Nemzetközi operasztárok augusztus 31-én Győrött
Tracy Cox amerikai szopránénekes, a Plácido Domingo által alapított rangos nemzetközi operaverseny, az Operalia egyik idei győztese, valamint a 2009-es verseny fődíjasa, Julia Novikova Németországban élő orosz szopránénekes is fellép augusztus 31-én a győri Széchenyi téren.
A Voices of 2013, azaz a 2013 hangjai elnevezésű rendezvényen Bede-Fazekas Csaba baritont és a Magony András tenoristát is hallhatja a közönség.
A Győri Filharmonikus Zenekart a fiatal karmester generáció egyik legmeghatározóbb művésze, a Katari Filharmonikus Zenekar művészeti igazgatója, Mihalisz Ekonomu vezényli. A műsoron Verdi-, Puccini-, Gounod- és Mozart-művek szerepelnek – mondta Magony András hétfőn az MTI-nek. Felidézte, hogy a rendezők 2012-ben hagyományteremtő szándékkal hívták életre a Voices (Hangok) című koncertsorozatot. Az első koncertet Pécsett tartották tavaly. A kezdeményezés célja, hogy a közönség megismerje az Operalia legsikeresebb résztvevőit, emellett találkozhasson már ismert és befutott operaénekesekkel.
A tehetségkutató versenyt idén augusztus 19. és 25. között Veronában rendezték meg. A művészi teljesítményeket a világ nagy operaházainak, zenei intézményeinek munkatársaiból álló zsűri értékelte, ily módon a versenyen elért siker nagyban meghatározza az operaénekesek nemzetközi ismertségét, befolyásolja művészi pályájuk alakulását. Plácido Domingo 1993-ban alapította az évente más és más országban szerveződő tehetségkutatót, amely olyan sztárok világkarrierjét indította útjára, mint José Cura, Erwin Schrott, Inva Mula, Rolando Villazón vagy Elizabeth Futral. 2009-ben Pécs és Budapest adott otthont a versenynek. A zenei esemény a Magyar–Olasz Kulturális Évad egyik legjelentősebb programja. A koncertet az érdeklődők díjmentesen tekinthetik meg. (MTI)