Moldvai táncház, kamasz táncház és népzenész bál a Fonóban

A Berka együttes moldvai és vonós táncházával indul az év pénteken Budapesten, a Fonó Budai Zeneházban, ahol szombaton népzenész bál lesz a Heveder Zenekar és Eötvös Remus közreműködésével.

A Fonóban nyolcadik éve muzsikáló Berka együttes pénteken a szokásos vonós és moldvai táncház produkcióval várja a közönséget. A moldvai muzsikát az idén tizedik születésnapját ünneplő Berka együttes szolgáltatja majd, emellett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóiból verbuválódott zenészek képzik a vonósok zenekari magját – mondta el az M1 aktuális hírcsatorna hétfő reggeli műsorában Endrődi Szabolcs, a Berka együttes vezetője. Mint hozzátette, ezt követően kéthetente, péntekenként várják a közönséget moldvai vonós táncházzal a Fonó Budai Zeneházban egészen júniusig. A táncházat mindig egyszerre két helyszínen tartják a Fonóban tánctanítással egybekötve.

Endrődi Szabolcs beszélt arról is, hogy szombaton népzenész bált rendeznek a zeneházban. A mulatságon a Heveder Zenekar muzsikál majd, illetve Eötvös Remust is hallhatja a közönség. A rendezvényre sokan hoznak hangszert magukkal, hogy az együtteshez csatlakozva jó hangulatú örömzenélésben vegyenek részt. A bálra, a korábbi évekhez hasonlóan, minden táncos, táncházas, nem táncos és nem táncházas érdeklődőt várnak.

A Fonó 2018-as programjai között Endrődi Szabolcs megemlítette még január 27-én a Kamasz táncházat a Sarjú Bandával, a tavalyi gyerek Fölszállott a páva vetélkedő győzteseivel, illetve csütörtökként a kisgyerekeknek szóló Ringató foglalkozásokat.

forrás: Híradó.hu, MTI – MTI-fotó: Vajda János