Makám: 30 éves a zenekar, Krulik Zoltán 40 éve a pályán

A 30 éve működő Makám zenekar, a muzsikusi pályára 40 éve lépett vezetőjével, Krulik Zoltánnal május 2-án pénteken a Művészetek Palotájában (Müpa) ad koncertet.

A hagyomány és a modernség, a kelet-európai, balkáni, ázsiai, közel-keleti és afrikai gyökerek összefonódása, az etnodzsessz és a kortárs repetitív zene, valamint az akusztikus és elektronikus hangzás fúziója a Makám történetében olyan megkerülhetetlen albumokat eredményezett, mint a Közelítések, a DiverTimento vagy a Café Babel, hogy aztán a csapat később a vokális népzene felé forduljon – szerepel a Müpa ajánlójában.

A dupla jubileum kapcsán a Makám zenekar koncertsorozatot tart, amelynek első állomása a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterme. Az est az utóbbi tizenöt év vokális slágereire fókuszál, felsorakoztatva azokat az énekeseket, akik a zenekarral dolgoztak: Bognár Szilviát, Szalóki Ágit, Lovász Irént, Szirtes Edina Mókust és Hornai Zórát.

Krulik Zoltán dalszerző-gitáros már a Makám előtt meghatározó alakja volt az akkor még progresszív folknak nevezett irányzatnak. 1975 és 1980 között játszott a C.S.Ö-ben (Creativ Studio Öt), majd 1980-tól 1984-ig létezett a Dabasi Péterrel létrehozott Makám és Kolinda elnevezésű formáció, amely – ahogy korábban Krulik az MTI-nek fogalmazott – a Kolinda népdalfeldolgozásos hagyományait ötvözte az ő szabadabb, dzsesszesebb megközelítésével, de a folklór hatása jóval erősebb volt.

„Az 1984-től létező Makám első nyolc-tíz évére alapvetően az improvizatív kamarazene és a strukturalista minimál zene volt jellemző. Első lemezünk, az 1988-ban megjelent Közelítések ezt az időszakot idézi. A zenekar a kilencvenes évek közepén Grencsó István szaxofonos beszállásával elmozdult a szabad zene felé, ennek az időszaknak a Café Babel című CD-nk a lenyomata” – idézte fel egy interjúban Krulik Zoltán.

A Makám zenekar az ezredfordulóra a magyar népzene archaikus dallamait ötvözte addigra már kialakult jellegzetes formáival.

„A magyar népzenén nevelkedtünk, ez a legmélyebb hatás, aztán gimnáziumi éveimben a gregorián mellett a rockzene, elsősorban Jimi Hendrix hatott rám. Főiskolai éveimben az indiai klasszikus zenét, a páratlan ritmikájú balkáni muzsikát tanulmányoztam. Később Kurtág Györgytől is kaptam irányokat, ő hívta fel a figyelmemet az afrikai, Szaharán-túli zenékre. Ki ne felejtsem a repetitív korszakot, Steve Reich, Rzewski élményét. Ezekből a hatásokból született meg az a muzsika, amelyet a Makám már a kezdetektől játszott. Népdalfeldolgozásaimmal kezdtem a dalformával való ismerkedést, és annyira beleszerettem, hogy azóta is ezt művelem, s a dalok szövege is tőlem származik. A sor a 2001-ben megjelent 9 Colinda című lemezzel indult, és azóta mintegy tíz CD született” – sorolta korábban Krulik Zoltán.

Az elmúlt öt évben újjászerveződött és megfiatalodott Makám legutóbbi, 2012 végén megjelent lemezével, a Robinzon Kruzóval a városi blues és a rock világába tett kirándulást, mellesleg – erre eddig nem volt példa – valamennyi dalt Krulik énekelte fel.

A Művészetek Palotájában tartandó koncerten a Makámban a zenekarvezető mellett Korzenszky Klára énekel, Eredics Dávid fúvós hangszereken játszik, Kuczera Barbara hegedül, Boros Attila basszusgitározik, Keönch László pedig dobol és ütőhangszereket szólaltat meg. A koncerten a már említett énekesnők mellett közreműködik Szőke Szabolcs (gadulka), Mizsei Zoltán (szintetizátor, ének) és Zámbó Tamás (gitár). (MTI)