Meghosszabbodik a balatoni szezon

nyitottbalaton

“Nyitott Balaton – vendégül látjuk az országot a Balatonnál” elnevezéssel akció indul a balatoni szezon meghosszabbítására, amelynek keretében május 1. és 11. között kedvezményes ajánlatok és programlehetőségek várják a régióba látogató vendégeket.

A “Nyitott Balaton” programjai között kerékpártúrák, hagyományos és nordic walking túrák, gasztronómiai élmények is szerepelnek, s a kínálatban helyet kaptak a kiállítások, koncertek is. Számos program jó részét ingyenes vagy kedvezményes áron kínálják.

A Nyugat-Balatonon például naponta indul ingyenes vezetett kerékpáros túra, amihez a kerékpárokat fél áron biztosítják a Tourinform irodák. Lesz többek között Kis-Balaton túra és Keszthelyi-öböl körtúra hajózással egybekötve, melyhez a “biciklijegyet” fél áron adja az akció alatt a balatoni hajótársaság. A szállásadók kedvezményes ajánlatokkal (például 2=3) igyekeznek maradásra bírni a vendégeket, a települések piknikekkel készülnek. Az akcióba nem parti településeket – Hévíz, Zalakaros – is bevontak.

A fővárosiaknak április 26. és 28. között az Erzsébet téri Akváriumban ízelítőt adnak abból, amit a balatoni régió kínál majd májusban. Akinek nincs ideje ellátogatni a húsvét utáni hétvégén az Erzsébet térre, a www.nyitottbalaton.hu oldalon tájékozódhat az eseményekről, akciós szálláslehetőségekről. A portál alapján összeállítható terv segítségével két személy már húszezer forintból is megszervezheti három éjszakás programját.  (MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.