenekarának, a tradicionális dzsessz egyik legismertebb magyarországi képviselőjének hagyományos tavaszi koncertje kedvelt New Orleans-i és hazai dallamokkal

Március 23. szombat 19.00 óra
KIKK, színházterem
Vendégprodukció
L’art pour l’art
A hazai abszurdot képviselő társulat Piroska, a farkas című legújabb, 14. „nem mindennapi„ színházi estje, ami „azért is igaz, mert ha valaki tényleg minden nap meg szeretné nézni estjüket, valószínűleg csalódna, hiszen nem minden nap mutatják be. Lennének napok, amikor a fanatikusabb rajongók hiába keresnék előadásukat, helyette vagy egy másik műsort találnának, vagy üres színpadot.”

Március 24. vasárnap 19.00 óra
KIKK, színházterem
Kramer kontra Kramer
Az azonos című film színpadi adaptációja Avery Corman tollából, Nagy Ervin és Kovács Patrícia főszereplésével
Orlai Produkció

Április 6. szombat 19.00 óra
KIKK, színházterem
Érdi Tamás
A magyar zeneművészet kategóriában 2010-ben Prima Primissima Díjjal kitüntetett nemzetközi hírű zongoraművész Érdi Tamás Chopin, Liszt és Debussy művekkel lép fel Siófokon

Jegyek kaphatók a saját szervezésű rendezvények esetén: a helyszínen, az interneten a www.kulturkozpont-siofok.hu honlapon, valamint az InterTicket országos jegyirodai hálózatában; a vendégprodukciók esetén csak a helyszínen.

Jegyárak:
Asszony a fronton: Siófok kártyával: 1.500 Ft, elővételben: 2.000 Ft; teljes áron: 3.000 Ft;
Győri Balett est: Siófok kártyával: földszint: 2.500 Ft, erkély: 2.200 Ft, elővételben: földszint: 2.800 Ft, erkély: 2.500 Ft, teljes áron: földszint: 5.000 Ft, erkély: 4.400 Ft;
Apáti Dixieland Band: Siófok kártyával: 1.000 Ft, elővételben: 1.500 Ft, teljes áron: 2.000 Ft;
Érdi Tamás hangverseny: Siófok kártyával: 1.500 Ft, elővételben: 2.000 Ft; teljes áron: 3.000 Ft.
Kramer kontra Kramer: Siófok kártyával: földszint: 2.800 Ft, erkély: 2.500 Ft; elővételben: földszint: 3.100 Ft, erkély: 2.700 Ft; teljes áron: földszint: 5.600 Ft, erkély: 5.000 Ft.
Csoportos kedvezmény minden saját szervezésű rendezvényre (a Kramer kontra Kramer kivételével): a 10. jegy ingyenes.
Az elővételi kedvezmények legkésőbb a rendezvények napján, a kezdési időpont előtt 1 órával vehetők igénybe!
Vendégprodukciók, a Siófok kártya kedvezmény nem vehető igénybe:
Mazsola és Tádé: 1.500 Ft;
L’art pour l’art: 2.900 Ft.

A műsor-, időpont- és szereplőváltozás jogát a szervező fenntartja!