Pannon Várszínház: mintegy 40 előadás 6 helyszínen a nyári szezonban

sumegi2013-500Csaknem negyven előadással több helyszínen várja a közönséget a Pannon Várszínház az idei nyári színházi szezonban július elejétől augusztus közepéig; a társulat Balatonfüreden, Sümegen, Alsóörsön, Veszprémben és Nagyvázsonyban lép majd színpadra.

Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója csütörtöki veszprémi sajtótájékoztatóján elmondta: hat előadással a második nyári évadját kezdi meg a Mediterrán Színház a balatonfüredi Anna Grand Hotel udvarán. A július 3. és augusztus 15. közötti programsorozat nyitóelőadása a Valahol Európában című musical lesz, amelyben húsz balatonfüredi gyermekszereplő működik közre.

Balatonfüreden a programok az első előadás kivételével csütörtökönként lesznek. A második héten, július 11-én a Csavard fel a szőnyeget! című musical show-t mutatják be, amelyben a legismertebb magyar musical- és táncdalslágerekből hangzik fel egy másfél órás csokor. A Mediterrán Színház programsorozatot Balatonfüreden augusztus 15-én a Dzsungel könyve című musical zárja.

Ismertetése szerint Sümegen a barokk Püspöki Palota felújított udvarán összesen öt előadást láthat a közönség július 6. és augusztus 17. között, míg a sümegi várban és a lovagi arénában további két zenés darabot – az Egri csillagokat és a Csalóka Pétert – mutatják be. Kiemelte: a nyitó produkciót követően július 13-án este Sümegen Koltai Róbert felejthetetlen filmje, a Sose halunk meg Dés László zenéjével musicalként elevenedik meg. Az előadás érdekessége, hogy a filmes dramaturgia az élő színház lehetőségeivel és erejével valósul meg.

A veszprémi várban nyáron két előadás lesz augusztusban: az egykori várbörtön udvarán augusztus 4-én Kovács Attila és Asztalos István Börtönmusical című darabja lesz látható, míg 16-án Fenyő Miklós és Novai Gábor Hotel Menthol című musicaljét mutatják be.

Az igazgató szavai szerint az alsóörsi helyszínen július 21-én indul már a negyedik évad, itt tartják Fenyő Miklós új produkciójának, a Száll az ének című musicalnek az ősbemutatóját. A hagyományos alsóörsi Amfiteátrum mellett gyermekeknek szóló előadások lesznek a Strandszínházban, Weöres Sándor Csalóka Péter című mesejátékával lépnek fel öt alkalommal délelőtti időpontban a Balatonnál.

Vándorfi László elmondta, hogy a társulat a saját szervezésű produkciókon kívül Szentestől Karcagon át számos helyre meghívást kapott, egyebek mellett az újjáéledő litkei rockfesztiválra. A Margitszigeten a Hotel Menthol kibővített változatát játsszák el, amelyben egy számban Fenyő Miklós is feltűnik – mondta.

A Pannon Várszínház előadásaira tavaly 60 ezer néző látogatott el, a társulat évente több mint kétszázszor lép színpadra.

A nyári előadássorozat részletes programja a www.pannonvarszinhaz.hu oldalon olvasható. (MTI)