Nyolcvanezer lesz a hetijegy a Szigetre

Méregdrága lesz az idén a Sziget, 80 ezer forintot kell fizetniük azoknak, akik a helyszínen szeretnének hetijegyet venni. Most még erre elővételben is van lehetőség: 72 ezer forintért.

A magyar szigetelők 85 százaléka félárú diákjeggyel és napijeggyel jut ki a rendezvényre már évek óta – írja a Népszabadság mai számában. A lap kérdésére Gerendai Károly szervező elmondta: „A lemezpiac összeomlása őrült licitversenyt okozott a fesztiválszervezők körében, és gyorsan elszaporodtak a fesztiválok is” – magyarázza a szervező, aki szerint a zenészek egyre inkább élő fellépéseikből szeretnének megélni, ráadásul „a legnagyobb sztárok nem adják olcsón magukat”.

Gerendai elmondta: van olyan fellépőjük, akinek gázsija évről-évre 30-50 százalékkal emelkedik, de akár az árak megduplázódására, triplázódására is akad példa. „A jegyárak emelését ráadásul még alig több mint 300 forintos euróval kalkulálták ki, a forint gyengülése viszont olyan mértékű, hogy már 310-es árfolyamon is alultervezettnek tűnik a költségvetés” – világította meg Gerendai.

A napi jegyek ára 16 ezerről 18 ezer forintra emelkedik, a lap szerint azonban ezt az összeget a magyar közönség egy sztárfellépő normál koncertjéért is kiadja. A Sziget tavalyi 415 ezer látogatójával rekordot döntött, a rendezvény bevételeit látogatói számával tovább nem tudja fokozni – marad a jegyárak feltornázása és a vonzalom növelése, a legnagyobb zenei ászok megszerzésével.

NOL / hir24.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.