Lámpagyújtással és fényfestéssel indul a Negyed6negyed7 fesztivál

negyed6negyed7Hanukai lámpagyújtással és fényfestéssel veszi kezdetét szerdán a Negyed6negyed7 Fesztivál, amely során harminc helyszínen mintegy száz vallási, zenei, kulturális és gasztroprogram várja az érdeklődőket december 5-ig az egykori zsidó negyedben Budapesten.
2013. 11.27. – 12.05.

A Marom Egyesület és szervezőtársaik idén hatodik alkalommal gyújtanak fényeket Hanuka alkalmából. A több mint egyhetes programsorozat a Gozsdu-udvarban lévő szabadtéri installációnál, a Hanukia Padjánál kezdődik.

A Bálint Házban csütörtökön Tompa Andrea író virtuális nemzetközi színházi fesztiválján a holland Hotel Modern társulat Tábor című előadása lesz látható. A hanukai családi nap során december 1-jén lesz gyertyakészítés, bábszínház, arcfestés közös tánc és éneklés. A Mester és tanítványa című programon Tilla és Borgula András Székhelyi József színésszel beszélget, Csáki Judit pedig Fischer Iván Kossuth-díjas karmestert kérdezi A mi országunk címmel. December 4-én a DNS-ről és a nemi szerepekről lesz szó Bereczkei Tamás pszichológus, Gerle Éva blogger, Pléh Csaba pszichológus és Szántó Nikoletta autóversenyző részvételével.

A Dzzs Bárban a Nagydiófa utcában a fesztivál ideje alatt különböző olivás és olívaolajos ételkülönlegességeket kínálnak az érdeklődőknek és kipakötés is lesz a helyszínen.

Az Izraeli Kulturális Intézetben december 1-jén egész napos programsorozattal várják az érdeklődőket a Herzl Tivadar Központ megnyitása alkalmából. Az egynapos konferencia programjában a műhelybeszélgetések és a gyerekprogramok mellett a cionizmus és a zsidó állam megalakulásának és jelenének témájában lesznek előadások. Ugyanitt december 4-én Ruth Oren, a Haifa Egyetem professzora Robert Capáról és kortársairól beszél az érdeklődőknek.

A filmvetítések között a Coen fivérek Egy komoly ember című alkotása, valamint Paul Bowles-ról, az 1960-as, 1970-es évek különc író-zeneszerzőjéről szóló film is szerepel Daniel Young rendezésében.

A Kisüzemben ef Zámbó István képzőművész kiállítása mellett Vetlényi Zsolt Létvágy című tárlata lesz látható, emellett könyv cserebere és a Simányi Zsuzsi-Darvas Kristóf duó koncertje várja az érdeklődőket.

A Pepita Ofélia Bárban Turczi István Minden kezdet nehéz című kötetét mutatják be, a szerkesztővel, Reményi József Tamással Bán Magda beszélget. A Nem Privát Színház interaktív előadásán a párkapcsolatokról lesz szó, ugyanitt mutatják be Lackfi János író Milyenek a magyarok? című kötetét.

A POP bárban a Király utcában ismerhetik meg az érdeklődők Katz Katalin Visszafojtott emlékezet című írását, amely az első összefoglaló mű a magyarországi romák holokauszttörténetéből.

Emellett lesznek tematikus és street food séták is a negyedben.

http://negyed6negyed7.com/ / mti