Nemzetközi Fazekas Találkozó és Vásár Magyarszombatfán

Ezen a hétvégén rendezik meg a hagyományos fazekastalálkozót és vásárt az őrségi Magyarszombatfán, ahova több tucat gerencsér, vagyis fazekas érkezett az ország különböző részeiből és a határon túlról is.

Albert Attila, Magyarszombatfa polgármestere elmondta, hogy a találkozó pénteken szakmai nappal, konferenciával és a tavalyi fazekas verseny legsikerültebb remekeit felvonultató kiállítás megnyitójával vette kezdetét.

Hozzáfűzte: a találkozó hagyományaihoz tartozik az is, hogy a résztvevők közösen egy-egy szál virágot helyeznek el a község temetőjében nyugvó fazekasok sírjainál.

A polgármester tájékoztatása szerint szombaton délelőtt 11 órakor V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője nyitja meg a vásárt, ezután pedig kezdetét veszi a két napon át tartó korongozóverseny, amelyen a fazekasok legjobbjai mérik össze tudásukat.

Albert Attila szólt arról is, hogy második alkalommal szerveznek a fazekas napok keretében különleges jótékonysági kályhaépítő versenyt, amelyre az ország minden részéből érkeztek kályhaépítő mesterek. Az általuk elkészített húsz hordozható cserépkályhát a Magyar Vöröskereszt segítségével kaphatják majd meg rászoruló családok az ország különböző megyéiben és a fővárosban.

A fazekas találkozót és versenyt, valamint a vásárt kulturális program egészíti ki, szombaton és vasárnap délután helyi hagyományőrző együttesek szórakoztatják az érdeklődőket, esténként pedig olyan előadók lépnek színpadra, mint Torres Dani, a Boglya Zenekar, a Szökős Együttes, valamint Bognár Szilvia és együttese. A programot szombaton délelőtt főzőverseny, délután pedig egy szépségverseny is színesíti majd.

A 300 lakosú Magyarszombatfán a polgármester elmondása szerint még ma is 11 család él a fazekasságból, a magyarszombatfai fazekasság több mint hétszáz éves hagyományként 2014-ben bekerült a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékébe.

MTI