Őszi koncertfilmszezon az Urániában

petergabriel-newblood3d-300x300A Queen 1986-os budapesti koncertjéről készült felvétel mellett öt másik koncertfilmet, köztük Peter Gabriel, Paul McCartney és Robbie Williams egy-egy fellépését láthatja augusztus 23. és október 25. között Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban a közönség.

Az év elején megrendezett Rock klasszikusok-sorozat folytatásaként vetítik a zenerajongóknak a változatos zenei műfajokat kínáló koncertfilmeket. Mások mellett az Aerosmith-t és a Judas Priest-et is bemutatják a mozivásznon – közölték a szervezők az MTI-vel.

A sorozat augusztus 23-án, pénteken Peter Gabriel 2011-es londoni koncertjének 3D-s vetítésével kezdődik. A világhírű énekes a 46 főből álló New Blood Orchestrával lépett színpadra. A látványos vizuális effektekkel és animációkkal kísért koncert olyan klasszikus dalokat vonultat fel, mint például a Biko, a Red Rain, a Solsbury Hill, vagy a Blood of Eden.

Szeptember 13-án Paul McCartney Beatles utáni zenekara, a Wings 1975-ös Rockshow című koncertjét vetítik, amelyet teljes hosszában most láthat először a magyar közönség. A több mint kétórás koncerten olyan ismert dalok hangzanak el, mint a Live and Let Die, a My Love, a Let ‘Em In vagy a Yesterday.

Robbie Williams augusztusi tallinni koncertjét szeptember 28-án láthatja és hallhatja az Uránia közönsége.

Október 10-én újra műsorra tűzik a Queen 1986-os budapesti fellépéséről készült koncertfilmet, amelyen Freddie Mercury a közönséggel együtt énekli a Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű magyar népdalt olyan ismert számok mellett, mint a Kind of Magic, vagy az I Want to Break Free.

Október 18-án a heavy metal műfaj egyik legmeghatározóbb együttese, a több mint 40 éve koncertező Judas Priest látható a mozivásznon. A koncertfilm az Epitaph World Tour, a zenekar utolsó, 2012-es világ körüli turnéjának Londonban tartott búcsúestjét mutatja be.

Október 25-én az Aerosmith Rock For The Rising Sun című koncertfilmje zárja a vetítéssorozatot. A filmben az együttes 2011-es japán turnéjának legjobb pillanatait láthatják a nézők. (MTI)